SG.hu·

Szerzői jogi díj a mobiltelefonok után?

Egy új sávszélesség-szabályozó szoftvert fejlesztett ki a finn mobiltelefon-gyártó cég. Már emiatt számos kritika érte a vállalatot, amelynek azonban még további, szerzői jogi támadásokkal is szembe kell néznie.

A program segítségével a mobilszolgáltatók saját maguk oszthatják be a rendelkezésükre álló sávszélességet. Erre a Nokia szerint azért van szükség, mert egyre népszerűbbek az olyan, a mobil sávszélességet jelentősen leterhelő szolgáltatások, mint a fájlcserélés vagy a VoIP. "A nagy sebességű elérések terjedésével a szolgáltatóknak szükségük van egy olyan megoldásra, ami lehetővé teszi, hogy optimálisan használhassák ki a hálózataikban rejlő lehetőségeket" - jelentette ki Roberto Loiola, a Nokia hálózatokért felelős munkatársa.

A Nokia által kifejlesztett Peer-to-Peer (P2P) Traffic Control nevű szoftver a világon az első ilyen alkalmazás. "A programnak köszönhetően a szolgáltatók maguk dönthetik el, hogy mely szolgáltatásaik kapnak kiemelt prioritást és melyek szorulnak háttérbe" - tette hozzá a szakember.

A megoldás azonban közel sem aratott osztatlan sikert. "Más szavakkal, ez olyan, mintha azt mondanánk az ügyfélnek, te megveszed a sávszélességet, de mi döntjük el miket tölthetsz le" - írta a VoIP News portál. "Természetesen a fájlcserélő hálózatok nagy forgalmat jelentenek, azonban mi, szolgáltatók pontosan tudjuk, hogy kezeljük ezeket a helyzeteket" - mondta Barbara Puhr, a Hutchinson 3G Austria osztrák mobilszolgáltató cég szóvivője.

Ezen kritikák mellett azonban egy másik úgy is beárnyékolja a Nokia legújabb fejlesztésének bemutatóját. Finnországban ugyanis egyre gyakrabban merül fel a kérdés a cég multimédiás képességű mobil készülékei kapcsán, hogy mi a helyzet a szerzői joggal. A szerzői jogi szervezetek szerint felmerül az a kérdés, hogy ha egy hordozható zene- vagy DVD-lejátszó után jogdíjat kell fizetni, akkor egy mobiltelefon után miért nem? Hiszen a mai korszerű mobil készülékek ugyanúgy képesek a zeneszámok és a videók lejátszására.

A Nokia termékeibe például építettek már be MP3-lejátszót, kamerákat, játékkonzolt vagy éppen videolejátszó funkciót is. A cég csak az idei esztendő második negyedévében 15 millió beépített MP3-lejátszót tartalmazó készüléket adott el világszerte. Vagyis a finn szerzői jogi szervezetek úgy vélik, ezek után az eszközöknek az árába ugyanúgy bele kellene építeni azt a 15 százalékos jogdíjat, ami például az iPodokat is terheli. Az érvelés érdekes és bizonyos szempontból logikus is, kérdés, hogy a jogvédők mennyire gondolják komolyan az elképzelés keresztülvitelét és mit szól majd mindehhez a Nokia.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vadmotoros2006. 12. 02.. 20:28||#29
Helló!
Én nagyon jól elvagyok a telefonommal, nincs rajta se kamera, se mp3 lejátszó, még csengõhangból is a gyári beállításokat használom, tényleg csak telefonálásra meg sms írására használom.
ja és Nokia 3410-em van
© rotator2006. 12. 02.. 17:00||#28
Jól beszélsz. 😊
© HJPOWER2006. 12. 02.. 16:29||#27
Elnézést, tudna valaki még olyan dolgot mondai, amiért nem kell fizetni?
Ohh F*ck
© pTk2006. 12. 02.. 12:17||#26
császár elõdnek börtönben kéne lennie 😛
© toto27002006. 12. 02.. 01:25||#25
Lehet csemegézni: Clikk ide

Így pl. Császár Elõd is kap belõle. A legtöbb magyar. Mintha hallgatnék magyar zenét!
© toto27002006. 12. 02.. 00:57||#24
Nahát! és hogy? errõl nem is hallottam.
© Mike at home2006. 12. 01.. 16:26||#23
<#worship><#worship><#worship>
© MrTressy2006. 12. 01.. 14:50||#22
Dos emu van pocket pcre.De ahhoz nem kell hogy monkey island 2 vel játsz.Ugyanis van a Scummvm nevü keret program jópár platformra.Igy symbian ill pocket pc alatt is fut.Igy egy mezei 3650el is tudsz játszani monkey island 2öt vagy bármilyen más lucasart-os játékot.Szükséges fileok listáját pedig itttalálod
© hypno2006. 12. 01.. 13:22||#21
A csepûrágók örüljenek, hogy méltóztatok meghallgatni, megnézni a produkciójukat. Ja, és hogy ezért nem kell fizetniük. <#vigyor1>
© Cat2006. 12. 01.. 07:21||#20
köze nincs ehhez a Nokiának, a cég neve csak azért merült fel, mert finn jogvédõk elõször nyilvánvalóan egy finn gyártónál próbálkoznak be.