SG.hu·

Százmilliárdos üzlet a betelefonálós műsor

Négy tévécsatorna, az ATV, a Spektrum, a tv2 és az RTL Klub egy-egy betelefonálós műsora miatt is vizsgálódik a GVH - tudta meg a Magyar Hírlap.

A versenyhatóság szerint nem megfelelő a fogyasztók tájékoztatása, és alkalmas lehet a megtévesztésükre. Belényi Andrea, a GVH főtitkára elmondta: a versenyfelügyeleti eljárás során a csatornák vállalták szabályzataik megváltoztatását, és ebben az esetben mentesülhetnek a bírság alól. A versenytanács várhatóan szeptemberben dönt az ügyben. A Magyar Hírlap már korábban is beszámolt arról, hogy a betelefonálós tévéműsorok ellenőrzésében sem a Szerencsejáték Felügyelet, sem a fogyasztóvédelem, sem a hírközlési hatóság, sem a GVH nem illetékes, és ennek a joghézagnak a kiküszöbölésére az ORTT két éve törvénymódosítást kezdeményezett. Egyelőre a különféle tárcák sem tudtak megegyezni arról, hogy melyiknek a feladata lenne a szabályozás rendezése.

A betelefonálós műsorok forgalmáról keveset tudni. A bevételen a tévécsatornák, a telefontársaságok és a játékszervezők osztoznak, nem hivatalos információk szerint egyenlő arányban. Becslések szerint évente mintegy egymillió játékos ragad telefont, minden második rendszeres visszatérő. A telefonálóknak mintegy 2,5 milliárd forintot fizetnek ki évente, miközben egyes szakértők szerint a százmilliárd forintot is meghaladhatja az az összeg, amelyet az emelt díjas hívásokra elköltenek. Sajtóhírek szerint a kereskedelmi csatornák bevételeinek tizedét a betelefonálós műsorok hozzák.

A Magyar Hírlap beszámol arról is, hogy a román hatóságok 2004-ben nyomozást indítottak a magyar Törőcsik Jenő, a nagyváradi Tóth Andor Mihály és az ausztrál Thomas Antalfy által alapított játékszervező cég, a romániai Telemedia ellen, mivel az engedély nélkül működő vállalkozás a gyanú szerint megtévesztette a játékosokat. A társaság a hatóságok szerint 23 milliárd lejjel (690 ezer dollár) megrövidítette a román államot, miközben 154 milliárd lejes nyereségre tett szert, amelynek egy részét Svájcba menekítették. Az ügyben érintett Törőcsik Jenő ügyvezető igazgatója annak a TeleMédia Kft.-nek, amely hatvan országban sugároz betelefonálós műsorokat, köztük hazánkban is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sub2007. 08. 23.. 20:42||#14
Itt 1 okos ember van. Aki kitalálta ezt a fajta mûsort...
© ldavid2007. 08. 22.. 18:44||#13
de már ált. mindenhol egyszeri hívásdíj van
© Cat2007. 08. 22.. 16:43||#12
Pl. több percig tartják a vonalat.
© ldavid2007. 08. 22.. 15:03||#11
"Becslések szerint évente mintegy egymillió játékos ragad telefont...
...egyes szakértõk szerint a százmilliárd forintot is meghaladhatja az az összeg, amelyet az emelt díjas hívásokra elköltenek."

1 milla játékos kb. 300Ft-al számolva az 300 milla HUF, ebbõl hogy lesz 100 milliárd?
vagy ilyen sokan hívják többször?
© pedrohsi2007. 08. 22.. 11:34||#10
éljen a legális piramisjáték, csakúgy mint a lottó és az egyéb marhaságok - az emberi hülyeség határtalan, de legalább páran megszedik magukat a sok birkán
© TeDDyRuSh2007. 08. 22.. 11:29||#9
Srácok, ha egyszer megszorulok, nyomok egy 50 ezres hírdetést a Blikkben,ezzel a szöveggel: Ne hívd fel ezt a számot 06 90 1234-567. Persze nincs semmi mögötte, csak a számláló. Tuti jó suska lenne és még csak nem is vezettem félre senkit😊
© MeoH2007. 08. 22.. 11:25||#8
Nagy atbaszas az egesz, az ember hivja oket, foglaltat jelezz, vagy jo esetben kap vmi hulye gepi hangot, persze a 3-400ft az ugrik. ezt jatszak 1 oran keresztul, azt vmi barmot beengednek es nyer 10kft. Ok meg zsebre tesznek 10kkk... DE sajna mindig lesz olyan madar aki hivja oket.
© bandypappa2007. 08. 22.. 09:27||#7
Hú de utálom ezeket a müsorokat. Egyszer betelefonáltam én is és aszonta a telefonba a csaj hogy "hopp mellé, probáljam meg mégegyszer". Na ez nagyon felbaszott legszivesebben az összes nagypofájú szarházit jól összeverném, nagyon irritál a hülye stílusuk, ha egyszer meglátom bármelyiket behajtanám rajta a 300 forintomat, oszt lefejelném a francba. Kézcsókom!
© OliApa2007. 08. 22.. 09:12||#6
Amig nem lesz 500 Ft egy kiló kenyér, telefonálni is fog a sok marhaállat.
© gplay2007. 08. 22.. 08:59||#5
Hihetetlenek az emberek. Ilyen hülyeségre van pénzük, de, hogy gondoskodjanak a jövõjükrõl az már eszükbe sem jut. Tisztelet a kivételnek. Amit egy hónapban néhányan elb@sznak ilyesmire abból simán lehetne gondoskodni a biztos és jó nyugdíjjas korról.