SG.hu·

Halo 3: 170 millió dolláros bevétel az első napon

170 millió dollárnyi (mintegy 30 milliárd forintnyi) bevételt hozott a Halo 3, a már-már kultikus videojáték-sorozat befejező részének első napi mérlege, amely rekordnak számít, ugyanis ilyen rövid idő alatt videojátékból még sohasem adtak el ennyit.

Az emberi fajt a földön kívüliek igája alól megmentő Master Chief kalandjainak harmadik részéből az Xbox 360 konzol megszállottjai a játék megjelenése előtt 1,7 millió darabra adtak le rendelést. A Microsoft tulajdonában lévő Bungie Studios játékának árusítását hétfőn éjfélkor több mint 10 ezer egyesült államokbeli áruház kezdte meg, ezzel egy időben a nemzetközi premier is elindult. A várva várt indulást csak kisebb mértékben árnyékolta be a hír, miszerint a megszállottaknak készült limitált széria csomagolása karcokat hagyott a lemezeken.

"A Halo 3 iránti kereslet meghökkentő" - mondta Jill Hamburger, az amerikai Best Buy áruházlánc film- és játékrészlegének helyettes vezetője. A játéktrilógia második része, a Halo 2 összesen 125 millió dollárt (22 milliárd forintot) jövedelmezett. Az új játék 60 dollárba (közel 11 ezer forintba) kerül és csak a Microsoft Xbox 360-as játékkonzoljával működik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© neoG2007. 09. 30.. 19:45||#13
"A Halo egy új mûfajt is teremtett, a saját szemszögbõl irányított akciójátékot"-Vasárnapi Blikk.<#worship>
© Molnibalage2007. 09. 28.. 18:50||#12
Enegem meg egyetlen FPS sem, sõt összesen két olyan játék van ami jelenleg összesen képest lázba hozni. Mindkettõ repszim.
© onimusha2007. 09. 28.. 18:27||#11
nekem megvan tetszik, piszkosul jó az AI, néha túl jó dehát többi halo-ba is ez tetszett, hogy a többi játékhoz képest nagyon jó az AI, meg hangulatos, de nálam kb. egy szinten mozog a Gears of War/Bioshock-al, az meg nem meglepõ ,hogy szétreklámozzák meg túlhype-olják, ez egy "console seller" cím ami miatt sokan vesznek x360-t, ugyanúgy mint ps3-nál a MetalGearSolid4/GranTurirsmo 5, csak azokat nem kell ennyire megnyomni marketingel mert anélkül is fogyni fognak rendesen
© neoG2007. 09. 28.. 18:03||#10
ahha.bocsánat.<#worship>
© Tinman2007. 09. 28.. 11:28||#9
Mondtam, de nem ebben a topicban.
© DagadtNinja2007. 09. 28.. 09:08||#8
Te megveszel minden szart, amire azt mondjak, hogy jo? Mert en nem. Szamos ingame videot kiadtak, volt beta MP teszt, SP teszt. Es ezek utan jott igazan a raklamkampany. Aki meg akarta venni, az mar elobb eldontotte, hogy kell. A reklam miatti plusz, mar csak hab a tortara.
© Indigo2007. 09. 28.. 01:27||#7
Egyrészt igaza van 😊 Másrészt nem értem ezt a nagy hype-ot, ami e körül a szaros játék körül kialakult... Viszont élõ példa rá, hogy kifinomult kommunikációval és erõs marketinggel emberek millióiból birkát lehet varázsolni 😊
© Praetor2007. 09. 27.. 23:48||#6
Engem meg totál nem hoz lázba ez a háló 3. A Crysis még talán, de ez nemsûrûn.
Tom, mindjárt valami fanatikus nekiáll kibelezni engem, és közli, hogy ki a rákot érdekel az én nyomorult életem. Végül is igaza van. 😊

© piskota6662007. 09. 27.. 21:43||#5
Én meg személy szerint maradok a jó öreg Heroes 3-nál
© neoG2007. 09. 27.. 21:25||#4
ezt speciel nem mondtad<#nezze>