Bár még alig kezdődött el a tévés évad, alig indultak el a friss sorozatok, a csatornák máris a jövő évet, a 2010 őszén induló szezont tervezik, az írók pedig egyre-másra nyújtják be nekik új sorozatötleteiket.
Ennyire korán mindössze azok a projektek keltik fel a sajtó figyelmét, s válnak hírré, melyek vagy nagyon érdekes történetkezdeménnyel rendelkeznek, vagy pedig egy neves író közreműködésével készülnek.
A CW csatornának készülő, jelenleg forgatókönyvírási státuszban lévő Plymouth Rock az utóbbi csoportba tartozik, hiszen olyan kultikus író készíti a szkriptet, mint Rob Thomas, aki a Veronica Mars-szal írta be magát a tévés történelembe, tavasszal pedig a Cupid és a Party Down elkészítésével hívta fel magára a figyelmet. A sorozat, ha megvalósul, egyébként scifi lesz, egy űrhajó fedélzetén fog játszódni, melyen fiatalok fognak utazni egy távoli bolygóra, hogy gyarmatosítsák azt, megmentve tettükkel a Földet.
Na jó, asszem feladom. Nem állitottam, hogy nem volt benne fõlszál, csak azt mondtam, hogy epizódikus szellemben készült el a történet, amit JMS el akart mesélni.
Ha nem érted az epizodikus és a globális szál fogalmakat, akkor nincs mirõl beszélni... Te nem tudsz árnyaltan gondolkodni, csak feketén-fehéren látod.
"ja, úgy 20-30%-ban. " Mi másról szólt eddig? Megmondanád nekem? Volt egy aprócska dolog, hogy valami ûrlényt találatak és ahelyett hogy több évtizede vizsgálgatták volna inkább elviszik egy ûrhajóban. Hát gyönyörû. Ezen kivül volt még valami? Mert úgy a megjelent 12 epizódból össz-vissz, ha 2 epzódnyi tartalom volt errõl a történeti szálról akkor sokat mondtam.
A sorozat arról szól amit irtam.
A GA az érzelmekrõl szól, mint már irtam korábban is. Nem ezzel-azzal kúrok, hanem hogy a szereplõk hogy élik az életüket.
Epizódikusan már csak ilyesmivel lehet nézettséget elérni, vagy nyomozással.
"A b5-t egy nagyszerû regényhez tudom hasonlitani, de nem mennék olyan messzire, hogy egy globális történetszállal operáló sorozat volna."
Na jó, asszem feladom. Ha a B5 "állításod" szerint nem, akkor mi???
A ragyások közt, vagy az izzadtóra? Egy regény talán epizodikus??? Talán át tudsz ugrani 3-4 fejezetet, és ugyanott tartanak?
Ne komolytalankodjunk kérem.
Ha nem érted az epizodikus és a globális szál fogalmakat, akkor nincs mirõl beszélni...
"a sorozat eddig arról szólt, hogy kiválasztottaink hogy viselik a megpróbáltatásokat. "
ja, úgy 20-30%-ban. DE EZ NEM A GA EFFEKTUS! Mirõl is szól a GA? Most ezzel k.rok, most azzal, de szar hogy mással is k.r ... lényegében egy kórházas szex és NY, erõsen tovább (g)erjesztve.
Azt, hogy az ûrhajós hogy viseli az igen komoly kiképzést (érzelmileg és emberileg) ugyan ne keverjük már azzal, hogy áll a f..om meg viszket a p...im és akivel tegnap kavartam most mással látom és ez milyen szar...
Ennyire még a felületes nézõnek sem ugyanaz.
b5: Nem állitottam, hogy nem volt benne fõlszál, csak azt mondtam, hogy epizódikus szellemben készült el a történet, amit JMS el akart mesélni. Te is értelmezd amit irok. 😊 Az elsõ évad teljesen epizódikus volt, néhány utalással a késõbbi fõszál történéseire. Késõbbi évadokban is elõfordultak ilyenek, de JMS ott már a története elmesélésére koncentrált. A b5-t egy nagyszerû regényhez tudom hasonlitani, de nem mennék olyan messzire, hogy egy globális történetszállal operáló sorozat volna.
DG: Nem viccelek. 😊 Jó talán egy kicsit túloztam, de neked is be kell ismerned, hogy a sorozat eddig arról szólt, hogy kiválasztottaink hogy viselik a megpróbáltatásokat. Magyarán az amit mondtam, az érzelmek kerültek elõtérbe (a karakterek). -> GA effektus. 😊 A GA sem a kórház életérõl és emberek megmentésérõl szól, hanem arról, hogy a hõseink hogy viselik ezt.
"Kíváncsi lennék, hogy a még vontatottabb Föld 2 az nálatok is ugyanolyan szar volt ?"
Eszement rossz volt. Csak azért néztem (kûfõdin), mert akkoriba hétfõnként még adásszünet volt a magyar csatornákon.
Láttam sorban az összes részét. Globális szál egy darab (a helyi lények, és hogy a kis srác kezdett hozzájuk hasonlóvá lenni ... mindez egy hegynyi mûmájer köntösbe bugyolálva ... amolyan hûhahûûûûhahûûûûûûûûûûha majd PAFFF = semmi)
"A b5 is epizódikus scifi volt. "
Ne viccelj már, hogy a B5-ben ne láttad volna azt a rengeteg globális szálat ?
Persze, voltak epizódok, azok hol lezáródtak, hol nyitva maradtak. De nem tudnék olyan epizódot mondani, ahol ne löktek volna egy nagyot valamelyik globális szálon is. Hiszen már az elsõ részben elõrevetítettek 3-4 szériás dolgokat ... meg ott vissza akár az elsõ szériára. A B5 tipikusan az a fajta volt, ahol NEM lehetett kihagyni egy részt sem. (az epizodikusak pl Star Trek meg pont olyan, ahol észre sem vetted, hogy kihagytál 10 részt)
"Greys Anatomy a mindenki-mindenkivel sorozat. Egyelõre a DG is errõl szól."
Ne viccelj már.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Van benne 2 ipse aki volt 2 csajjal ... és KÉSZ. ENNYI.
Hol van itt a mindenki mindenkivel ???
"spoilerben leírod, hogy hová jutott el nagyvonalakban a sztori?"
Szóval Defying Gravity nagy vonalakban (ne olvassa aki meg akarja nézni!!!):
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Kiderül, hogy a küldetés nem csak abból a "nemes" elképzelésbõl áll, hogy tesznek egy kört a naprendszerben és megállnak minden bolygónál (illetve egy holdjánál) ... van célja is, amit elég sokáig csak 3 ember tud: a hajó parancsnoka és ketten az irányítóközpontban. Titkon erre készítik fel a jelölteket.
A valós küldetés azzal indul, hogy találnak dél-Amerikában egy rejtélyes tárgyat, ami mintha kommunikálna egy másikkal a Marson (ez lesz Béta) ... aztán felfigyelnek rá, hogy talán 7 van a naprendszerben ilyen ami kommunikál egymással. A küldetés tehát ezen tárgyak összeszedése.
Ez a tárgy mellesleg lebeg, folyamatosan fraktálisan változtatja az alakját, telepatikus kapcsolatba lép a neki tetszõ személyekkel (feleleveníti nekik hallucináció formájában amit a legjobban bánnak), és nem mellesleg hátulról irányítja a teljes küldetést (pl hogy ki legyen a küldetésben, aki nem tetszik neki az kénytelen visszamenni még az elején szívpanaszok miatt, ki legyen a leszállóegység vezetõje ...)
Eddig a 12-ik részig adták le, most lesz az elsõ megálló, a Vénusz.
Ez már csak azért is veszélyes, mert amikor még nem ismerték eléggé ezeket az izéket, akkor volt egy mars misszió (a Marson lévõ társának begyüjtésére) ami kudarcba fulladt
Ez csak nagy vonalakban az érzelmi szálak nélkül (pl a Marson meghaltak közül az egyik nõ szeretõje volt a mostani küldetésben is résztvevõ "veteránnak" ... és most egy másik nõbe szerelmes aki szintén a hajón van ...)
És mindez mai szemmel reális ûrhajóval, problémákkal és megoldásokkal
"Nem tudom miért kell egy sorozatot pár rész után így lehúznod. "
ha valakinek nem tetszik valami, akkor nem nézi tovább, így mindenki, aki lehúz egy sorozatot, hacsak nem zombi, akkor pár rész után teszi. neki nem tetszik, nagy dolog. ez nem kell, hogy izgasson.
"Ez egy bevállt formula Amerikában, hogy csak pár bevezetõ rész "
nincs ilyen bevált formula, hiszen a sorozatkészítõk is tudják, hogy az elsõ rásszel, sõt, az elsõ 20 perccel kell megfogni a nézõt, nincs helye holmi felvezetésnek, amire a egy filmben van lehetõség. ha nem érdekes valami, a nézõ azonnal elkapcsol-
Nem tudom miért kell egy sorozatot pár rész után így lehúznod. Én csak az elsõ két részt láttam, de az alapján egész ígéretesnek tûnik, pedig nem vagyok stargate rajongó. Sõt az SG1 szerintem a végére iszonyatosan gyenge lett, persze elõtte se volt valami jó, míg az atlantisz a harmadik résztõl nem tetszett és talán a 10. részig bírtam.
Ez egy bevállt formula Amerikában, hogy csak pár bevezetõ rész után kezdik kibontani a cselekményt. Szerintem nem volt unalmas, bár most néztem meg az ûrodüsszeiát, az után minden film izgalmasnak tûnik 😛
Amúgy az sem rossz film csak sok benne az átvezetõ videó a jelenetek között, ami miatt végülis nekem nem tetszett.
Ez eddig oké... Asimov mûveibõl tényleg nem készült sci-fi mert nem tudnák eladni a moziban, pont az olyan szellemû sci-fi szeretõ emberek miatt mint te is vagy.
Félre ne érts, mindenkinek más és másfajta sci-fi jelenti az igazi sci-fit.
Szóval akkor neked Artur C. Clarke - Ûrodüsszeája sem tetszik, pedig az vérbeli sci-fi és igazi sci-fi regénybõl készült. Erre mondtam nem vagyunk egyformák... Én sajnálom ha neked nem tetszik, de mint írtam manapság nem tudom milyen meglepõbb dolgokat, fordulatokat vársz egy sci-fitõl, mikor egy egy franchiseból újat kihozni elég nehéz dolog mert az adott univerzumban megvan kötve az írók keze, hiszen tartani kell magukat az adott franchise szellemiségéhez...
Mind1 a sci-fi mint fogalom teljesen más fogalom, hogy ki mennyit abszorbál belõle az már a saját izlésvilágán múlik... Sajnálom hogy nem jöttek be neked a sorozatok, nekem viszont így is tartalmas szórakozást nyújtanak.