Berta Sándor

A YouTube tartalomszűrőjét bírálta az EFF

Az Electronic Frontier Foundation (EFF) élesen bírálta a népszerű videomegosztó portál kalózmásolatok elleni stratégiáját.

"A YouTube által hirdetett úgynevezett Fair Use politika, ami az oldal látogatóinak lehetővé teszi a szerzői jog által védett művel bizonyos keretek közötti felhasználását, veszélyes" - írta az EFF honlapján Fred von Lohmann, az amerikai szervezet jogásza. A szakember úgy vélte, hogy a politika veszélyessége elsősorban a szerzői jogok tulajdonosainak köszönhető, akik a tartalmakat a szükségesnél jóval szigorúbban védik és nagyon keményen lépnek fel az illegális kópiák megjelentetése ellen.

A videomegosztó portált működtető Google azonban szintén felelős azért, hogy a YouTube-ról egyre több, a felhasználók által készített videót távolítanak el a szerzői jogok megsértésére hivatkozva. Fred von Lohmann szerint a hiba elsősorban a YouTube által alkalmazott automatikus tartalomszűrő rendszerben keresendő, amelyet sürgősen át kellene dolgozni és feljavítani.

"Korábban már számos más szervezettel közösen kifejeztük a tartalomszűrő rendszerrel kapcsolatos aggályainkat mind a szerzői jogok tulajdonosainál, mind a YouTube vezetőinél. Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy milyen veszélyeket hordoznak magukban a Content ID és a hozzá hasonló megoldások. Ezek a rendszerek túl primitívek és alkalmatlanok arra, hogy megkülönböztessék egymástól a kalózkópiákat és a Fair Use szempontjai szerint készült fájlokat. A végeredmény: sok olyan videót is eltávolítottak a honlapról, amelyek teljesen ártalmatlanok voltak. Mindez oda vezethet, hogy hamarosan már lehetetlen lesz a meglévő tartalmak újrafeldolgozása" - tette hozzá von Lohmann.

A jogász elmondta, hogy a Content ID javítását már 2007 októberében javasolták a YouTube üzemeltetőinek, akik akkor arról biztosították az EFF-et, hogy már dolgoznak a tartalomszűrő kijavításán. Azóta azonban semmi sem történt. "A Content ID egy olyan szűrő, amely a YouTube-on megjelenő bejegyzéseket automatikusan átkutatja jogsértő tartalmak után. Ahhoz, hogy ezeket megtalálja és a vélt vagy valós kalózmásolatokat eltávolítsa, a szerzői jogok tulajdonosaitól kapott referenciaadatokat használja fel. A rendszer a keresés során automatikusan megvizsgálja mind a video-, mind az audiofájlokat és felismeri, hogy ha egy tartalmat valaki némileg módosított - reagált a jogász kritikájára Henning Dorstewitz, a Google Németország YouTube-ért felelős szóvivője.

"Ez a technikai megoldás előnyöket biztosít számunkra az online kalózkodás elleni harcban. Arról azonban, hogy az adott művet végül eltávolítjuk-e az oldalról vagy sem, kizárólag az alkotás tulajdonosa dönt. Az adott cégnek vagy személynek lehetősége van azonban az illegális másolatot továbbra is fent hagyni a portálon és egy rövid üzenetben tájékoztatni a látogatókat arról, hogy ki a mű eredeti tulajdonosa. Ettől függetlenül minden kritikát megvizsgálunk és így fogunk tenni ebben az esetben. Részletesen tanulmányozni fogunk minden javasolt változtatási pontot. Minden felhasználónak joga és lehetősége van ugyanakkor tiltakozni az ellen, hogy ha a videóját szerzői jogsértés miatt törölték" - tette hozzá

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #6
    Én nem tudom mi van a Youtube-al de mostanában egyre többször akadok törölt videóba... Talán ki kéne valamit találni, hogy a törölt videók teljesen eltűnjenek és ne csak a rákkattintáskor írja ki hogy már törölve lett
  • Gerygrey #5
    Szerintem végigellenőrzi a videót, és csak akkor törli, ha csak a kifogásolt zenemű szerepel benne. Legalábbis nekem volt két videóm ugyanazzal a Nightwish számmal, az egyiken csak zene volt képekkel, azt törölték, a másikat amin felvett hang is volt és csak időnként erősödött a zene, azt békén hagyták.
  • passatgt #4
    youtube letörli 1 usertől, 12 más feltölti

    végtelen körforgás
  • B0nFire #3
    Kapják be a jogvédők. Én is csináltam néhány videotutorialt, amiben szöveges instrukciók vannak. Éppen ezért tettem alá egy kis fincsi zenei aláfestést, hogy azért mégse legyen egy 4-5 perces video kuka. Most azért fogják eltávolíttatni, mert XY zenéje szól alatta?! Nemhogy örülnének az ingyenreklámnak. A YouTube videók nagy részén úgysem olyan a hang minősége, hogy azt bárki kalózkópiákhoz felhasználhassa. Monó, meg lebutított hang, és egyébként is, sokszor megvagdosom rendesen a zenét, hogy a video hosszához pászoljon. Tehát még az eredeti adatfolyamról sincs szó. Igaz, hogy eddig még nem szóltak, de szerintem ami késik, nem múlik. Az egyik ok az lehet, hogy nem populáris zene van alatta, ami a rádióból folyik, így az átlag hallgató nehezen tudja beazonosítani, hogy kinek a művéről van szó.
  • balee66 #2
    Terroristák...
  • hottold #1
    TOR