Ötvös Tibor

Még biztosan lesz két Pókember film

"Sam Raimi és Tobey Maguire is leszerződött a Pókember negyedik és ötödik részéhez" - kürtölte világgá a Sony. A bejelentés szerint a két filmet egyszerre forgatják le és nem használja A sötét lovagban látott darkos látványilágot.

Ezennel hivatalosan is lezártnak tekinthető a "Vajon ki lesz Tobey Maguire utódja a Pókember-franchise-ban?" kérdés, hiszen a Sony a héten bejelentette, hogy újra leszerződtették a rendező Sam Raimit és a főszereplő Tobey Maguire-t is. Továbbá kiderült, hogy Mary Jane alakjában továbbra is a sok kritikát kapott Kirsten Dunst tűnik fel.



És hogy a rajongók még jobban örüljenek, a Sony rögtön két részre szerződtette az egész stábot. Már korábban felmerült a hír, miszerint a Pókember 3 és 4 munkálatai egyszerre forognának, ám ezt a Sony csak most erősítette meg. A bejelentés szerint olyan nehéz a készítőkkel időpontot egyeztetni, hogy ha már sikerült megnyerni őket, rögtön több részt készítsenek el.

A Pókember 4 forgatókönyvét Jamie Vanderbilt készíti és az értesülések szerint nem szerepel benne a szimbióta. Ezt a kártyát a Sony Venom külön filmjére tartogatja. Jelen állás szerint a legesélyesebb főgonosz a Gyík, illetve a Keselyű, ám ebben a kérdésben még nem született döntés. A forgatás(ok) 2009 végén kezdődnek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Deryck #14
    remélem a csöpögős részek nem lesznek azért eltúlozva mint az előző részben. a gyík sztem jo, de a keselyű... jöhetne már inkább aduász.
  • Atkamon #13
    Csak a Pókember filmekre értettem(természetesen)
  • Atkamon #12
    Jaj mer aztán az örökös sírás rívásnak a filmekben annyira nagy mondanivalója van...
  • CaptainRumi #11
    csöpögős szerelmi szál maradjon el? persze te csak akciót akarsz látni akció hátán semmi mondanivalóval....utána meg azért fikázod a filmet.
    ti magatok sem tudjátok mit akartok látni, csak csípőből fikáztok
  • Suffering #10
    akkor enynit mészárszékrol. most lehetne őt ellőni, erre ezt nem használja ki a Sony. idiota seggefejek ezek
  • immovable #9
    ennyire zavar a véleménye? akkor ne olvasd el.

    (lehet csak nekem fura ez a nagy bömbi más véleménye miatt, amire úgysem adsz.)
  • neoG #8
    ezaz!virágozzék minden virág!a kaktusz is!Uwe Boll for president
  • Szolnokboy1 #7
    winnie, a pókember filmeknél az a gond, hogy nem elsősorban a minőségi munka/rajongók kielégítése a cél, hanem a pókember filmes változata csak és kizárólag az üzletről szól, miután az egyik legnyereségesebb franchise. ha ezen nem tudnak változtatni (márpedig nem veszik a fáradtságot, esetleg egy új stábbal lehetne) akkor nem sok jó jósolok az elkövetkezendő részeknek. amellett hogy képregény-geek vagyok, én is azt mondom h "nee" mert hiába, úgyis megnézem, és tudom h nagy esély van a csalódásra.
  • Etinger #6
    3. rész után fél az ember...
  • Blasta #5
    "Már korábban felmerült a hír, miszerint a Pókember 3 és 4 munkálatai egyszerre forognának, ám ezt a Sony csak most erősítette meg."

    A Pókember 3 már rég elkészült, 4 és 5-öt akartál írni Tibi!