SG.hu·

Állvánnyal is lehet mosott képeket készíteni

Sok fotós lételeme az állvány, azonban adódhat olyan helyzet is, amikor az állvány többet árt mint használ.

Minden normális esetben a fotós arra törekszik, hogy éles legyen a kép, egészben vagy részben. Másképpen fogalmazva, a fotón a legtöbbször van egy olyan tartomány, melyet a fotós szeretne élesnek látni. Kevés fény esetében ennek létrehozása akadályokba ütközik, mivel kezünk remegése és a túl hosszú exponálási idő miatt a gép bemozdul, és a kép mosott lesz. Ezért minden fotós nagyon fontos felszerelése az állvány, és vannak olyanok is, akik eleve mindenhová viszik magukkal ezt az eszközt.

Állványból pedig nagyon nagy a választék a boltokban. A japán Nishi Lab most megjelent tanulmánya szerint azonban vannak olyan helyzetek, amikor tükörreflexes gépek esetében az állvány nemhogy javít, hanem éppen ront a helyzeten, és pont elősegíti a mosott képek létrejöttét. A kutatást végző tudósok először a tükör felcsapódása okozta vibráció jellegét tanulmányozták. Kiderült, hogy ez a fizikai mozgás - amely a fényképezőgép teljes szerkezetére hatással van - akár 75%-kal ronthatja a kép felbontását a mosottság miatt. Ráadásul a redőnyzár mozgásának ugyanilyen hatása van.

A kutatás során többféle állvánnyal is kísérleteztek és kiderült, hogy az olcsó és könnyű állványok esetében ez a hatás hatványozódik. A gép belső mechanikája okozta rezgéseket ugyanis a gép házaátadja az állványnaak, ahol bizonyos frekvenciatartományban lényegesen felerősödnek, végül ismét visszairányulnak a gépbe. Ez a jeleség ráadásul a optikai képstabilizátorok használatakor is megjelent (igaz, a képstabilizálás kézben való használatra, a kézremegés ellen van hangolva).

Az egész tanulmánynak nagyon egyszerű tanulsága van: DSLR-gép esetében nincs értelme spórolni, mert egy olcsó és könnyű állvánnyal lehet hogy csak rontunk a helyzeten. Vegyünk tehát komoly állványt és megfelelő állványfejet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© babajaga2009. 06. 03.. 23:34||#41
Én több mint 50 éve fényképezek jobban ismerem a gépek tulajdonságait viselkedését mint az ún szakemberek. Ha száz forintjával ki kellene fizetned a gépeken levõ rossz opciókat bajban lennél.Olyan megoldások vannak sokszor hogy elárulja hogy az illetõ elemi szinten nem ért a fotózáshoz
© exac2009. 06. 03.. 15:01||#40
én csak annyit tudok, hogy a tükörfelcsapás tényleg erre lett kitalálva, azért a canon meg nikon mérnökei csak többet tudnak mint itt egypár fórumozó.

a másik meg az, hogy ha tanultatok fotózni, akkor tudnátok, hogy a fotósok hogyan oldották meg a tükör és a redõny okozta rezgést: babzsák. ráteszed a teleobid tetejére (kvázi letakarod) és elnyeli a zár rezgését. ismerek pár nagy fotóst akik használják ezt a módszert... és ez megint fizika. csak próbáld ki, meg fogsz lepõdni

És ez még a régi praktikáknál is mûködött 😊 meg még olcsó is, saját magad is megcsinálhatod.

http://www.fototipp.hu/node/376
© Beatmaster2009. 05. 12.. 11:27||#39
mikor távcsovel fényképeztem 2000mm-es fokusszal, nemvolt elég a 2sec sem, hogy csillapodjon a bemozdulás... dehát hosszu volt a tubus + fokuszkétszerezo hossza + tegyuk hozzá, hogy a hold viszonylagos mozgása már ekkora fokusztávon elég gyors. de meglehet nézni az eredményt, Pentax K100D-m van. http://www.kaptar.sk/files/galleries/466/hold1.jpg
© babajaga2009. 05. 06.. 14:36||#38
Szerinted? Az a furcsa hogy fizikailag logikailag le van vezetve hogy mozdul be a gép, azonkívül én már jópár évtizede fényképezek tükrös géppel, erre te megállapítod az ellenkezõjét.
© Tetsuo2009. 05. 05.. 21:04||#37
Szerintem jol mondta.. te ki v, az admin? LOL
© babajaga2009. 05. 04.. 23:04||#36
Nem mindenki tudja hogy a kompaktok optikája több mint 50%-ban nagyon is jó. A kompaktok képe a kicsi érzékelõ miatt rosszabb meg a szoftver is befolyásolja. A kisméretû köponti zár természetesen nem rázhat be. Az interferencia nem ide tartozik.
© Berber2009. 05. 04.. 12:44||#35
Ezért jó a kompakt gép!!! Nem csapkod, nem remeg! Ja hogy az optika???
Most komolyan! Nekem nem rázza be az állványt. (Bár nem 1600-as fókusszal próbálkozom az tény.) Talán nálam n incs interferencia (akkora, vagy a gép tömege túl nagy, és a sok sallang rezgéscsillapít...
© KillerBee2009. 05. 02.. 23:36||#34
Egy kis terminológia: a mosott kép és a bemozdult kép két nagyon különbözõ dolog, nem kellene keverni õket.
© Zrasf2009. 05. 02.. 23:30||#33
ha valamihez nem értesz az nem gáz, csak ne ugassál bele ilyen hangnemben...
© atomkrumpli2009. 05. 02.. 12:25||#32
ócsó állvány + kép sorozat esetleg ?