SG.hu·

Engedélyezték a német bankfolyószámlák titkos lekérdezését

A Német Alkotmánybíróság ítélete értelmében a jövőben a pénzügyi és szociális hivatalok az állampolgárok tudta nélkül is hozzáférhetnek a folyószámlák adataihoz.

A testület a döntésével elutasította az ilyen eljárásokat engedélyező, 2005 áprilisában elfogadott törvény hatályon kívül helyezését és egyúttal a jogszabályt támadó öt beadványt is. A döntés szerint a pénzügyi és a szociális hivatalok a jövőben hozzáférhetnek a folyószámla tulajdonosának nevéhez, címéhez, születési adatához és annak számához.

A hatóságok ugyanakkor nem férhetnek hozzá a számlán lévő tranzakciók részleteihez és nem tudhatják meg a bankfolyószámla aktuális állását sem. Ez alól továbbra is csak a bűnügyi eljárások képeznek kivételt. A német szövetségi pénzügyminisztérium üdvözölte az ítéletet és Peter Schaar német adatvédelmi biztos is kijelentette, hogy erősödött az adatvédelem, ugyanakkor bírálta a pénzügyminisztériumot, mert azt naponta 5000 bankfolyószámla adatainak lekérdezését tervezi.

Thilo Weichert, Schleswig-Holstein német szövetségi tartomány adatvédelmi biztosa, a helyi Független Adatvédelmi Központ elnöke szintén támadta a határozatot, mondván, komoly problémák vannak, ha a jövőben egy egyszerű banktisztviselő gyanúja elegendő lesz egy folyószámla lekérdezéséhez. "Remélem, hogy csupán egy tévedésről, kisiklásról van szó és ez az ítélet nem azt jelenti, hogy a jövőben ilyen irányban fognak haladni a dolgok" - tette hozzá Thilo Weichert. Hermann Otto Solms, az FDP pénzügyi szakértője közölte, hogy szerinte a döntéssel nagy mértékben sérült a banktitok és az állampolgárok bizalma is megrendült az államban.

Helga Springeneer, a német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége (VZBV) képviselője úgy vélte, hogy az állam túlzott mértékben avatkozik bele az emberek életébe és egyre több ellenőrzési lehetőséget teremt. Az állampolgároknak esélyük sincsen arra, hogy érvényt szereznek az információs önrendelkezési joguknak. "Hogy ellenőrizheti például valaki, hogy a bankfolyószámlájának a lekérdezése törvényes volt-e vagy sem?" - mutatott rá egyúttal egy problémára a VZBV munkatársa. A Német Bankszövetség (BdB) pedig azt szeretné elérni, hogy a bankfolyószámlák ellenőrzésének költségét a német állam viselje.

Németországban egyébként 2003 óta van a hatóságuknak lehetőségük a pénzmosás elleni harcra hivatkozva a bankfolyószámlák lekérdezésére, 2005 óta pedig ilyen lehetőséggel élhet például az adóhivatal is. A BdB adatai szerint 2004-ben 40 000, 2005-ben 70 000, tavaly pedig 100 000 ilyen akcióra került sor. Utóbbiak közül 80 000-et az adóhivatal, míg 25 000-et más pénzügyi és szociális intézmények kérdeztek le.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BlackRose2007. 07. 16.. 13:54||#12
"Az emberiséget valószínûleg Ázsia fogja továbbfejleszteni,"

...ez már régen igaz, ha nem lenne Kína ahová áthelyezhetõ a termelés itt már régen nem lehetne elõállítani azokat a termékeket, vagyis elõállítani lehetne csak ha beszámoljuk az itteni költségeket, olyan drága lenne a termék, hogy nem lehetne eladni, tehát gyakorlatilag nem is lenne értelme gyártani. Különben ha kivesszük az ázsiai országokban gyártott termékeket a képbõl, az infláció kb. 6x a hivatalos adatoknak vagyis csak azért kicsi a hivatalos infláció nyugaton mert a pénzük vásárlóerejét a napról napra olcsobb ázsiai árú némileg javítja. Persze ez sem fog sokáig tartani. Amikor az arany volt a pénz alapja az inflációval az volt a baj, hogy az ország elvesztette aranykészleteit, mert a nemzetközi fizetésnél nem a pénzt használta hanem az aranyat szálította az egyik ország a másiknak. Most amikor megszabadultak az aranytól azzal a feltevésel, hogy inflációt lehet majd probléma nélkül a végtelenségig fenntartani, az történt, hogy az arany helyett a munkát szállítják mert otthon már lehetetlen megcsinálni azon az áron amelyet a piac meg képes fizetni. Szóval röviden a gazdasági realitástól nem lehet megszökni, hiába gondolják a nagyokos közgazdászok másképpen.
© BlackRose2007. 07. 16.. 13:44||#11
egyetértek
© halgatyó2007. 07. 16.. 13:22||#10
Lassan Németország (csakis ország szinten) válik európa legvisszatasítóbb országává, annyi kisembert tipró mocsoktörvényt hoznak arrafelé, hogy ez már döbbenet. Azon lehet filózni, hogy miben különbözik ez az ország a többitõl ennyire? Az általam ismert német kisemberek ugyanolyanok, mint mi, vagy az angolok (franciát nem ismerek egyet sem, de gyanítom hogy õk is ugyanolyanok)

Nem tudom, hogy mit kellene csinálni ahhoz, hogy a dolgozó középosztály sorsa ne a fokozódó eltiprás legyen. Ehhez már az egyén szintjén megtehetõ valamennyi cselekvés kevésnek tûnik.

Az emberiséget valószínûleg Ázsia fogja továbbfejleszteni, az észak-atlanti civilizáció olyan belsõ betegséggel küzd, amely lassan a padlóra küldi, mint Gorbacsov az oroszokat.

© halgatyó2007. 07. 16.. 13:14||#9
"A hatóságok ugyanakkor nem férhetnek hozzá a számlán lévõ tranzakciók részleteihez és nem tudhatják meg a bankfolyószámla aktuális állását sem"

Menten besz@rok. Létezik olyan ember, aki ezt a kitételt komolyan veszi? Úgy látszik, igen. Különben nem próbálnák ilyesmivel elaltatni az emberek (BIRKÁK) éberségét (ha volt ilyen egyáltalán valaha is)

A bankszámla személyi adataival ugyanis az égvilágon semmire se lehet menni. A hatóságokat valójában NEM az érdekli, hogy egy álampolgár bankszámlájának mennyi a száma, hanem bizony-bizony a tranzakciók részletei érdeklik. Mikor vettem ki sok pénzt, megjelent-e az a pénz valahol, miért nem átutálással fizettem, stb.stb.

Ha a másik irányból keresnek rá, vagyis a számlaszám ismert és a tulajdonos nem, az viszont azt jelenti, hogy nagyon is konkrét adatok vannak a tranzakciókról, csak azt akarják tudni hogy hová menjen a fekete volga...

Az emberekkel (=birkákkal) sajnos apró lépésekben a szart is meg lehet etetni. Elõször csak a bíróságok fognak adatokat kérni, aztán a rendõrség is, aztán majd a parkolási (söpredékrohadék) társaságok, aztán a helyi kiskirály...

Tartsa mindenki a pénzét otthon, és vigyázzon rá karddal, lángszóróval, kénsavas fecskendõvel
© BlackRose2007. 07. 16.. 12:48||#8
valahogy igy... "Spock, beam me up" és mi köze ennek az egészhez, szabad világban az ember oda megy ahol jobban meg tud élni. Hogyan kerültek a magyarok amerikába? De nem akarok én erre a szintre esni, mert én nem látok magyarokat és zsidókat ebben az értelemben csak embereket. Magyarok és zsidók csak kultúra értelmében léteznek, vagyik egyének amelyek részben közös múltat ismernek és részben hasonló szokásaik vannak (mert azok akik egy "nemzethez" tartoznak egymás között sokkal több cserét tudnak mint más egyének között - pl. két ember aki magyarnak valja magát több terméket, ötletet, stb. cserélt a múltban mint két egyén amelybõl az egyik magyar a másik indonéz).

A nép a nemzet imagináris dolog a realitás az egyén és az egyének közötti csere, ez az ami miatt beszélhetünk néprõl, nemzetrõl, társadalomról vagy éppen civilizácioról. A többi duma nem más mint az ész vagyis az értelem mellõzése.
© tar862007. 07. 16.. 12:24||#7
Azt nem értem, hogy kerültek oda a zsidók?
© archelf2007. 07. 16.. 10:30||#6
Ez ugyanolyan, mint a múltkori - jelszótörõ-fejlesztõs cikk -, itt is csak olyan szabályozásról van szó, amely teljesen egyértelmûen a gazdaságot védi törvénytelenségektõl. Annak lekérdezése, hogy egy adott számlaszám kinek a tulajdonában van, nem hiszem, hogy erõsen sérti a magánemberek szabadságát. Amúgy az egyenleg "beleegyezés nélküli" lekérdezése itthon is engedélyezett, ha arra feljogosított hatóság teszi meg azt közvetlenül a pénzintézetnél; (többek között) az alábbiak kérhetnek ilyen igényt:
- bíróságok, bírósági behajtók,
- apeh, illetékhivatalok,
- rendõrség és "társszervek".

AE
© BlackRose2007. 07. 15.. 23:15||#5
Igen elõbb a karjukra tették a Dávid csillagot, aztán nem volt szabad a járdán menniük, aztán nem volt szabad nekik néhány koronánál több pénzt tartani a házban, aztán mentek a géthóba, aztán a munkatáborba... szóval ez évezredek óta így mûködik.
© metaljesus2007. 07. 15.. 21:57||#4
ebben igazad van, és szerintem sem olyan nagy para mint amilyennek beállítják. a gond csak az, hogy ha ez természetessé válik, akkor majd jöhet a következõ lépés, azaz hogy a forgalmi adatokhoz is hozzáférhessenek. okosan csinálják, szépen apránként.
© Cobra.2007. 07. 15.. 14:49||#3
A cikben ott van, hogy a folyószámla forgalmi adataihoz nem férhetnek hozzá, csak a tulajdonos adataihoz. Ebben én semmi kivetnivalót nem találok, törvénytisztelõ ember ellen ezt nem lehet felhasználni, csak a sikkasztás és pénzmosás útját lehet könnyebben visszakeresni és a résztvevõket megtaláni véleményem szerint.