SG.hu·

Az RTL Klub leveszi műsorról új sorozatait

Az RTL Klub beharangozott pár új sorozatot, majd amikor azokat szinte senki sem nézte, eltűntették a műsorrendből. A kérdésre, hogy hova, nem tudjuk a választ.

Pedig, gondolhatjuk, hogy a csatorna csak jót akart, amikor vasárnap délutánra, fél ötös és hatos kezdettel a tavalyi évad két friss amerikai sorozatát, a Szökésbent és a Kilenc túszt bemutatta, azonban mindkét próbálkozás csúfos vereséget szenvedett (előbb a Smallville - Walker, a texasi kopó párostól, majd a TV2 vasárnap délutáni filmjeitől.)


A vereség pedig azt jelentette, hogy annak a 450-500 ezer nézőnek, akik az RTL Klubot választották vasárnaponként a Híradó előtt, más elfoglaltságot kell keresnie, ugyanis csak minősített kisebbséget alkottak a TV2 majdnem 1 milliós táborával szemben.

A két eltűnő sorozat pótlása egyelőre felemásra sikeredett, hiszen míg két hete az Apám a hős 631 ezer nézővel jobban hozott az említett két sorozatnál (bár kikapott a TV2 Steve Martin-filmjétől), addig a múlt heti Suliból buliba című filmet alaposan elpáholta Eddie Murphy és az Amerikába jöttem (809 693 néző vs 386 298 néző)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© koxaka2008. 04. 08.. 18:14||#9
soha nem értettem, hogy lehet filmet/sorozatot az akciójelenetek miatt nézni (na jó, a 70-es években tényleg nagy szám volt, hogy széttörtek pár járgányt egy film kedvéért, de ma, a cgi és a horribilis költségvetések korában azért ennél több kell)... a house-t meg nem tartom annyira jó sorozatnak, mint mások, de lássuk be, azért jóval intelligensebb a cobra 11-nél (nem, nem a sok orvosi maszlag miatt). az meg, hogy hányan nézik érdekelje a csatornát és a reklámozókat, én inkább magam szeretem eldönteni mi a jó...
© ziipp2008. 04. 08.. 11:40||#8
Cobra 11-en semmivel sem rosszabb mondjuk, mint a House. Ugyanarra épül mindkettõ. Baj, pánik, megoldás. Az akciójelenetek is "tisztességesek", néhol kifejezetten jók. Szóval nincs ezzel semmi gond, de valamiért lenézik. Aztán megnézik a számokat, akik arról beszélnek, hogy sokan szeretik.
© beef2008. 04. 07.. 14:44||#7
Á ember, ne süsd már el a jövõ heti sztorit!
© Aram952008. 04. 07.. 14:31||#6
Cobra 11? Valaki elrabol valamit/valakit 30 perc idõhúzás, aztán robbanás és mindenki happy.
© Adamul2008. 04. 07.. 13:40||#5
A cobra 11 nagyon jó film, én is szeretem és szoktam is nézni, ne bántsd! Inkább a mónika meg balázs show ellen állnál ennyire ki!
© bitbandita2008. 04. 07.. 12:59||#4
A "jobbnál jobb" német (Cobra 11 és társai..) sorozatokat is igazán levehetnék!
© JL6662008. 04. 07.. 11:38||#3
akár meg is szün7ne...
© HJPOWER2008. 04. 07.. 10:57||#2
Mert az! Csak mivel most éppen sokkos állapotban vagy még nem tudtad feldolgozni..
© kakaoskalacs2008. 04. 07.. 08:13||#1
és ez most nekem mért is rossz?