SG.hu·

Filmként kerül adásba a virtuális valóságos scifi-sorozat

Ron Moore, a népszerű Battlestar Galactica feldolgozássorozat egyik atyja, még a BSG írása közben elkezdte törni a fejét egy újabb sorozatterven, hogy ne maradjon munka nélkül, ha befejeződik a 4 évad alatt kultstátuszba lépett széria.

Az agyalás eredménye a Virtuality nevű pilot forgatókönyve lett, mely sorozattervre végül a Fox csatorna csapott le. A történet egy űrhajós odüsszeiáról szólt volna, mely során válogatott legénység próbál a Földtől távol megtalálni valamit, amivel megmenthető lenne a bolygó. Azonban a 10 éves utazás és a virtuális valóságban történő ejtőzés közben beüt a krach és mindenki élete veszélybe kerül.

A scifi-rajongók által nagyon várt projektről 2008-ban sajnos viszonylag kevés hír szivárgott ki, s nemrég kiderült, hogy ennek az volt az oka, hogy a Fox hiába bólogatott elismerően a 2 órás pilotfilm láttán, úgy érezték, hogy az túl intelligens a mezei nézőnek, ezért a készítőket arra kérték, hogy vágják meg és tegyék érthetővé a pórnép számára is.

Szó szót követett, Moore valószínűleg el is készítette a csatorna által kért verziót, azonban az még az előzőnél is kevésbé tetszett a Foxnak, így köszönték szépen és nem kértek a sorozatból. De, tanúbizonyságot téve nagylelkűségükről, belementek abba, hogy június utolsó péntekén leadják a nézőknek a "hét filmjeként" a Virtuality elkészült másfél órás verzióját.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hoz_Hun2009. 06. 22.. 12:46||#11
Süthetem, ha aztán el is kaszálja õket! Dark Angel miatt valóban sokmindent hajlandó vagyok nekik elnézni (James Cameron neve nélkül, mondjuk szerintem a fox sem válalta volna be). Amúgy szerintem az HBO sorozatok a legjobbak (de ez egyéni vélemény).
© TeDDyRuSh2009. 06. 22.. 10:47||#10
És mi van a Caricával??!!
© winnie2009. 06. 22.. 09:53||#9
ez egy dolog, de ettõl még a fox a legjobb csatorna, a fox a legkedveltebb a fiatalok és a warezolók körében, mert csak a fox mer bevállalni egy dark angelt, firefly-t és sorolhatnám.
© Hoz_Hun2009. 06. 22.. 09:05||#8
Egyetértek: fox. Õk kaszálták el annó a Dark Angelt meg a Fireflyt. Ráadásul a Fireflynél nem is a pilottal kezdték a sorozatot, mert szerintük az unalmas.
© winnie2009. 06. 21.. 15:51||#7
ez egyébként érdekes kérdés. legyen egy sorozat egy megbízható készítõtõl lebutítva vagy akkor inkább ne is legyen? a mi szemszögünkbõl, mit választanánk?😊

ehh, szurkolok, hogy legyen gagyi a pilot. mert, ha jó lesz, akkor kiátkozom a foxot.
© bitbandita2009. 06. 21.. 13:32||#6
"vágják meg és tegyék érthetõvé a pórnép számára is" deszaaar
© avman2009. 06. 21.. 13:08||#5
fox. ez mindent megmagyaráz.
© Kelta2009. 06. 21.. 12:25||#4
Azért rendesen értékelték az Amcsi nézök intellektusát...
Mondjuk ez köztudott volt eddig is...
© kukacS3K2009. 06. 21.. 09:56||#3
és mennyi pénzt kidobnak ezzel - felkérnek csomó színészt, finanszírozzák az egészet majd az elkészült részeket kidobják csak úgy
© bippo2009. 06. 21.. 09:30||#2
Bírom ezeket a stúdiókat.
pl. - Legyen egyszerû, mint egy faék.
- Oké, átalakítom. ... Itt van.
- Á, így mégsem tetszik. Tudod mit, hagyjuk az egészet.