SG.hu·

Megvan a 300 folytatásának, a 301-nek a rendezője

Ahogy az várható volt, a 300 világsikere arra sarkallta Frank Millert, a film alapjául szolgáló kultképregény íróját, hogy a 300 spártairól szóló történet folytatását is megírja.

Zack Snyder rendező azonnal jelezte, hogy ha elkészült a mű, akkor szívesen megrendezi a folytatást. A Warner lelkesedése nem véletlen, hiszen a 2007-es év egyik legsikeresebb popcornmozija csak Amerikában 210 millió dollárt fialt, míg a világ többi részén 245 milliónyi amerikai fizetőeszközt áldoztak a nézők megtekintésére.

Zack Snyder elmondása szerint a film jóval több nézővel is számolhat, éppen ezért a második részt, a 301-et az eddigi majdnem legszigorúbb R-korhatár helyett PG-re, vagyis szülői kísérettel minden korosztály számára megtekinthetővé tennék, és hogy a fiatalok történelem iránti érdeklődését is felkeltsék, a spártai katonák (300-an lesznek) és vezérük (Leonídász és Xerxész titkos, az első részből kivágott, de a DVD-n extraként helyet kapott légyottján fogant kislány) a történet egyes fontos dramaturgiai pontjain dalban fogják előadni érzéseiket.

Nem megerősített információk szerint Zack Snyder gyors jelentkezésével Tim Burtont ütötte ki a rendezésért folytatott versenyben - utóbbi a folytatást gyurmafilmes stop and motion animáció használatával képzelte volna el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sliderx2008. 04. 03.. 20:59||#17
A kamu híreket nem ártana mellõzni. Ez tényleg szánalmas volt.
© darXideR2008. 04. 02.. 23:13||#16
nekem tetszett 😛 😊
© Hirvaer2008. 04. 02.. 13:04||#15
Vki sok humorbonbont reggelizett.
Esetleg egy olyan hír, hogy az Szdsz szakított a komcsikkal és összeállt a Fidesszel jobban ütött volna..
© koschwarz2008. 04. 02.. 12:40||#14
tök vicces<#nyes>
© Hurkabogár2008. 04. 02.. 12:03||#13
loáll <#nevetes1>
© Dakkon2008. 04. 02.. 10:25||#12
poén. elsõre majdnem elhittem a korhatár besorolásnál. 😄😄
© Ninjaa2008. 04. 02.. 09:12||#11
hát ez nagy
© magyarszurke2008. 04. 02.. 08:13||#10
"örténet egyes fontos dramaturgiai pontjain dalban fogják elõadni érzéseiket. "
"Leonídász és Xerxész titkos, az elsõ részbõl kivágott, de a DVD-n extraként helyet kapott légyottján fogant kislány"

pffffffffffffffffffffffff
-_-
ez mekkora röhej😄DDDDD
© viizo2008. 04. 02.. 07:48||#9
elsõre az ütõ majd'megállt bennem, fõleg a Tim Burton-féle stop motion olvasásakor 😄

ügyes kis szösszenet 😊

alant pedig, aki akar, máris mehet máshova fórumozni, nem morzsolunk könnycseppet 😉

© invidia2008. 04. 02.. 01:14||#8
/ban sg.hu