SG.hu·

Érvénytelenek a jelenlegi JPEG-szabadalmak?

Vereséget szenvedett egy perben a JPEG képtömörítési szabadalmak tulajdonjogát birtokoló Forgent Networks vállalat.

Egy amerikai bíróság ítélete szerint a cég által birtokolt 46 szabadalom közül 19 semmisnek tekintendő, mivel olyan funkciókat írnak le, amelyek már a JPEG előtti formátumokban is megtalálhatók. A pert a Public Patent Foundation (PUBPAT) nevű szakmai szervezet kezdeményezte még tavaly, mivel a jogászai szerint a Forgent Networks számos olyan szabadalmat is birtokol, ami nem illeti őt meg.

A JPEG formátum körüli vita 1997-ben kezdődött, amikor a Forgent Networks megvásárolta a Compression Labstól. Azóta a cég mintegy 100 millió dollárra tett szert a licencbevételekből és többek között eljárást indított a Microsoft, a Google, a Fuji, a Kodak és a Ricoh ellen. A beperelt konszernek pedig fizettek is, általában peren kívül. Most azonban ez megváltozhat és az új helyzet azt jelentheti, újabb perek kezdődnek. Richard Snyder, a Forgent Networks elnök-vezérigazgatója ugyanis úgy véli, nem vesztettek, hanem nyertek, hiszen a bíróság a szabadalmak többségét érvényesnek találta.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zerke2006. 06. 01.. 10:11||#4
Mivaaaan? Mindegyik használja a DCT-t (pontosabban a DCT egy módosított használatát), a filmtömörítésnek csak akkor van némi köze a jpeghez, ha mpegrõl beszélünk, az mp3 pedig jelenleg a Thomson tulajdonában van (http://www.mp3licensing.com/), aki megvette a Fraunhofer Intézettõl, akik kifejlesztették.

Az MJPEG filmtömörítésnek pedig marha sok köze van a jpeghez.

Szóval egy kicsit kifejthetnéd, GodBadka, mert így nem értem.

Az viszont tényleg túlzás, hogy a JPEG ugyanazt csinálja, mint az mp3, csak 2 dimenzióban. Valóban az egyik 1D DCT-t, a másik 2D DCT-t tartalmaz, de nagyjából innentõl meg is áll a közösködés. Képeken nehezen lehet használni pszichoakusztikus tömörítési módszereket.

Olyan tömörítési technikát pedig még nem láttam, ami 3D DCT-t használt volna, az MPEG-ben konkrétan elmozdulásvektort (a pontos neve most nem jut eszembe) és a különbség 2D DCT-jét tárolja el kvantálva, megfelelõen kódolva (tovább tömörítve).
© GodBadka2006. 06. 01.. 07:56||#3
Ezek szerint fogalmad sincs, hogy megy a filmtömörítés. Érdekes lenne, ha köze lenne a jpeg-hez. mp3-at nem tudom, de nem hinném ott se a közösséget, mint ahogyan az mp3 és jpeg-nél se.

Bár lehet ezt te irónikusan mondtad. Ha így áll a helyzet, akkor nem szóltam semmit.
© szombi2006. 05. 31.. 17:13||#2
A JPEG ugyanazt csinálja mint az MP3, csak 2 dimenzióban. A filmtömörítés megintcsak ugyanezt, csak 3 dimenzióban...

már csak az a kérdés, hogy az mp3 kinek a tulajdona...
© zerke2006. 05. 31.. 13:26||#1
"úgy véli, nem vesztettek, hanem nyertek, hiszen a bíróság a szabadalmak többségét érvényesnek találta", hehe... 😊
"Nagyobbreszt nem vagyunk hamiskartyasak" 😊
JPEG2000 is jo lenne, de van egy olyan tippem, hogy azert nem terjed, mert fizetos.