Hunter

Hatalmas robotokra építenék a holdbázisokat

Érdekes megoldással állt elő a NASA a jövő holdbázisait illetően. Az építményt egy hatlábú robot tetejére helyeznék.

Az űrügynökség szerint az ATHLETE robot - ami a Terepjáró Hatlábú Földönkívüli Felderítő angol megfelelőjének mozaikszava - alapvető szerepet fog betölteni a bázisoknál. A 15 tonnás lakrész a robot segítségével szó szerint elsétálhat a leszállás helyszínéről. A 7,5 méter széles, lábaival együtt pedig több mint 6 méter hosszú robot, akár egy teknősbéka, a hátán bármely kívánt helyszínre eljuttathatja a holdexpedíció legénységét felszerelésestől, lakrészestől és laboratóriumostól együtt.


A NASA mérnökei szerint a rugalmas lábak alkalmasabbak a nehéz terepviszonyok között mint a kerekek, amivel szintén fel van szerelve a robot, tehát nem szükségszerű a járás. Ha a terepviszonyok engedik, akár gurulhat is a gép, ami ennek a megoldásnak köszönhetően 25%-os súlycsökkenést ért el a kizárólag guruló koncepciókkal szemben.


Az ATHLETE a tesztek során 35 fokos emelkedőkkel is megbirkózott, miközben a lakrészt hordozó része a lehetőségekhez mérten a lábak különböző mértékű nyújtásainak köszönhetően egészen kiegyenlített pozícióban maradt. A fenti adatok jó tapadás esetére vonatkoznak, csúszós körülmények között a robotlábak 25 fokos emelkedőig jutottak el.

A robotot irányíthatják közvetlenül az asztronauták, vagy távirányítással a földi irányítóközpont is. Bill Christensen szakújságíró, a SPACE.com és a Technovelgy.com szerkesztője egy harmadik megoldást tart a legjobb alternatívának, egy önműködő üzemmódot, amit a MER marsjárók szoftvere biztosítana a hatlábú robot számára. Hamarosan a NASA Sugárhajtómű Laboratóriuma meg is kezdi a szoftver és a robot közös tesztelését. A szerkezet sztereó kameráival ad háromdimenziós képet a fent ülők, vagy a Földön tartózkodók számára a navigáláshoz.


A robot napenergiát használ a mozgáshoz, legnagyobb sebessége óránkénti 10 kilométerre tehető. A nappanelek által begyűjtött energiát üzemanyag cellák tárolják el. A NASA mérnökei két prototípust tesztelnek és bár a sebesség nem tűnik nagynak, gyakorlatilag egy 5 km/h átlagsebességű mozgással nyolc nap alatt 1000 kilométert tehetnek meg. Ez egészen tekintélyes táv a 11 000 kilométer kerületű Hold esetében.


A fix pozíciójú holdbázis elvétől való eltérés jókora váltás lenne a NASA részéről. Az asztronauták egyfajta nomád életmódot folytathatnának, amivel sokkal nagyobb területet deríthetnének fel, mint egy helyhez kötött létesítménnyel. Ami azonban ennél is fontosabb, a robot jelentős segítség lehet számukra, ami maga is képes eszközök hordozására, összeszerelésére, működtetésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #40
    Most, hogy mondod...
  • spydee #39
    látható a különbség a kerékkel való sebesség és a lépegetés között!
  • Epikurosz #38
    Én egy dolgot nem értek: minek egyáltalán a kerék? Nem egyszerűbb lenne csak lépegetni? Bár lehet, hogy a kerekekkel kevesebb benzint eszik a gép.
  • spydee #37
    az első videón, hogy-hogy nem fulladnak meg akik űrhajós ruha nélkül álldogálnak? és milyen szép zöld fű van már a holdon!
    Amúgy nagyon innovatív. Milyen gyors és ötletes a kerék mint eszközhasználó....leesett állal néztem.
  • Fugitive #36
    Csak a ciki az az egészben, hogy napelemes, valaki észrevette rajtam kívül, hogy ott az éjszaka nem pár óra? A 28nap forgásidőből fele éjszaka, fele nappal...
  • Epikurosz #35
    döbb
  • katt777 #34
    És a fülke visszahívható? Mert azt már az utcai telefon is tudja egy ideje.
    Amúgy réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban ennél már sokkal jobbakat is csináltak.
  • djw #33
    "Az asztronauták egyfajta nomád életmódot folytathatnának"

    kepzelem ahogy terelgetik a teheneket meg a birkakat a holdon amik szinten szkafanderben legelnek ... no az lesz majd a tejut...
  • WinG #32
    meg direktszűrőt, hogy meglegyen a lakóteleptuning-feeling :D:D
  • Cat #31
    De a teherbíráson igen. Ha a Földön elbír egy budinál nagyobb dobozt, akkor a Holdon egy lakóbuszt is elvisz.