Berta Sándor

Németország - nem alkotmányellenes az e-mailek lefoglalása

A német alkotmánybíróság második szenátusa elutasította azt a beadványt, amelynek készítői alkotmányellenesnek tartották az e-mailek lefoglalását.

A jövőben is lefoglalhatják bizonyítékként a német hatóságok a távközlési szolgáltatók által tárolt elektronikus leveleket, mivel ezek az intézkedések nem alkotmányellenesek, bár tény, hogy ugyanakkor sértik a távközlési titokról szóló törvényt. Így döntött a német alkotmánybíróság második szenátusa.

A testületnek azért kellett állást foglalnia, mert egy korábbi ügyben egy házkutatáskor a nyomozók nem találták meg a gyanúsított számítógépén a küldött e-maileket. Az illető ugyanis a szolgáltató levelezőszerverén tárolta a küldeményeket. A gyanúsított megtagadta az együttműködést, mondván: a házkutatási parancs nem teszi lehetővé az e-mailekhez való hozzáférést. Az illetékes bíróság elrendelte a levelek lefoglalását. A rendőrök egy adathordozóra lementették a gyanúsított 2004 januárja és 2006 márciusa közötti körülbelül 2500 küldeményből álló teljes online forgalmát.

Az ügy végül az alkotmánybíróság elé került, amely megállapította, hogy az intézkedés miatt nem sérültek az alperes az alapvető jogai. Ugyan a lépés sértette a távközlési törvényt, de mivel a cél egy bűncselekmény felderítése, így ilyen esetekben a közérdek fontosabb a magánérdeknél. A testület közölte, hogy a hatóságoknak a jövőben minden hasonló lefoglalásnál értesíteniük kell az érintett személyt, hogy megbizonyosodhasson arról, hogy nem sérülnek a jogai. Amennyiben az e-maileket az illető tudta nélkül foglalják le, úgy őt - a nyomozás érdekeinek figyelembe vétele mellett - erről mielőbb értesíteni kell.

Az alkotmánybíróság végül kimondta azt is, hogy a hatóságoknak később minden olyan elektronikus levelet vissza kell szolgáltatniuk vagy meg kell semmisíteniük, amelyekre a bizonyítási eljárásokban már nincs szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laurion #3
    Itt nyomozásról van szó. Az emberi jogok nyilatkozata NEM azt mondja ki, hogy bűnfelderítés esetén se szabad ilyesmit tenni. Te nagyon okos...
  • BenceYCE #2
    Örülök, hogy valaki figyel, köszönöm!
  • Turdus #1
    A f@szok... Falhozállítani mindet.

    Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

    12. cikk
    Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy ___levelezésébe___ nem szabad önkényesen beavatkozni

    30. cikk
    A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.

    Ennyit arról, hogy "ezek az intézkedések nem alkotmányellenesek, bár tény, hogy ugyanakkor sértik a távközlési titokról szóló törvényt."