Berta Sándor

EU: ombudsmani bírálat az Intel rekordbüntetése miatt

P. Nikiforos Diamandouros európai ombudsman kritizálta az Intelre nemrég kiszabott rekord méretű bírságot.

Diamandouros leszögezte, hogy az Európai Bizottság nem vett figyelembe számos bizonyítékot, amelyek pedig enyhítő szempontok lehettek volna az Intel elleni vizsgálat során. Az európai ombudsman többek között a Dell egyik ügyvezetőjére hivatkozott, aki szerint az, hogy a cég a konfigurációiba Intel processzorokat szerelt egy pusztán technikai alapokon nyugvó döntés. "A cég az AMD teljesítményét nagyon harmatosnak tartotta" - idézte a Dell munkatársának véleményét a The Wall Street Journal. A biztos úgy vélte, hogy mindez ellentétes az európai uniós döntéssel és annak megállapításaival, például, hogy az Intel nem megengedhető mértékű kedvezményeket nyújtott a partnereinek.

A vizsgálatok azt állapították meg, hogy a processzorgyártó pénzt fizetett a Media Markt elektronikai áruházlánc tulajdonosának, a Media Saturn Holdingnak, hogy kizárólag az ő processzoraival ellátott számítógépeket árusítson üzleteiben.

Az Intel azonban már tavaly beadványt nyújtott be Diamandouroshoz, akinek egyik fő feladata az európai uniós hivatalok visszásságainak vizsgálata. Ugyan az ombudsman jelentésének megállapításai nem változtathatják meg az Európai Bizottság döntését, azonban komoly hatással lehetnek a későbbi esetleges perre és a nyilvánosságra nem hozott jelentés komoly adu lehet az Intel jogászainak kezében.

Az ügy érdekessége, hogy az Európai Bizottság 542 oldalas jelentése szintén nem publikus, sőt egyenesen titkos besorolást kapott. Mint ismeretes, a testület idén májusban az eddigi legkeményebb büntetést rótta ki az Intelre, a processzorgyártónak elvileg 1 milliárd eurót kellene fizetnie. A vállalat azonnal jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rexhawk #10
    vagy a duplája:)
    lásd microsoft per
  • Sanyix #9
    Most az intel próbálja húzni az időt, hátha addig jól megkenik a bírákat, és a következő büntetés akkora lesz, mint itthon a milliárdos adócsalóknak (semmi/valami vicc összeg).
  • Turdus #8
    Kedves ombit jól lefizették. Idézem:
    "a processzorgyártó pénzt fizetett a Media Markt elektronikai áruházlánc tulajdonosának, a Media Saturn Holdingnak, hogy kizárólag az ő processzoraival ellátott számítógépeket árusítson üzleteiben."

    Ergo ha nem Intel-t tesz a Dell a gépeibe, akkor lekerült volna a terméke az egyik nagy forgalmazó polcairól. Ne mondja már, hogy ennek fényében is jogtalan a bírság...
  • tomcsa4 #7
    Mármint bírságolásból.
  • tomcsa4 #6
    Igen és nekem rémlik egy olyan eset is, hogy az AMD bizonyos mennyiségű procit ingyen akart adni a HP-nek, de nem fogadta el Nyilván le voltak fizetve és nem akarták elveszteni az intel kegyét.

    Szóval reális ez a büntetés, csak nem az Intelre kéne rakni az egészet. Dellnek és a HP-nak is osztanék ebből a bírságból.
  • readswift #5
    volt ilyen suttogópropaganda, hogy éhező gyerekmunkások szerelik össze az amd proceszorokat és valami virusos párhuzam is
  • [HUN]FaTaL #4
    Ha jól tudom, akkoriban az AMD nem csak hogy jobb áron adta, de az athlonok gyorsabbak voltak mint a P4ek. Ezért érzek lefizetés gyanút a háttérben. :D
  • sathinel #3
    Eh persze jogi úton nem lehet megtámadni a döntést és jönnek ilyen ürüggyel hogy van aki szerint nem volt jó az AMD ezért nem vették:D Közben máshol meg kiderül hogy fizettek. Mindegy hogy 1-2 cég úgy döntött hogy csak Intel. Ha törvényt sértettek pár áruházláncnál akkor ez szopás akárhogy is nézzük. Titkosítás azért van rajta mert vannak utalások politikai lefizetésekre is. Hazánk szerintem szintén benne volt ha az alap mentalitást nézem
  • NEXUS6 #2
    Hát ja, csak ugye ez az egész nem F1, vagy valami HC modverseny, ahol max frekit, meg teljesítményt kell elérni bármilyen áron. Hanem üzlet, ahol ha adott termék adott áron jobb teljesítményt nyújt, akkor elvileg nem ártana azt építeni a gépekbe, ha már annak a szájbabaxott vevőnek is ez az érdeke.

    Márpedig az AMD az utóbbi 10 évben folyamatosan jobban árazta a termékeit, függetlenül hogy éppen ő vezetett a technológiában, vagy épp le volt maradva. Ennek ellenére az intel meg stabilan őrzi a pozícióit.
    Úgyláccik az ómbúcmennek ez nem furcsa.
  • [HUN]FaTaL #1
    Harmatosnak tartotta? LOL:D