SG.hu·

Kemény zsaruk - Brutalitás felső fokon

Vic Mackey és társai visszatértek az RTL Klubra és ezúttal még keményebbek, mint valaha. Ráadásul új dudást is kapnak a csárdába.

Anno az AXN kezdte vetíteni a Kemény zsaruk (The Shield) című sorozatot, majd az RTL Klub átvette új szinkronnal a részeket (pá-pá, Csuja Imre) és az anyacsatornával ellentétben folytatta is a sorozatot egészen a 3. évadig. Ekkor nyári szünetre vonult a széria, hogy most ősszel újult erővel csapjanak bele a 4. évadba. Az időpont továbbra is az RTL csütörtök késő esti sávja, de ez ne rettentsen el senkit, még azokat sem, akik nem hallottak a sorozatról - úgyis lehet élvezni mindent, hogy pár évad kimarad, hiszen elég hamar tisztába jövünk a 4. évad kezdetén a viszonyokkal.

Klikk ide! Klikk ide!

A történetről elég annyit tudni, hogy Vic Mackey egy kemény és erőteljesen korrupt, vagyis igazi rossz zsarut játszik, aki a társaival együtt nem csak szolgál és véd, hanem önbíráskodik és a zsarufizetést olykor ki kívánja egészíteni, ehhez pedig sajátos eszközöket használnak. Vic jelmondatául akár József Attilát is választhatta volna: "Ha kell embert is ölök", hiszen a gyilkosságtól sem riad vissza.

A Kemény zsaruk, ahogy a címe is mutatja kemény film, a brutalitásra szól, legyen az testi vagy lelki és egyáltalán ne nyomozós vagy akciósorozatot várjon az ember, hanem kőkemény, a valóságot leképező szériát. Ehhez képest a többi tévésorozat csak kismiska, Tony Soprano és játszótársai is bujkálhatnak szégyenükben. Szerencsére az alkotók sem vizuálisan, sem verbálisan nem fogják vissza magukat, köszönhetően, hogy nem országos, hanem kábelcsatornán megy a sorozat. Amerikában jelenleg az 5. évad közepén tartanak, nemrég csatlakozott Forrest Whitaker személyében egy újabb nagy ász.

Klikk ide! Klikk ide!

Az itthon most bemutatandó 4. évadban Glenn Close-t kapjuk meg állandó szereplőnek, akit tavaly még Emmy-díjra is jelöltek alakítása miatt, de a mozifilmekből ismert vicces fiú Anthony Anderson is megmutathatja, hogy rossz fiú is tud lenni. A Kemény zsaruk nem szaroznak - odavágnak, s bár idehaza biztos kevesebben ismerik, mint a menő divatsorozatokat, egy próbát talán megéri a csütörtöki évadpremier.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© KudySniper2007. 05. 01.. 20:58||#15
Üdv!

Frissült az oldal szinte mindenben!
Elkészült a fórum is!
Gyertek regisztráljatok oda is!
http://kemenyzsaruk.extra.hu/forum/index.php
© KudySniper2007. 01. 10.. 23:19||#14
Üdv...
Nem nagy az élet itt, ezen a fórumon, de hátha betéved ide is "valaki"... 😊))

Felkerült az oldalra (www.kemenyzsaruk.extra.hu) az elsõ három évad szinkronos linkjei...
© KudySniper2006. 10. 05.. 22:40||#13
Üdv!

Felkerült az oldalra az összes eddigi résznek a leírása, és az elõzetese!!!

Ha találtok valami hibát esetleg jelezzétek! Köszi
© pedrohsi2006. 10. 01.. 23:33||#12
hajrá, kell a népszerûsítés, egy jó sorozat a 100 szenny között!
© KudySniper2006. 10. 01.. 21:40||#11
Sziasztok!

Felkerült az oldalra a filmrõl készült játékról képek, és videók, plusz egy flash kis játék is!!!

A "Gamek"-ben keressétek.

Jó szórakozást hozzá! 😉
© KudySniper2006. 09. 29.. 01:14||#10
Üdv Mindenkinek!

Elkészült a Kemény Zsaruk magyar rajongói oldala, igaz hogy még fejlesztés és feltöltés alatt van, de már sok érdekesség megtalálható, mint pl. az összes epizódból elõzetes, képek, leírás stb. A véleményeket, ötleteket is szivesen várom.

www.kemenyzsaruk.extra.hu

Látogassátok meg!!!
© pedrohsi2006. 09. 01.. 13:36||#9
negyedik évad nagyon kemény, amire az 5. még egy lapáttal rátesz - kár hogy jövõre befejezik
© Morden232006. 09. 01.. 13:17||#8
Az egyik legjobb sorozat, amit az elmúlt években közelebbrõl is megismerhettem.

Arról nem is beszélve, hogy itt is egymáshoz szorosan kapcsolódó, történetben egymást követõ részek vannak, ami nálam alapelvárás.
© Jack Bauer ahõs2006. 09. 01.. 13:02||#7
ALAP!!!
© bertino2006. 08. 31.. 23:56||#6
számomra egyetlen baj volt a sorozattal

az állandó Pan/crop-kamera oda-vissza mozgatás,ráközelítés tököm tudja

egy olyan jelenet nem volt, ahol a kicseszett kamerakép egy helyben állt volna és rohadtul felb@szta sokszor az agyamat 😊