SG.hu·

2013-tól szabadon letölthetők a Beatles-dalok

A zeneipar hiába próbál harcolni a különböző előadóművészek és zenészek műveinek védettségét garantáló határidők meghosszabbításáért, a brit kormány a kérdésben hajthatatlan.

A Brit Zeneipari Szövetség (BPI) és számos zenész, köztük például Cliff Richard azt próbálják már hónapok óta elérni, hogy a zeneszámok szerzői jogi védettségi határidejét hosszabbítsák meg a jelenlegi 50 évről 95 évre. A brit kormány által felállított szakértői bizottság tagjai szerint azonban erre semmi szükség nincs, a kérést semmilyen ésszerű indokkal nem lehet alátámasztani. A szakértői bizottságot Andrew Gowers, a tekintélyes Financial Times egykori főszerkesztője vezeti.

Amennyiben a brit kormány is elfogadja a szakértői bizottság érveit, akkor Sir Cliff Richard zenei albumai 2008 után szabadon letölthetők, másolhatók és meghallgathatók lesznek. Mindez azt jelenti, hogy például a Beatles dalai esetében is 2013 után ilyen tekintetben szabad lesz a vásár. A szabály ugyanakkor nem vonatkozik a zeneszerzőkre, az ő műveik esetében ugyanis a védettség a megjelenés utáni 70 évre terjed ki.

Ugyan a BPI kiadott egy tanulmányt, amiben a határidő meghosszabbítása mellett, míg az Open Rights Group (ORG) nevű brit csoport a saját anyagában éppen ez ellen kampányol, de a szakértőket egyik oldal érvei sem hatották meg. A BPI többek között azzal indokolta a kérést, hogy a befolyó bevételekből egyengetni lehetne a fiatal művészek pályáját, míg az ORG szerint ezek a pénzek csak tovább hizlalnák a zenei kiadók amúgy is vaskos bankszámláját.

A zeneipar a következő években akár milliárdos nagyságrendű bevételkiesésre számít, ráadásul a brit kormány döntése akár precedensértékű is lehet és teljesen új helyzetet teremthet az európai zenepiacon. A lobbiharc egyébként világszerte erősödik, Európában ugyanis amerikai, ausztrál vagy török kollégáikkal szemben hátrányos helyzetben vannak az előadók. Az Egyesült Államokban a szerzői és kiadói jogi védettség egy zeneszám esetében 95, míg Ausztráliában és Törökországban 60 évre szól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© enginer2006. 11. 29.. 22:31||#31
A Beatlest fénykorukban is lehúzták a kiadók, csak gombokat kaptak, mert a kezdetekkor aláírtak egy rossz szerzõdést.
Aztán a kiadójuk egy árverésen eladta a szerzõi jogokat Michael Jacksonnak.
Így most Paul McCartney amikor elénekli egyik saját beatles dalát Jacksonnak fizet érte szerzõi jogdíjat.
Szóval Õt nem nagyon fogja felizgatni, ha ingyen letõlthetõek lesznek a szerzeményei, eddíg sem kapott értük pénzt.
© JeD2006. 11. 29.. 07:56||#30
echo: Vazz, azért kell fizetned, amiért neked is fizet a munkaadód (vagy a szüleidnek, nemtom hány éves vagy). Vagy az is csak akkor fizessen, ha úgy gondolja, hogy ti abból éljetek? És õ miért gondolja úgy? LOL

Igenis, a zenészeknek fizetni KELL azért, amit csinálnak, mert õk is megdolgoznak ezért. Hol itt a probléma?
1. Nem õk kapják a nagy pénzt, hanem a kiadók
2. A populáris hulladék kapja a maradék nagy részét, akikre pár év múlva már csak akkor emlékszünk, ha elõkerül a házipornója, és nem azok, akik igényes zenét csinálnak.

Mi a megoldás? Véleményem szerint támogatni kell a Magnatune és hasonló kezdeményezéseket, ahol a zenész a legfontosabb, övék marad a jog, stb. Propagálni ezt a mûvészeknek, mert lemezeladás szempontjábol sokkal elõnyösebb. Soha nem venni DRM-es sz*rt. Talán ha sokan csinálnák ezt, elõbb-utóbb átalakulna a zenei ipar, pl. a kiadók helyett koncertszervezõk / reklámozók lennének, kb. fix összegért, és a zenészeknek nem kéne eladniuk a lelküket, nekünk meg a házunkat egy lemezért...

Egyébként persze, én is csak azt szerzem be, ami tényleg tetszik. De ha valaki számomra értéket állít elõ, miért ne fizetnék érte? A többit meg nem hallgatom. Uff.
© echo2006. 11. 28.. 19:27||#29
Már miért KELL-ene fizetnem. Ezt egy lehetõségnek gondolom. Ha úgy gondolom szükségem van arra hogy õ ebbõl éljen akkor majd fizetek. Elég ritkán gondolom így 😮
© echo2006. 11. 28.. 19:24||#28
Eredetileg a jogdíjat arra találták ki, hogy ösztönözzék az embereket alkotások létrehozására. Vajon egy a muki halála után fizetet pénz mennyiben ösztönzõ...
© TH4482006. 11. 28.. 18:05||#27
Nos, szerintem a kezdõ zenészek megérdemelnék a támogatást, nem nagyon kapnak. Bezzeg Mo-n is egyre több a populárisnak nevezett hulladék, ami hozza a pénzt. Ugye van egy "neves" zenekar, ami engem felhúzott, a zenéjüket nem szeretem, és túlzásba vitték, hirdették, hogy fizess csak fizess.
Ha megélhetésrõl van szó, akkor ok. De nehogymár az én pénzembõl vegyen 7-s bmw-t, azért az sok.
Meg ne is beszéljünk az ilyen Elvises dolgokról. Több generációval késõbb is megélnek belõle. Ez már szánalmas.

szombi: látom, nem vagy teljesen tisztában a dolgokkal...
Ha nem is szereted a Beatles-t, ennek akkor is szimbolikus jelentõssége van, mégpedig, hogy hiába küszködnek a kiadók, elérhetõ lesz ingyen és bérmentve egy a popzene meghatározó zenekarának anyaga. Ez egy fél siker, akár hallgatod, akár nem...
© virs lee2006. 11. 28.. 17:40||#26
A mûvész kis támogatását már rég megkapta, 1 összegben, kis zsebpénz formájában. A többi a kiadómaffia zsebébe vándorol. Nem csinálnak semmit, csak tartják a markukat. Remélem eltörlik az ilyen jog"védelmeket", és éhenhal mindegyik uzsorás.
© peba2006. 11. 28.. 17:19||#25
Megfontolom. Eskü.
© JeD2006. 11. 28.. 17:04||#24
peba: Gratulálok! Az ilyen hozzászólások azok, amik emlékeztetnek mindenkit, hogy a zenekiadóknak is lehet igaza, és remek érvként lehet használni az agyrémeik indoklására...

Fel lehetne fogni, hogy a mûvész is ember, és talán megérdemelne egy kis támogatást azért, amit csinál. Én is nagyon ritkán veszek meg valamit, csak ha nagyon jó, mert sz*rt nem támogatok. De ami jó, azt igenis támogatni KELL.

Pont erre jók a Magnatune és társai, mert itt sokkal többet kap az alkotó. Kár, hogy bizonyos népszerûség felett az elõadók mind vérszívó nagy kiadóknál vannak. De talán lassan elterjed ez a másfajta felfogás is...
© peba2006. 11. 28.. 16:52||#23
Amíg nincs a kés a torkomnál, addig én nem fizetek!
Ha meg majd para lesz, akkor átállok webrádióra.
Punktum.
© kricsi2006. 11. 28.. 15:54||#22
erre vannak a torrent oldalak...😄