SG.hu·

Már a gépek is képesek önmaguk szaporítására

A reprodukció mostantól már nem csupán az élővilág kiváltsága, amerikai kutatók egy önmaga sokszorosítására képes robotot építettek.

Hod Lipson a Cornell Egyetem professzora és munkatársai a Nature-ben publikálták a kis mechanikus építőelemeket használó szerkezetről szóló tanulmányukat, ami alapjaiban írhatja át a robotok alkalmazására vonatkozó elveket. Persze ne egy klasszikus humanoid robotra asszociáljunk a fent leírtakból, aki egy forrasztópákával elkezdi összedrótozni saját hasonmását.


Hod Lipson a moduláris kockákkal
Ez a robot - ha annak lehet nevezni - csupán három-négy építőelemből áll, melyek valójában leginkább egy-egy építőkockára emlékeztetnek. Azonban a gyerekek játékával szemben ezekben a 10 centis kockákban egy-egy mikroprocesszor is helyet kapott, melyek mindegyike azonos utasításkészlettel rendelkezik az elemek összeillesztését és azok forgatását illetően, attól függően, hogy az elemek miként illeszkednek egymáshoz. Az utasításokat úgy alkották meg, hogy együttműködésre bírják az elemeket az önsokszorosítás érdekében.

Vegyük például a publikációban leírt robotot, ami három vagy négy elem egymás tetejére való helyezésével egy torony alakzatot képez. A robot ezután elkészíti saját mását azáltal, hogy akárcsak egy daru, körbeforogva felszedegeti a közeli elemeket, beazonosítja, majd a megfelelő sorrendben egymásra rakosgatja azokat. Az elemek elektromágnesekkel kapcsolódnak egymáshoz. Utasításkészletük egyáltalán nem bonyolult, sőt Lipson szerint összességében kifejezetten egyszerűek.

Mivel az elemek egyformák, további kockák hozzáadásával jóval nagyobb szerkezetek is létrehozhatók, mint a Nature-ben leközölt toronyalakú robot. Hosszabb távon a kutatók célja több száz, akár ezer alapmodulból álló robotok megtervezése. A toronyalakú robot valamivel több mint egy perc alatt építi meg jelen állapotában saját mását, ami szintén képes önmaga lemásolására.


A brit Bath Egyetem specialistája, Adrian Bowyer szerint nagyon ígéretes a Cornell professzorának munkája, ami különösen akkor lehet eredményes, ha az elemeket sikerül lekicsinyíteni és nagy mennyiségben, olcsón előállítani, mellyel Lipson is egyetért. Az önsokszorosításnak igen jelentős kihatásai lehetnek a robotok a világtól elzárt helyeken vagy az űrkutatásban való alkalmazásainak, ahol igen korlátozott a javítás lehetősége. Az önsokszorosítás a javítás alapvető formája, emelte ki Lipson.

Letölthető videó; mérete 5 MB, formátuma .wmv

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Roli2005. 05. 17.. 00:10||#31
bocsi tiszta
© Roli2005. 05. 17.. 00:09||#30
a videó az félelmetes volt. Ahogy olvastam a hozzászólásokat elképzeltem: önjáró teherautók viszik a gépek által készített betonkockákat a procival és a már kész házak vagy robotok felépítik a társaikat az ember meg bemegy és kész. Vagy ûrbázis építõdik magától. Juj tizsta Mátrix lesz az egész<#csodalk><#wow1>
© Gade2005. 05. 16.. 18:04||#29
Igazad van. De nem emder irányitja hanem a proceszor a mágnes kapcsolatokat. Ez a lényeg. Meg forogni is magátol forog.
© dez2005. 05. 16.. 14:03||#28
Egy egyszerû elõre leidõzített elektromágnes-kapcsolgatásból áll az egész... 0 AI.
© fv2005. 05. 16.. 12:44||#27
Mi is elõre legyártott elemekbõl építkezünk. Például kenyér, sör, csirke, sajt, brokkoli. Szóval...<#kacsint>
© Gade2005. 05. 15.. 19:58||#26
A cikk szerintam is gyenge de azt kell nézni hogy miröl ir. Ez azért csak valami hogy képes önmagát öszerakni. Még ha nem is szaporodik. Én nem vagyok tudos de szerintem amit korábban irtam az idövel megvalosithato.
© HUmanEmber41st2005. 05. 15.. 07:37||#25
Ha nem figyelnek oda a Tisztelt Szerkesztõ Urak/ Hölgyek
lassan célszerû lesz megváltoztatni a címet :
SG Informatikai Tudományos és Bulvárhírek

Nagyon szomorú lennék, mert az SGn kívül más újságot nem nagyon szoktam olvasni.
Kedvenc lapom színvoláért aggódok(egyre többször) .
© dez2005. 05. 15.. 00:29||#24
Bár, lehet, hogy épp a "mating" szó szerepelt, és ezt értették kissé félre. Az igaz, hogy a "maging" következménye élõlényeknél szaporodás is lehet, de a szó jelentése biológiában közösülés, mûszaki téren összekapcsolódás... 😊
© dez2005. 05. 14.. 23:41||#23
És vajon az eredeti hírben is szerepel a "self-reproduction", esetleg "mating"... 😊
(Nem nagyon hiszem. De bizonyára olyan cím kellett, amire odakapja a fejét a kedves olvasó - maga a hír már szinte érdektelen. Azért ez egy kicsit gáz.)
© Gade2005. 05. 14.. 21:36||#22
Hát igen ez még nem szaporitás. De ha meg tudják csinálni ezeket a kockákat kisebbre és megtanitják vagy beprogramozzák öket hogy meg tudják fogni a forrasztot és a többi eszközt akkot már képesek lesznek önmaguk szaporitására is. De ez még nem holnap lesz.