SG.hu·

Az Apocalypto megosztja a maja nézőket

A maja indiánok többféleképpen reagáltak Mel Gibson új filmjére, az Apocalyptóra, amely brutális jelenetekben bővelkedő, de kor- és nyelvhű alkotás a maja birodalom bukásáról.

A filmet hétfőn mutatták be Mexikóban, de kalóz-DVD-ken sokan már korábban is megtekintették Mel Gibson művét. A maja nézők egy része szerint a film hamis képet ad a majákról, mert egyoldalúan vérszomjasnak, erőszakosnak ábrázolja kultúrájukat. Még az a félrevezető vélemény is kialakulhat az átlagnézőben, hogy ezt a brutális népet csak a spanyolok menthették meg a végpusztulástól, pedig a történelmi emlékek tanúsága szerint éppen a spanyolok vetettek véget e kultúrának.

Mások azonban nagyra értékelték a filmet, mondván, ez az első egész estés nagyjátékfilm, amely elejétől végéig jukatek nyelven szól, amelyet még ma is 800 ezren beszélnek azok közül a maják közül, akiknek az ősei i. sz. 250-től az 1520-as évek spanyol hódításáig egy birodalom fenntartói voltak.

Megint mások arról beszéltek, hogy az Apocalypto ráirányítja a világ figyelmét a maja kultúra fontosságára. Ezzel szemben sokak szerint kifogásolható, hogy a film túlságosan az erőszakot ábrázolja, és nem mutatja be a maják kulturális vívmányait, így írásukat, matematikájukat vagy a naptárukat.

Bár számos igazi indián szerepel a filmben, többen azt is megjegyezték, hogy egyes színészek nem beszélték túl jól a jukatek nyelvet. Rigoberta Menchú, a Nobel-békedíjas, Guatemalában élő, maja aktivistaasszony úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem érdekli a film, mivel elég erőszak történt már Guatemalában, és a lelki egészsége őrzése érdekében amúgy sem néz brutális filmeket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2007. 02. 05.. 18:07||#16
Az Apocalypto számomra egy nagyon jó kis film, izgalmas menekülõs, visszafogott vérengzõs, minimalista mondanivalós. 😊
Na nem egy zseniális alkotás, hanem csak egy izgi film.. ennyi.
-1
© Morden232007. 01. 19.. 10:39||#15
"nem tipkius amerikai és európai eszméken alapuló tucatfilemekt gyárt"

Ezzel semmi gond nem lenne, ha jó filmek lennének. Nem az a lényeg, hogy elüssön az amerikanizálódott lekvárfilmektõl, hanem az a lényeg, hogy JÓ legyen. Nekem tökmindegy, hogy kommersz szar, vagy reform szar, mert egyiket sem élvezem.

"nehezen is emészthetõ a filmjei"

Szerintem egyáltalán nem emészthetõ nehezen egyik filmje sem. Egyszerûen arról van szó, hogy nincsen mit megemészteni. A Passió is gyakorlatilag a mozin KÍVÜL volt érdekes film és téma, nem pedig a mozin belül. A film maga alig ér valamit, a körülötte kialakuló rinyálás (amit erõsen indukált azért Gibson) vitte szalagcímig.

"Ebbõl a szemzögbõl még mindig kreatívabb rendezõ, mint a hollywoodi filmrendezõk többsége. "

Ebbõl a szemszögbõl nézve Uwe Boll is kreatívabb rendezõ.
© Soundmaker2007. 01. 19.. 10:06||#14
Mel Gibson javár kell, hogy szóljon, hogy nem tipkius amerikai és európai eszméken alapuló tucatfilemekt gyárt mint Hollywood. Persze ez nem mindenkinek tetszik, mellesleg nehezen is emészthetõ a filmjei mondanivalója, de szerintem ez a fajta negatív viágkép megjelenítés még mindig jobban színesíti a mai szennyfilmek palettáját mintha Amerikanizált filmet csinálna.

Ebbõl a szemzögbõl még mindig kreatívabb rendezõ, mint a hollywoodi filmrendezõk többsége.
© Morden232007. 01. 18.. 20:46||#13
Oké, Braveheart-ot aláírom. Az tényleg jó volt.

A négy rendezett mozifilmjébõl ez akkor is kettõ szar-egy jó arány számomra (a legelsõ produkcióját nem láttam).

Passióval nekem szimplán az volt a bajom, hogy csináltak egy teljesen élvezhetetlen, hovatovább ócska filmet, ami azzal akarta felmenteni magát, hogy "Jézusról szól", és ezért majd nem mondanak róla rosszat (gyerekesen nevetséges felfogás).

Az Apocalyptoval meg olyan érzésem volt, mintha amogyan Johnny Depp-es Ed Wood módjára forgattak volna egy jelenetet, és utána találták volna ki a következõt. Koncepciótlan, unalmas - és persze a balhé-hypera épül.

Remélem, leáll a koma ezzel az irányvonallal. Vagy a rendezéssel.
© Falatka20032007. 01. 18.. 18:44||#12
Azért a Rettenthetetlen nem volt annyira rossz, sõt.

Az, hogy ezekben a tucathorrorokban (Jó pasi + ez), amiket csak a pénz és a botrány miatt csinál, mióta ilyen fenenagy vallásos lett, mi a poén, nem tudom.

Passió óta nem nagyon van kedvem megnézni az ilyen "nagy lélegzetvételû" (legalábbis annak beharangozott, egyébként semmitérõ) mûveit.
© Morden232007. 01. 18.. 17:03||#11
Nem volt egy izgalmas film, szerintem.

A Passió meg úgy mutatja be Jézust, mint a pornó a szeretkezést, bár ez megint csak egyéni vélemény.

Eddig számomra Gibson csak azt bizonyította be, hogy a kamera ezen (értsd: rendezõi) oldalára nem való.
© Balumann2007. 01. 17.. 18:10||#10
hát pont az a lényeg, hogy az ábrákkal írtak. Ha ugyan olyan betûs írásuk lenne mint a mienk, akkor tényleg nem is lenne mit bemutatni!
© Commandante2007. 01. 17.. 17:56||#9
"a maják kulturális vívmányait, így írásukat"

Én úgy tudom, a szó hétköznapi értelmében vett írásuk nem volt. Egyszerüsitett ábrákkal rajzolták le, amit láttak.

Az meg tény, hogy embert áldoztak és ettek. Ezt hogy lehet nem eröszakosan ábrázolni?
-1
© ffxi2007. 01. 17.. 17:06||#8
Akkor nekem teceni fog a passió, mert azt még nem láttam<#vigyor>
© schrank2007. 01. 17.. 16:58||#7
én tök más filmre vártam a passió után kalandfilmnek jó volt de én is azt hittem hogy sokkal több lesz benne mint egy "tarzanos" vérbosszú <#szomoru1>