SG.hu·

Itthon is bankot robbantott az új Batman-film

Amerikában már a premier előtt sejteni lehetett, hogy nagyon sokan fognak elzarándokolni, viszont idehaza nem lehetett tudni, hogy a hype mennyire indítja be a nézőket, hiszen annak idején a Batman: Kezdődik! megbukott.

Magyarország 2005-ben még nem bízott abban, hogy feltámasztható lenne a Denevérember-franchise, mint ahogy a filmet forgalmazó Intercom sem hitte, hogy Christopher Nolan filmjét nagy érdeklődés fogja kísérni. Ezért a Mr. és Mrs. Smith ellen eresztette moziba a Batman: Kezdődik!-et, ami annak rendje és módja szerint elkalapálta sokak kedvenc bőregerét. Magyar viszonylatban az első részt 88371-en nézték meg (a nézők több mint fele Budapesten), s ezzel annak idején az éves összesítésben 35. lett a film, olyan alkotások mögött, mint a Fantasztikus Négyes, a Constantine vagy a Grimm.


Azonban a Sötét lovag hazai premierje minden szkeptikus vélekedésre rácáfolt, hiszen csak a nyitónapon 18312 nézték meg a filmet a fővárosban, vagyis többen, mint annak idején a Batman: Kezdődik!-et a premier teljes hetében, s ha az érdeklődés nem csökken, akkor bizony a Sötét lovag átveszi az idei premiercsúcsot a Mamma Mia!-tól és már az első héten felülmúlhatja az elődfilm teljes hazai nézőszámát.

Tanulság? A csúcsdöntögetéshez nem kell feltétlenül világpremier és magyar szinkron.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Franky252008. 08. 13.. 17:53||#36
A legtöbb külföldi filmes újság, az év filmjének választotta. Azért bejelöltem pár év filmjét, melyet a kritikusok mondtak annak. És ezek után haonlítsuk össze a TDK-val.
2007-es év filmje2006-os év filmje
© Aldo Moro2008. 08. 12.. 17:05||#35
Gyengébbek kedvéért: természetesen láttam a filmet, nem mondanék véleményt róla úgy, hogy nem láttam. Vannak itt olyanok, akik úgy fikázzák Nicholsont, hogy nem is látták az elsõ Batmant. Év legjobb filmje? Na igen, jó, hogy még csak augusztus van.
© ddavid942008. 08. 12.. 12:56||#34
Szerintem egy nagyon jól sikerült film lett.Ezt megéri megnézni a moziban!Én sem azért mentem el megnézni,mert Ledger meghalt.Mindent összevetve zserintem igazolja a film az imdb-s számait.És el kell mondanom,hogy elõtte egyetlen Batman-filmet sem néztem meg,vagy pár éve lehetséges,hogy igen.Az biztos,hogy a következõt nehéz lesz überelni,de remélem sikerül majd nekik.
© sandor82062008. 08. 12.. 00:52||#33
Bár a nyitónapi országos nézettsége jó volt, Budapesten nem szakította be az asztalt teljesítményével A sötét lovag. A hétvégén a fõvárosban 37 444-en nézték csak meg a filmet, azaz árnyalatnyival kevesebb nézõt vonzott, mint múlt hétvégén A Múmia harmadik része (37 650) és sokkal kevesebbet, mint május végén Indiana Jones (51 439). Az új Batman-filmet legfeljebb az elõzõhöz képest lehet átütõ sikerként értékelni, amely mindössze 9918 nézõvel indult útjára három éve. Hozzá kell tennünk, hogy a film országos eredménye valószínûleg szebb képet mutat, amint megérkeznek ezek az adatok is, közöljük õket.
© sandor82062008. 08. 11.. 23:48||#32
hát akkor még is várjuk meg?
© Tower Guard2008. 08. 11.. 20:31||#31
Az év legjobb filmje ez egyértelmû!!! Régen láttam már ennyire jó filmet. Így az eredeti hangokkal sokkal jobb szerintem, nemtudnák visszaadni ezt szinkronosan.
© avman2008. 08. 11.. 19:46||#30
nameg a hollónak az ütõs soundtrack is erõsen besegített. jól meglovagolta az aktuális zenei irányzatokat, kezdve a grunge-tól a metálig, követve a goth/industrial/alter vonalat. igazából talán az elsõ volt, amely ennyirre tudatosan válogatott a film alá ismert zenekarokat, illetve maga az album is "legenda" számba megy. ebbõl az idõszakból feelgood (Singles, Reality Bites) múvikon kívül talán csak a Basketball Diaries volt, ami erre is apellált... ez tetten érhetõ manapság az összes filmnél, kiemelten a képregény vonalon. de sztem a holló ebben is úttörõ volt.
© Franky252008. 08. 11.. 18:40||#29
Ha jól tudom, több mint egymillió háztartásban van internet. Amúgy nálunk elég erõs a piacokon, és munkahelyeken is a DVD-re írt filmek írása. De mindegy legyen neked igazad.
A Gladiátort meg azért írta, mert a Titanichoz hasonlóan itt volt a legnagyobb a visszatérõ nézõk aránya Magyarországon Ha jól emlékszem 1,5 hónap alatt 900 ezer nézõ, átlagosan 2-3-szor látta egy nézõ, a Shrek meg animációs film, részemrõl az más tészta.
Én nem tudok pontos számokat torrent letöltésekrõl, gondolom te igen, ezért állítod, amit állítasz, ha gondolod adok egy címet emailon, ahol megnézheted, mi az amit 100 ezres nagyságokban töltenek le az emberek. Én nem azt mondtam, hogy kevesebben mennek el megnézni, de kevesebb lesz a visszatérõ ember. Mert az ilyen filmeket érdemes 2x megnézni moziban, hogy minden részletét tud élvezni. Ezt írtam lejjebb is.
A Holló (az én véleményem szerint)azért lett cult, mert ott a filmben is meghal a szerepelõ, így egy kicsit misztikusabb lett. Persze nehéz megmondani, sõt lehetetlen, hogy mi lett volna ha nem hal meg Lee, és nem kap szárnyra az a rengeteg pletyka.
© aztecs2008. 08. 11.. 16:52||#28
"ez az egész pedig pofonegyszerû. a forgalmazó ezzel foglalkozik, tudja, hogy mit-miért mutat be akkor amikor (te nem. én sem.). fõleg, ha megvan kötve a keze. nem hiszem, hogy a tanácsodra lennének szorulva - fõleg, hogy abszolút bejött a számításuk és nem akkor indították, amikor mindenki múmia 3-t, x-aktákat és leginkább mamma mia-t nézett."

Ez meg inkább magyarország szégyene hogy egy embernek nincs pénze hetente 2x elmenni moziba mert pont 2 jó film egyszerre jön ki...
© avman2008. 08. 11.. 16:41||#27
azért a fõszereplõ halála mindig nagy hype. a batman meg az egész képregényesdi az usában amúgyis hálás téma. hozzávesszük az egész e köré összesített, gerjesztett hype-ot, akkor megkapjuk kilóra a jelenséget.
amúgy meg:
The Crow
Budget
$15,000,000
Opening Weekend: $11,774,332 (1,573 theaters), Total: $94,000,000
Pedig a dolog erõsen rétegfilm volt, a képregény maga is ismeretlen, kis kiadó által kiadott, majdnem befejezetlenül maradt. Brandon Lee halála erõsen hozzásegítette a filmet a cult jelzõhöz.