SG.hu·

Mobil ujjlenyomat-olvasót tesztel az ausztrál rendőrség

Új-Dél-Wales szövetségi állam bűnüldöző szervei új eszközökkel próbálják meg elfogni a szökésben lévő rosszfiúkat és a gyanúsítottakat. A rendőrök júniustól kezdik el tesztelni az első mobil ujjlenyomat-leolvasó készülékeket.

Az 5,7 millió ausztrál dollárba (3,5 millió euróba) kerülő program célja, hogy azonnal, már a helyszínen megállapíthassák az emberek személyazonosságát. A rendőrség azt reméli, hogy így sok időt takaríthatnak meg, hiszen a gyanúsítottakat nem kell a rendőrőrsökre kísérni, ráadásul azonnal kiderül, hogy az illetőt körözik-e vagy gyanúsítják-e valamivel. A mobil ujjlenyomat-szkennereket a Telestra mobil szolgáltató UMTS-hálózatán keresztül kötik össze a hivatal központi szerverével. A készülékek adatbázisában akár 180 000 biometrikus azonosító is tárolható. A fejlesztésnek köszönhetően könnyebbé válhat többek között a közlekedési szabálysértéseket (gyorshajtás, ittas vezetés) elkövetők azonosítása.

"A helyszínen papírok nélkül bárki bármilyen nevet bemondhat. A valós idejű azonosítók segítségével azonban azonnal kiderül az illető valódi neve és címe, illetve hogy volt-e már és ha igen, miért büntetve. Az elektronikus azonosításnak köszönhetően kollégáink egy csomó papírmunkát megspórolhatnak és nem kell ezzel vesződniük, ha visszatérnek a járőrözések után az irodákba" - mondta Darryl Tuck, a rendőrség illetékes részlegének vezetője.

Új-Dél-Walesben jelenleg az ujjlenyomatokat még a hagyományos módon, tintával veszik le és az adatok egy nyomtatvány kíséretében a nemzeti CrimTrac adatbázisba kerülnek. Amennyiben a mostani tíz készülékes teszt sikeres lesz, akkor 2009-től a szövetségi állam rendszeresíti a francia Sagem cég által gyártott és szállított korszerű eszközöket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© valamit2008. 05. 29.. 15:13||#4
aha, és per esetén meg behozza bizonyítékként a levágott ujjakat?
© fizik2008. 05. 28.. 18:54||#3
levágják az ujja(i)d és buktál mindent
pénzt,kocsit,lakást 😉
© valamit2008. 05. 28.. 17:07||#2
ha már mobilan meg tudják csinálni, akkor csak egy lépés, hogy ne kelljen bankkártya se ajtókhoz kulcs, hanem az ujjlenyomatod alapján mindenhol felismerje a személyazonosságod egy gép és az alapján vehess ki pénzt az automatából vagy épp léphess be az otthonodba, nyithasd az autód, stb.
© Sir Quno Jedi2008. 05. 28.. 12:59||#1
Huá! Ez egy szép darab! Asszem az én pDa-mat is így kéne csomizni.