Napi Online

Százmilliós bírság a "Hülye, aki nem ünnepel" szlogenért

A cigarettagyártókra kirótt büntetés után újra tekintélyes bírságot szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) : 100 millió forintra büntette a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft.-t a "Hülye, aki nem ünnepel" szlogen miatt.

A büntetést a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Főfelügyelősége rótta ki összesen 23 írásos bejelentés alapján, majd a bírságról szóló (a közüzemi díjak miatt jól ismert) sárga csekket egy borítékban adta fel a társaság számára. Ezt követően a regionális fogyasztóvédelmi szervezeteket összefogó NFH másodfokon jóváhagyta a bírság összegét és a regionális szervezet indoklását.

A regionális szervezet a reklámtörvényben szereplő tilalomra hivatkozik, amely szerint tilos olyan reklámábrázolás, amely károsíthatja a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, és különösen tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúakat veszélyes, erőszakos, továbbá szexualitást hangsúlyozó helyzetben mutatja be. A hatóság arra az álláspontra jutott, hogy a reklám silány kifejezésmódja a gyermekeknél értékrendbeli torzulást, értékzavart idézhet elő. Sőt, ennél erősebb pszichológiai okfejtést alkalmaz a hatóság, e szerint a reklámban bemutatott hamis értékrend a gyermekek személyiségét, erkölcsi fejlődését és erkölcsi érzékét nagymértékben hátrányosan befolyásolja.

A százmilliós bírság mellett a regionális fogyasztóvédelmi hatóságok összesen 2,6 millió forint büntetést róttak ki köztéri reklámozókra is ugyanezen ügy miatt. Ám meglepő módon a kampányban részt vevő elektronikus médiumokat a hatóság nem piszkálta. A megfejthetetlennek tűnő titok nyitja az lehet, hogy az Önszabályozó Reklámtestület első körben még kifogástalannak minősítette a kampány kreatív részeit, majd amikor a szervezetet is megtámadták a szlogen miatt, a reklámtestület azzal védekezett, hogy a tévés szpotokból kiderül, valójában miért használják a szlogent, de álláspontja szerint az óriásplakátokról ez nem derült ki, kvázi kihátrált a Media Markt mögül.

Nem véletlen tehát, hogy Maurer Andor, a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója értetlenül áll a bírságolás előtt. Mint elmondta: a cég a kampány előtt kikérte a reklámtestület véleményét, amely nem talált benne etikai kifogást. Ráadásul a szlogenre épülő kampány mondanivalója az élet ünnepléséről, nem pedig a máshol vásárlók megbélyegzéséről szólt - mondta az ügyvezető igazgató. Hozzátette: a cég több országban használta ugyanezt a szlogent, de csak itthon találták törvénysértőnek.

Maurer lapunknak kifejtette azt is, hogy a reklámtörvény NFH által hivatkozott passzusa szubjektív elbírálásra ad módot és gumiszabályként alkalmazható. Mivel véleménye szerint ezen a területen nincs jogbiztonság, a reklámozónak, ha azt valamely hatóság akarja, esélye sincs elkerülni a bírságolást. Az ügyvezető lapunknak elmondta: a büntetést bíróságon támadják meg, mert az szerinte megalapozatlan, rendkívül eltúlzott és igazságtalan.

Információnk szerint a közterületi reklámcégekhez a bírságok jócskán a május és június között zajlott kampány után érkeztek, amikor már nem lehettek kint a plakátok. A százmilliós bírság pedig augusztus 9-én érkezett és csak most vált jogerőssé. Meglepő, hogy a csekk egy kft. nevére szól, miközben a Media Markt minden egyes áruházát más jogi személyiségű cég vezeti, így azt sem tudni, hogy ki fizesse be a büntetést. Úgy tudjuk, a fogyasztóvédők egyszer sem figyelmeztették a céget, hogy a kampány törvénysértő lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DJ Boss #25
    Ehh, remélem, sose kapok olyan sárga csekket, amin ennyi mező ki van töltve az összeg rublikában... :D
  • xizor #24
    Mostanában divat a szülők felelőségét elhárítani a neveltetésről, és a média/tanárokra fogni.
  • Petko #23
    szerintem egyáltalán nem a "hülye" szó volt magában a probléma, és nem ezért büntették meg őket
  • kacsi01 #22
    Az ehhez hasonló büntetések előre bele vannak kalkulálva a költségvetésükbe. Nem csak nekik bankok, távközlési cégek hasonlóan szoktak egy-egy kampányt lebonyolítani. ennyi.
  • Babidi #21
    Engem annyir nem érdekel ez a szlógen, hogy az valami híhetetlen (Akinek nem inge, az ne vegye magára). Én csak az értelmét nem láttam a reklámnak, hogy az hogyan is kapcsolodik a témához. Még mielőtt a MM idejött volna Magyaro. - ra, már akkor hallottam a kis négy évbes sutyok szájábol azt, hogy a saját annyának azt mondja A kurva anyádat, hülye vagy anyú, és még sorolhatnám. És akkor ez a reklám sértő az emberi fül számára, és rossz irányba neveli a gyereket?
  • opeca #20
    "Halász Judit is használja a "hülye" szót az egyik dalában. Őt ezért még nem jelentették fel, még a gyerekvédelmisek sem! Pedig nyilván több gyerekhez jut el!
    Akkor most mi van?"

    Kit érdekel a Halász Judit?
    Ez önmagában már becsületsértő reklám. Örüljön az MM, hogy nem küldenek be egy tál levesért 10 kancigányt és pakoltatják szét valamelyik mocskos kóceráját.
  • zola2000 #19
    Pedig tényleg megérdemelte a száz milliót, a mobilcégek érdemelnének sokkal többet. (tehát nem ezt kell sokallni, hanem a többit kevesellni)
  • AljasGetto #18
    Anno még a gimis irodalom könyvemben volt valami ilyesmi:

    "Kurva már az anyja! mint élhetek, élek,
    Kivetem hasamat az szép verőfénynek,
    Csak úgy dohányozok az midőn éhezek,
    Így én is másokkal szépen eltöngődek."

    Ez még cigireklám és morálisan is deformálja a fiatalok jelemmét...


    A reklám bénaságától eltekintve szerintem egyáltalán nem sértő, vagy "erkölcsi fejlődést" negatívan befolyásoló ez a reklám...

    És aránytalanul nagy a büntetés azokhoz képest, amikor még a MM-hoz képest is "nagynak" számító cégek (mobiltársaságok, bankok) brutálisan megtévesztő, "apróbetűs" reklámjaikért kapnak 1-2 millás bírságot. :(

    Pont azokat kéne megbüntetni, akik tényleg hülyére vesznek minket, nem pedig kiírják ezt a szót... annak ellenére, hogy a legtöbb cuccuk még akár drágább is egy random helyhez képes (főleg az szg. hardverek), de már vásároltam náluk, mert azért akadnak néha olyan kiemelt akcióik is, ami meg is éri, ha épp arra van szükséged.

    Szóval engem tényleg csak az bánt, hogy ezt aránytalanul büntetik az igazán durva szopatásokhoz képest :(
  • haxoror #17
    Nem arról szól hogy ismerik-e a szót hanem arról, hogy jobb ha nem látják kiplakátolva mert azt hihetik hogy "normális" és efogadott ennek a szónak a mindennapi életben való használata.

    Nem az.
  • bunny #16
    Nagyon igaz, nagyon helyes, vérlázító reklám volt. Mondjuk emiatt nyilván sikeres is, hiszen a negatív reklám is reklám. Mint ahogy ez a cikk is az, fizettek érte vajon?