SG.hu·

Készül a nyár sikervígjátékának folytatása?

Az idei év egyik legnagyobb meglepetésével egy vígjáték szolgáltatott. Az Ünneprontók ünnepe című film Amerikában 16 éven felülieknek besorolást kapott, ami egy vígjátéknak akár a végét is jelentheti.

Ám nem így történt, sőt, a film a mai napig hatalmas siker! 40 milliós költségvetéssel készült és eddigi bevétele 205 millió dollárra rúg. Ez a két főszereplő Owen Wilson és Vince Vaughn eddigi legsikeresebb filmje.


Visszatérnek az ünneprontók!

A történet két jóbarát, John és Jeremy kalandjait mutatja be. Munkaidejükben házastársakat békítenek, szabadidejükben pedig esküvőkre járnak egyéjszakás kalandokat keresve. Ám egy nap utoléri őket a végzetük. Az egyik eskövőn John szerelmes lesz Claire-be. A románcot nehezíti, hogy a lány egy befolyásos politikus lánya és az aktuális esküvőn ő a menyasszony. A srácok nem keserednek el. Elhatározzák, hogy tönkreteszik az esküvőt, hiszen John mindenáron meg akarja szerezni álmai nőjét.

A folytatásról először Jane Seymour beszélt a vasárnapi Emmy-díj átadáson. A színésznő elmondta, hogy találkozott az első rész forgatókönyvírójával, Steve Faberrel, aki elmondta, hogy épp most kezdett el dolgozni a folytatáson és ismét számít Seymourra. A színésznő, aki eddig többnyire tévéfilmekben kapott lehetőséget, örömmel nyugtázta az újabb felkérést és állítása szerint nagyon várja a forgatást.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2005. 09. 28.. 02:42||#3
egy szimpla romantikus vígjáték volt. ennyire nem tetszett?
© masoma2005. 09. 27.. 21:42||#2
<#nevetes1><#szomoru2>
© DWz2005. 09. 27.. 21:14||#1
Bravo, hogy az emberek ekkora igenytelensegre vagynak.