MTI

1,38 milliárd font veszteséget okoznak a közösségi oldalak

A Twitter, a Facebook és hasonló közösségi oldalak 1,38 milliárd font (mintegy 400 milliárd forint) kárt okoznak a brit nemzetgazdaságnak az elvesztegetett munkaidő miatt - derül ki egy felmérésből.

A felmérésben részt vevő 1460 irodai dolgozó több mint fele mondta azt, hogy munkaideje alatt személyes célokból látogat közösségi oldalakat - írta a The Daily Telegraph brit napilap internetes kiadása. A megkérdezettek saját bevallásuk szerint átlagosan 40 percet töltenek el hetente a közösségi oldalakon, ám munkatársaikról már azt állítják, hogy naponta körülbelül egy órát töltenek ezzel.

"Mivel a saját bevalláson alapuló, alacsonyabb számokat vettük figyelembe a becsléskor, a valódi kár valószínűleg jócskán meghaladja az 1,38 milliárd fontot" - hangsúlyozza Philip Wicks, a felmérést végző cég szakértője. A cégeknek az elvesztegetett munkaidő mellett az is fejtörést okoz, hogy egyből három megkérdezett azt állította: a közösségi oldalakon bizalmas vállalati információkkal is találkozott.

David Clubb, az Office Angels (Irodai angyalok) nevű fejvadászcég igazgatója ugyanakkor úgy véli, hogy a brit vállalatok a fiatal alkalmazottak érkezésével előbb-utóbb kénytelenek lesznek felkarolni a közösségi oldalakat, elismerve azok kettős - kikapcsolódást nyújtó és üzleti hálózatépítést segítő - funkcióját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #10
    Sajnos ez pontosan így van.
  • Flang3r #9
    adnék én nekik teljes kártalanítást, sőt utána még kárpótlást is... ugy ladyboy T-GIRL módra
  • Tetsuo #8
    Azert azt elmondanam, hogy Angliaban dolgoznak magyarok (es lengyelek, szlovakok) joval szarabb korulmenyek kozott is mint azt otthon megszoktak..
  • Flang3r #7
    hű de nagy káruk, tovább kellett volna belőle vágni...
  • Evil Merodak #6
    Ja. M.o-n a munkaadók gondoskodnak arról hogy aki a ütemtervethez képest jól áll, le legyen maradva.
  • bertino #5
    ember, ezt gondold át még egyszer... angliában eu van, nem pedig magyarország...

    gyúrógép leírt mindent, ami igazából ezzel kapcsolatban lényeges.
  • traveller #4
    Ha nem megy a munka rovására, akkor miért ne használhatnák a közösségi oldalakat.

    Arra is kíváncsi lennék, hogy egy ilyen felmérés mennyi kárt okoz a brit nemzetgazdaságnak (munka helyet hülyeséggel foglalkoznak).
  • Gyúrógép #3
    "Vagy a fiatalok előbb-utóbb kénytelenek lesznek megérteni, hogy a munkahelyen dolgozni és nem szórakozni kell!
    A munkahely nem jog hanem lehetőség!"...
    Anglia sajnos , vagy szerencsere , magyarorszag ott nem korbaccsal hajtjak az embert dolgozni ott jogai is vannak az embernek , ugyan ugy mint mas nyugati allamban ha hivatalosan dolgozol kint.Tehat ez a fajta , dogozz vagy mehetsz a monyba , tipusu magyar autokereskedobol ill. adocsalobol lett ujgazdag mentalitas ott nem muxik...

  • Theodora #2
    "...brit vállalatok a fiatal alkalmazottak érkezésével előbb-utóbb kénytelenek lesznek felkarolni a közösségi oldalakat..."
    Vagy a fiatalok előbb-utóbb kénytelenek lesznek megérteni, hogy a munkahelyen dolgozni és nem szórakozni kell!
    A munkahely nem jog hanem lehetőség!

    Egyébként nekem addig ezzel nincs bajom, amíg nem megy a munka rovására. De az ne facebook-oljon aki az ütemtervhez képest le van maradva!
  • Drawain #1
    Ha nem a közösségi oldalakon lógnak abban a 40 percben, akkor meg pasziánszoznak vagy hasonló. Számos alkalommal kimutatták már, hogy az ilyen kikapcsolódás egy 8 órás munkaidőben nem megy a teljesítmény rovására, sőt éppen ellenkezőleg - ahol minden tiltva van, a légkör is feszültebb, ott meglehetősen halványabban teljesít a munkaerő.