SG.hu·

Csökken a nyomtatott sajtó jelentősége, a kiút az internet

Folyamatosan csökken a nyomtatott sajtó szerepe az Egyesült Államokban is: idén 14 év óta a legnagyobb mértékben esett vissza az eladott példányszám egy éven belül, 2,6 százalékkal, vasárnapokon még ennél is jobban, 3,1 százalékkal, az ágazat szakmai szövetségének (NAA) adatai szerint.

Mindamellett a NAA úgy látja, hogy nem drámai a helyzet, csak a piac átalakulásáról van szó: a legtöbb amerikai kiadó változatlanul jó anyagi helyzetben van az internetes kiadásoknak, a gratis-kiadványoknak mint reklámhordozóknak és egyéb tevékenységük bővülésének köszönhetően.

A közepes lapok példányszáma az átlagnál is gyorsabban csökkent, 6-8 százalékkal, és a nagy lapok - például a piacvezető USA Today - sem tudták megtartani olvasóikat. A USA Today példányszáma 0,5 százalékkal 2,3 millióra csökkent. A második legolvasottabb lap, a Wall Street Journal példányszáma 2,1 millió, 1 százalékkal kevesebb, mint egy év. A nagy lapok közül egyedül a New York Timesnál volt növekedés, 0,5 százalékos, 1,1 millióra.

Úgy tűnik, hogy a kiadók már megtalálták a megoldást, a hangsúlyt mindinkább az internetre helyezik: jelenleg a lapok internetes oldaláról már 47 millióan tájékozódnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy a lapok 45 milliárd dollárra rúgó hirdetési bevételéből mindössze 5 milliárd származik az internetből. A lapok egy része nem kér pénzt a hírek letöltéséért, így remélvén több felhasználót és hirdetőt, mások - mint például a New York Times, vagy a Wall Street Journal - csak regisztrált előfizetőknek enged hozzáférést a lap internetes változatához. A kiadók multimédiás szolgáltatásokkal, ingyenes, elsősorban a fiatalabb generációt megcélzó kiadványokkal, az árak csökkentésével igyekszik stabilizálni piaci helyzetét.

A példányszámok csökkenése ellenére az Egyesült Államok lapkiadói nem panaszkodhatnak, kevés a veszteséges kiadó - kivéve például a Wall Street Journalt -, az NAA adatai szerint a lapkiadásban 20 százalék körüli a tőkearányos nyereség, amit a bevásárlóközpontok vagy az autógyárak igencsak megirigyelhetnének.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2005. 11. 16.. 02:10||#4
dehogynem megy 😄

lásd pl. itt: http://www.sg.hu/cikkek/40538
© aaaaa2005. 11. 16.. 01:16||#3
Hû micsoda tragédia, miért nem próbálják itt is perekkel elõsegíteni az újság vásárlást ?
Aki nem vesz újságot, és ingyenes hírportálokat merészel olvasgatni mind bûnözõ...
Na ennyit a sok okos "jogvédõ" igazáról...
Itt is szûnnek meg munkahelyek, itt is csökken az adóbevétel, meg a többi hazugság, mégse megy a mindennapos sírás-rívás...
© Razgon2005. 11. 15.. 07:45||#2
Én sem bánom, már régóta a neten olvasom a híreket. Így sokkal jobb.
© peterx2005. 11. 14.. 17:46||#1
Én nem bánom hogy csökken a nyomtatott sajtó jelentõsége igy legalább nem vágnak ki annyi fát (remélhetõleg <#rolleyes>) hogy papirt csináljanak belõle 😊