SG.hu·

Jól kezdett az év magyar filmje

Bár Gigor Attila Nyomozó című mozifilmje közel sem kapott akkora marketingtámogatást, első hétvégéjén korrekt módon mutatkozott be a közönség előtt, s a folytatásban az is kiderülhet, hogy a nézők véleménye egybe fog-e vágni a szakma és a Filmszemle közönségének véleményével.

Persze a közönség mindig is megosztott lesz, ha a "filmjóság" kerül terítékre, hiszen van, aki szerint az idei év legjobbja a Delta, van, aki az Oscarra is benevezett Iszka utazása mellett tenné le a voksot, de tény, hogy a legnagyobb felhajtás, a közönségdíjak a Nyomozót kísérték.


A Nyomozó pedig meg is hálálta a bizalmat, hiszen a Budapest Film által forgalmazott alkotás premierjének első hetében a hétvégén Budapesten eladott jegyek tekintetében az ötödik helyen végzett 4555 nézővel, s előzött meg ezzel olyan premiereket, mint a Meztelen dobos vagy A hullám.

Hiányérzete mindössze annyiban lehet a forgalmazónak, hogy premierhez képest a 26515 forintos vetítésenkénti bevétel nem túl jó, ami annak is köszönhető, hogy jó pár Palace-multiplexben is műsorra került a film, holott nem feltétlenül a kommerszre fogékony közönségnek szól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DJ Boss2008. 10. 17.. 15:33||#7
Tökéletesen nem értek egyet.
Remek film, elegáns megoldásokkal, "eredeti" ötletekkel.
Az olyan emberek arcába kellene lépni, akik akkora istencsászárnak képzelik magukat, hogy statisztikailag, vagy megérzésbõl vagy nemtom, de megmondják 5 percbõl, hogy egy 110 perces film milyen.
Gratulálok hozzá! 😉
Az átélésrõl meg: az ember hozzá van szokva a szinkronhangokhoz. Azok is elég szarok, de mégis, idegenkednek az emberek a magyar szöveg+magyar szájmozgástól... Megette a fene.
© fv2008. 10. 15.. 10:28||#6
Utánnajártam: az elsõ fél órában nem volt különösebb káromkodás. (Egy olyan ember mesélte, aki fél óráig bírta.)
© fv2008. 10. 13.. 10:05||#5
Az elsõ öt percben nem káromkodtak, úgyhogy vagy késõbb kezdtek rá, vagy ebben tényleg eltér a tipikus magyar filmtõl.

© Chocho2008. 10. 13.. 09:36||#4
Aha, tehát ez is egy tipikus magyar szemétkupac lett. Ki gondolta volna?

Amúgy ha már tipikus magyar dialógusok, akkor ugye káromkodás ezerrel. Ma nincs olyan "jó" magyar film, amiben ne egy bazmeg vagy egy kurvaanyádköcsög lenne rögvest a második mondat... itt is így van?
© fv2008. 10. 13.. 08:52||#3
Nekem azt mondták, hogy a Nyomozó végre nem egy szokásos "magyar film". De mivel nem magyarázták körbe, úgy gondoltam, ez azt jelenti, hogy ebben a filmben a mondatok értelméhez igazodva hangsúlyoznak a szereplõk a dialógusokban, hogy nem motyognak, nem ordibálnak, és a többi "magyar filmre" jellemzõ dolgokat nem fogják csinálni. Hanem legrosszabb esetben olyan lesz, mint egy szar amerikai vagy francia film.

Na ezzel szemben motyogás és óvodásokat is megszégyenítõ hangsúlyozás és színészi játék töltötte meg az elsõ öt percet, amit sikerült végignéznem. A film felütése egy haláleset, amit vagy viccesnek szántak vagy nem, de inkább csak arcpirítóan égõre sikerült. Beszámolók szerint, akik majdnem fél órát néztek belõle (egyébként a 4500 nézõbõl kíváncsi lennék, hogy hányan ülték végig, mert abban a moziban, ahol én voltam a fele társaság kijött a filmrõl - 10-bõl öten) a késõbbiekben absztrakt álom-jelenetek tették még izgalmasabbá az alkotást, és bemutatkozott a legjobb színészi alakítást nyújtó szereplõ - a fõhõs anyjának beszélõ rákos daganata.

© marcee2008. 10. 12.. 17:01||#2
Uramisten, 4500 nézõ jónak számít?
© kuci062008. 10. 12.. 15:24||#1
bazz, próbálom olvasni a cikket, de ilyen barokkos körmondatok között nemtom ki tud eligazodni 😄