Alex

A hagyományos fotózás áremelkedése várható

A Kodak július elsejétől 20 százalékkal megemeli filmes termékei árát. Szerintük az iparág többi szereplője is követni fogja őket.

Az Eastman Kodak bejelentése szerint az áremelkedés a nyersanyagok drágulásának, különösen az ezüst és az alumínium, illetve az olaj okozta növekvő költségek következménye. A döntés a digitális fényképezőgépekre és nyomtatókra nem vonatkozik. A vállalat a lépés szükségességét már május elsején, a negyedéves zárás után jelezte befektetői számára. Az áremelést termékcsoportonként és országonként eltérő mértékben, a következő hetekben vezetik be, július elsejéig bezárólag.

A lépés kapcsán az angol The Guardian interjút készített Antonio Perez vezérigazgatóval, aki szerint "kétség nem férhet hozzá", hogy az egész ágazat követni fogja lépésüket. Indoklása szerint az alumínium és az ezüst ára tavaly 75 százalékkal emelkedett, az olaj ára pedig megduplázódott. "Mindenki ezzel a problémával küzd." Perez elmondta, hogy a gyártóknak már régóta gondot okoz a nyersanyagpiaci árrobbanás, és mostanra már olyan helyzet alakult ki, hogy elkerülhetetlen volt az áremelés.

Antonio Perez már öt éve vezeti a Kodakot, bevételeik 30 százalékát a hagyományos fényképezőgépek, és kapcsolódó termékeik biztosítják. A lépés nem sokkal azután történt, hogy a Fujifilm hasonló áremelkedést jelentett be a fotópapírok és a diafilmek terén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hdo #10
    Tényleg izgalmas ... vajon sikerül a kép? Nem cseszett el semmit az expozíció? Nem kapott túl sok fényt a film behelyezéskor/kivételkor? ... soksok izgalmas dolog, csak szemezgettem! :D
  • Tetsuo #9
    akkor penzert :P
  • Hedgehunter #8
    En nem az izgalom miatt fotozok.....
  • Ferrer #7
    Sokkal izgalmasabb az analóg fotózás, mint a digitális.
  • Narxis #6
    Haladni kéne a korral.
  • Harakiri576 #5
    Ugyan, meg floppy diszk is kaphato! 5.25"-os azert mar nem, de 3.5"-t szinte barhol kapsz.
  • Gerygrey #4
    Az üres VHS kazetta is lényegesen drágább, mint az írható DVD, mert már ritkább, kicsi a kereslet és nem nagyon van verseny a szolgáltatók között. Inkább úgy vannak vele, hogy akinek kellenek ilyen régi vackok, fizessen érte sokat hogy megérje még fenntartani az ezeket gyártó üzemeket.
  • 05lampard #3
    50 év múlva meg elfogy az olaj :)
  • Tetsuo #2
    meg ugy 50 evig fognak is
  • Hedgehunter #1
    Ilyet meg gyartanak...???