SG.hu·

Menekülnek a nézők Keanu Reeves új scifijéről

A negatív kritikák már előre jelezték, de most már az adatok is azt mutatják, hogy a nagy dérrel és még nagyobb dúrral beharangozott feldolgozásfilm, az Amikor megállt a Föld, csúfosan leszerepel a mozipénztáraknál. Nemcsak Amerikában, hanem nálunk is.

Keanu Reeves scifijének nyitánya még teljesen korrekt volt, bár előzetesen a Fox stúdió is jobbat várt a 30 milliós kezdésnél, de a folytatás minden előzetes latolgatást alulmúlt, hiszen a második hétvégéjére 67%-kal esett a film által termelt amerikai bevétel, ami főleg annak fényében rettenetesen gyenge teljesítmény, hogy a decemberi ünnepi hangulatban a legtöbb film mindössze 30-40%-ot zuhant. Így természetesen a 100 milliós határt Amerikában már nem érheti el az alapdolgokat az emberek szájába meglehetősen nyögvenyelősen rágó történet.

Sajnos a film itthon is inkább mosolygásra késztette a nézőket, hiszen bár első hétvégén kifejezetten jónak számító 23261 néző fizetett be rá Budapesten, rímelve az amerikai adatokra a második hétvégére ez a szám, a hét legnagyobb zuhanását produkálva, 65%-kal zuhant meg, ami 8173 delikvenst jelent.

A sajnos röhejes film visszafogott eredményei főleg azért elszomorítóak, mert azokat látva Hollywood kétszer is meg fogja gondolni, hogy újabb scifit készítsen vagy újabb régi klasszikust melegítsen fel a scifi hőskorából. (Szerencsére 2009-ben nem vár akkora böjt a tudományos fantasztikum rajongóira, mint idén.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Takigabi2008. 12. 30.. 11:54||#28
Szerintem igaza van a szerkesztõnek, ez egy botrányosan rossz film.
© zoltannemeth2008. 12. 30.. 11:11||#27
Shrank!Gondolom neked a CGI-kel teletûzdelt lenne a látványmozi?!Hát a Batman-nel jól melléfogtál mert abba édeskevés az ilyen jelenet!
© VoneOut2008. 12. 30.. 11:03||#26
The Mist, Cloverfield...
© Zoliz2008. 12. 30.. 10:37||#25
Már megint ez a nyomorult Szekeres Viktor pattog csak. Mikor kapcsolják már le?
Igenis jó lett ez a film. Csak õ budapesti torzult Mulholland és leszbi fanként semmit nem képes pozitívan értékelni. Õszintén kit érdekel a bevétel?
© JTBM2008. 12. 30.. 01:10||#24
Nem láttam a filmet, pedig pont a hétvégén mentünk el moziba és csak a vélemények miatt nem néztem meg.

Sajnos nincs jó Sci-Fi, az összes író már régen a sorozatokban dolgozik.

Az idei évben egyetlen film sem volt, amit igazán vártam, ezért át is szoktunk a színházra a feleségemmel - minden rosszban van valami jó, a színház jobb, mint a mozi...
© Ravkin2008. 12. 29.. 17:12||#23
Nekem tetszett a film és az alapötlet, ez a film épp olyan film amitõl hiába fogod várni hogy elalélj tõle inkább más célokat szolgált. Szerintem a star-trek is ezért van komoly válságban manapság, mert az igazi scifi nem foglalkoztatja az embereket, inkább az akciójelenetek poénos beszólások stb... Pedig pl nekem a Voyager sorozat nagyon tetszett, nem csak azért mert a st legfejlettebb technologóáit láthattuk benne, hanem azért is mert rengeteg lélektan volt benne.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nekem tetszett az alapötlet, melyszerint más foldönkívüli élet megvétózhatja az emberi faj sorsát, hiszen mi is történik manapság ? Igen keményen romboljuk a földet, ma már a globalás felmegedés nem csak egy elmélet hanem tény, hihetetlen mértékben olvadnak a jégsapkák és ha ez nem elég hatalmas területek sivatagosodnak el a földön. Ez zajlik ma és a film erre épít, arra hogy ha nem is hívja fel hivalkodóan a figyelmet, mivel ahogy az látszik ez átlagembereknek fel sem tûnik, de legalább elülteti a gondolatot az emberekben ha valaha is a föld lakhatatlanná válik azért igen is mi leszünk a felelõsek. Egyáltalán nem tudjuk jelen pillanatban megmondani hogy mennyire lesz lakható a bolygó kb 50-100 év múlva. És miért történik mindez ? Természetesen az emberi önzöség és kabzsiság miatt, ha képtelenek leszünk változtatni ezen, és úgy gondolom ez a korunk legnagyobb kérdése, akkor elég valószínû hogy el fogunk bukni, mint ahogyan az a filmben is történt volna.
© birdo2008. 12. 29.. 16:24||#22
többet vártam, bár eleje tényleg jól indult.....arra gondoltam, hogy talán pont akkor volt a forgatókönyv írók sztrájkja ??
© god252008. 12. 29.. 13:37||#21
Egy kalap szar lett a film. Idegbeteg lettem volna, ha erre pénzt kiadok. 5 szereplõs film. Ehh. Pedig jó az alapötlet. Tipikus B osztályú film lett belõle. Forever torrent.
© wolruf2008. 12. 29.. 13:22||#20
Jogos, a vallásos rész kár volt, de a film akkor is jó volt 😊
© 05lampard2008. 12. 29.. 11:57||#19
A szánsájn barbi a matelltõl tényleg nem volt rossz. A vallásos részen el lehetett mosolyodni (vagy szörnyülködni), még belefért. Engem egyedül a fizikust játszó színész (sajnos nem tudom a nevét. edit: Cillian Murphy) idegesített azzal a Jeff Dunham-bábú kinézetével.