SG.hu·

Még mindig a Cobra 11 Magyarország kedvenc sorozata

Hozhatnak a kereskedelmi televíziók bármilyen amerikai sikersorozatot, a magyar nézők továbbra is saját házuk tájára, illetve a környező országok problémáira kíváncsiak - a két hazai szappanopera nézettsége veri a szupersorozatokét.

Az viszont talán meglepőbb, hogy a német autópálya rendőrök gondokkal és látványos robbanásokkal teli életét elmesélő Cobra 11 is könnyedén hagyja le a Helyszínelőket, Doktor House-t és az NCIS gárdáját, hiszen az akciósorozat egy kis megingástól eltekintve (nevesítsük: Lost - Eltűntek 1. évad első pár része) immáron évek óta a legnézettebb sorozat hazánkban.

Éppen ezért, már jó ideje kibérelte a vasárnap este 7 órás időpontot, ahol is biztosan veri a TV2 Naplóját (olykor össznézőszámban is, de a 18-49 évesek körében szinte mindig), legutóbb például 718 ezer, kereskedelmileg fontosnak tartott nézővel győzedelmeskedett, miközben a legtöbb sorozat még az 500 ezret sem érte el. Azt persze nem tudni, hogy a siker a sorozatnak vagy az időpontnak köszönhető, hiszen a diadalok folytán az RTL Klub nem is próbálkozott más sorozattal a Cobra 11 helyén, mivel oktondiság lenne megbolygatni a tutit.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vass Gábor2010. 07. 15.. 13:51||#38
Na nemsokáig lesz már cobra 11
© Vass Gábor2010. 07. 12.. 14:59||#37
jó mi?
© Vass Gábor2010. 06. 15.. 10:57||#36
Az rtl most.hu-n újra lehet nézni.
© Vass Gábor2009. 10. 07.. 12:05||#35
Mi a fene van, hogy nem kíváncsi rá senki?
© Vass Gábor2009. 08. 12.. 23:15||#34
Ti aztán tényleg népszerûtlenek vagytok.
© Vass Gábor2009. 08. 09.. 15:54||#33
Hahó!!!!
© Vass Gábor2009. 08. 05.. 23:00||#32
17:35-kor.
© Vass Gábor2009. 08. 03.. 16:41||#31
Kár hogy kihagyjátok, hétköznap is van.
© Vass Gábor2009. 07. 21.. 14:08||#30
A tegnapelõtti része tök jó volt.
© Vass Gábor2009. 07. 12.. 21:33||#29
A mait ki nézte hahó van itt valaki vazzeg?