SG.hu·
Taxidermia: forradalom a moziban
Pálfi György játékfilmje, a Taxidermia Parti Nagy Lajos novellái alapján készült: három korban egy család három férfitagjának történetét meséli el, meglehetősen bizarrul.
Zárt tér, meleg színek, tűz, sötét, majd pedig nyílt pusztaság, hideg árnyalatok, jeges víz, köd. A második jelenet éppen csak elkezdődött, és Pohárnok Gergely operatőr máris olyan vizuális pofont kever le a nézőnek, hogy az csak a szeme előtt táncoló csillagokon keresztül pillantja meg a negyvenes évek vidéki Magyarországának pazar ecsetvonásokkal felfestett colour locale-ját.
A nap mint nap jelen lévő, semmiért való halál a Horthy-korszak idilljében sebészi precizitással jelenik meg a bájosan-gyilkosan évődő képsorokon. Ez a nagyapa, az ősforrás fakasztójának korszaka, a korszak, amire tiltott, sőt öncenzúrázott nosztalgiával tekint vissza egy nemzet - így nem a legalkalmasabb ősforrások fakasztására, de szegény ember ugye vízzel főz, és amúgy is deklarált "anti-Napfény íze" van kibontakozóban a pannon Macondóban.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A következő generáció az apáé. A szocialista időkkel könnyebb szívvel viccel a néplélek. Egy nemzet nem kapta meg, amit szeretett volna, megszerette hát, amit kapott. Hazugság volt minden szó, de olyan jó volt hallani. Az apa így zabál. Evőversenyző. Pereg a huszadik századi sorskatalógus; csak hát mifelénk ez valahogy mindig a hentes árulistájára hasonlít leginkább, figyelembe véve, hogy az emlősök számára nem mellékes, hogy ők darálnak vagy őket darálják le. Aztán persze megkapta a nemzet, amit szeretett volna, csoda, ha nem szereti?
Kiüresedés, elidegenedés, nosztalgia az illuzórikus langymeleg iránt, ahogy minden más kordivat, ezek is jelentős késéssel értek be hozzánk a Nyugathoz képest, de idővel azért beértek. Az egész történetet a posztszocialista lét tipikus szereplője, a fiú szemével látjuk, innen a nosztalgiák eltérő színezete a különböző korszakok iránt. A magatehetetlenségig hízott apa rátelepszik fia életére, egyetlen metaforába összesűrítve az utóbbi tizenhat év társadalmi vitáit arról, miként fojtja meg a ránk rohadt kádárizmus a szabadság levegőjét.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Mire a Balatoni-család története a harmadik generációnál tart, kiviláglik a lényeg: hogy tudniillik ezekben a zűrzavaros időkben nincs más egyéb, mint a színtiszta és kézzelfogható matéria, a test és tartozékai. A nagyapa végletekig elnyomott vágyaival még csak zsigereiben érezte az anyag lényegiségét, az apa már életét állította a testiség szolgálatába, de a tudatosságig csak a fiú jut el, midőn - filmtörténeti jelentőségű képsorokon - kipreparálja önnön magát. Mindezen nagy ívű gondolatok ellenére azt vélhetik egyesek, hogy Pálfi György csak viccel, mert filmjét nagytotálban öntik el a legkülönfélébb testnedvek, és még a címben jelzett aktus is megtörténik.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Pedig tényleg viccel. Az, hogy a szerény rendező milyen profizmussal használta ki a média mechanizmusait, és keltette - sőt, kelti még most is - a feszültséget filmje körül, még önmagában nem is lenne érdekes. A kétségtelenül ütős befejezés után viszont nem átallja a stáblistát a Hollywoodoo zenekar (amelynek énekese egyébként a főszereplő) egyik középutas poprock nótájával aláfesteni. Ennél már csak az viccesebb, hogy az egyik jelenetben Hegedűs D. Géza szakasztott Viktor Juscsenkóként jelenik meg a színen - csak hogy mellékesen a kelet-európai forradalmiság is megkapja az atyai pofont. Akár ha a South Park szűkebb környezetünkre hangszerelt változatát látnánk.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Mindezért pedig a legmélyebb tisztelet illet meg mindenkit, aki részt vett a film elkészítésében. Ismerős életérzések valós tanulságait nagy dózisban az emberek arcába ordítani, semmit sem tisztelve, metsző intelligenciával és humorral - ez az, amire ennek a búvalbélelt országnak szüksége van. Most jó magyarnak lenni. Komolyra fordítva a szót: tiszteljük meg Pálfi Györgyöt, Pohárnok Gergelyt, Parti Nagy Lajost és legfőképpen önmagunkat azzal, hogy jöjjünk ki a moziból film közben. Tiltakozzunk, tüntessünk, alkalomadtán dúljuk fel a mozit, mint Bunuel Andalúziai kutyájának első spanyolországi vetítéseikor történt. Forradalom egy országban.
Zárt tér, meleg színek, tűz, sötét, majd pedig nyílt pusztaság, hideg árnyalatok, jeges víz, köd. A második jelenet éppen csak elkezdődött, és Pohárnok Gergely operatőr máris olyan vizuális pofont kever le a nézőnek, hogy az csak a szeme előtt táncoló csillagokon keresztül pillantja meg a negyvenes évek vidéki Magyarországának pazar ecsetvonásokkal felfestett colour locale-ját.
A nap mint nap jelen lévő, semmiért való halál a Horthy-korszak idilljében sebészi precizitással jelenik meg a bájosan-gyilkosan évődő képsorokon. Ez a nagyapa, az ősforrás fakasztójának korszaka, a korszak, amire tiltott, sőt öncenzúrázott nosztalgiával tekint vissza egy nemzet - így nem a legalkalmasabb ősforrások fakasztására, de szegény ember ugye vízzel főz, és amúgy is deklarált "anti-Napfény íze" van kibontakozóban a pannon Macondóban.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A következő generáció az apáé. A szocialista időkkel könnyebb szívvel viccel a néplélek. Egy nemzet nem kapta meg, amit szeretett volna, megszerette hát, amit kapott. Hazugság volt minden szó, de olyan jó volt hallani. Az apa így zabál. Evőversenyző. Pereg a huszadik századi sorskatalógus; csak hát mifelénk ez valahogy mindig a hentes árulistájára hasonlít leginkább, figyelembe véve, hogy az emlősök számára nem mellékes, hogy ők darálnak vagy őket darálják le. Aztán persze megkapta a nemzet, amit szeretett volna, csoda, ha nem szereti?
Kiüresedés, elidegenedés, nosztalgia az illuzórikus langymeleg iránt, ahogy minden más kordivat, ezek is jelentős késéssel értek be hozzánk a Nyugathoz képest, de idővel azért beértek. Az egész történetet a posztszocialista lét tipikus szereplője, a fiú szemével látjuk, innen a nosztalgiák eltérő színezete a különböző korszakok iránt. A magatehetetlenségig hízott apa rátelepszik fia életére, egyetlen metaforába összesűrítve az utóbbi tizenhat év társadalmi vitáit arról, miként fojtja meg a ránk rohadt kádárizmus a szabadság levegőjét.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Mire a Balatoni-család története a harmadik generációnál tart, kiviláglik a lényeg: hogy tudniillik ezekben a zűrzavaros időkben nincs más egyéb, mint a színtiszta és kézzelfogható matéria, a test és tartozékai. A nagyapa végletekig elnyomott vágyaival még csak zsigereiben érezte az anyag lényegiségét, az apa már életét állította a testiség szolgálatába, de a tudatosságig csak a fiú jut el, midőn - filmtörténeti jelentőségű képsorokon - kipreparálja önnön magát. Mindezen nagy ívű gondolatok ellenére azt vélhetik egyesek, hogy Pálfi György csak viccel, mert filmjét nagytotálban öntik el a legkülönfélébb testnedvek, és még a címben jelzett aktus is megtörténik.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Pedig tényleg viccel. Az, hogy a szerény rendező milyen profizmussal használta ki a média mechanizmusait, és keltette - sőt, kelti még most is - a feszültséget filmje körül, még önmagában nem is lenne érdekes. A kétségtelenül ütős befejezés után viszont nem átallja a stáblistát a Hollywoodoo zenekar (amelynek énekese egyébként a főszereplő) egyik középutas poprock nótájával aláfesteni. Ennél már csak az viccesebb, hogy az egyik jelenetben Hegedűs D. Géza szakasztott Viktor Juscsenkóként jelenik meg a színen - csak hogy mellékesen a kelet-európai forradalmiság is megkapja az atyai pofont. Akár ha a South Park szűkebb környezetünkre hangszerelt változatát látnánk.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Mindezért pedig a legmélyebb tisztelet illet meg mindenkit, aki részt vett a film elkészítésében. Ismerős életérzések valós tanulságait nagy dózisban az emberek arcába ordítani, semmit sem tisztelve, metsző intelligenciával és humorral - ez az, amire ennek a búvalbélelt országnak szüksége van. Most jó magyarnak lenni. Komolyra fordítva a szót: tiszteljük meg Pálfi Györgyöt, Pohárnok Gergelyt, Parti Nagy Lajost és legfőképpen önmagunkat azzal, hogy jöjjünk ki a moziból film közben. Tiltakozzunk, tüntessünk, alkalomadtán dúljuk fel a mozit, mint Bunuel Andalúziai kutyájának első spanyolországi vetítéseikor történt. Forradalom egy országban.