Berta Sándor

Megjelent a Windows Mobile 5.0

Az új mobil készülékekre szánt operációs rendszer gyártásának kezdetét Bill Gates egy Las Vegas-i fejlesztői konferencián jelentette be.

A redmondi szoftveróriás öt esztendővel ezelőtt készítette el az első, kifejezetten mobiltelefonokra és más hordozható készülékekre szánt operációs rendszerét. Időközben ma már 48 országban összesen negyven gyártó és 68 mobilszolgáltató különböző modelljein fut a Windows Mobile valamelyik verziója. A Microsoft operációs rendszere az eltelt öt év alatt piacvezető lett ezen a területen, részesedése mára eléri a 46 százalékot, míg ugyanez az érték a konkurens RIM esetében 20,8, a Palm OS-nál pedig 20 százalék.

Az új, Magneto kódnevű operációs rendszerben a redmondi cég tájékoztatása szerint az újdonságok mellett számos javítás is lesz. A legfőbb jellemző a testreszabhatóság lesz, azaz mind a magánemberek, mind a fejlesztők a saját igényeikhez igazíthatják majd a szoftvert. Az új operációs rendszer ezenkívül támogatja az internetes telefóniát, vagyis a VoIP-ot, a mobil merevlemezeket, több hardvert támogat és elődeinél jobban képes együttműködni az UMTS-technológiával, illetve a vezetéknélküli hálózatokkal.


Bill Gates szerint az elmúlt öt évben nagyon sokat változtak az információk és a szolgáltatások megjelenési módjai és egy mobil készüléknek ma már sokrétűnek, minél több igényt kielégítőnek kell lennie, legyen szó multimédiás feladatok elvégzéséről vagy üzleti alkalmazások kezeléséről. Ehhez csatlakozott Thomas Aufermann, a Microsoft üzleti részlegének vezetője is, aki szeirnt céljuk az volt, hogy a Windows Mobile 5.0 minden eddigi változatnál jobban hasonlítson a "nagy testvérre", vagyis az asztali számítógépeken futó Windows operációs rendszerekre. A vezető állítása szerint ennek egyik ismertetőjegye, hogy a levelek ugyanúgy jelennek majd meg egy Windows Mobile 5.0-át futtató mobiltelefonon, mint egy számítógépen.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

John Jackson, a Yankee Group elemzője a jelenleg hozzáférhető információk alapján úgy véli, könnyen előfordulhat, hogy a Windows Mobile 5.0-val a Microsoft tovább fogja tudni erősíteni a mobil készülékekre szánt operációs rendszerek piacán elért pozícióját. Mindenesetre tény: a RIM és a Palm OS fejlesztőinek fel kell kötniük azt a bizonyos alsóneműt, ha nem akarnak végleg lemaradni a mobil operációs rendszerek piacán vívott harcban. A Microsoft ugyanis - úgy tűnik - lépéselőnybe került és ha minden így marad, és a két legfőbb konkurensnek számító cég nem fog tudni időben lépni és megújulni, akkor a redmondi vállalat még tovább fogja növelni a piaci részesedését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mícs #32
    na latod ez a baj az egesszel, es ez is fog maradni a ujban is!
    fagyni fog mint allat!
    palm a kiraly!
  • fie #31
    Az én HP rx3715-öm normálisan ébreszt (Microsoft Windows Mobile 2003 Second Edition), viszont fagyogat a mocsok windows.
  • irkab1rka #30
    ezeken a procikon nem kell félni, hogy a multitasl preemptiv vagy kooperativ. Szarul fut így is ugy is... mint egy c64 kb.

    És vegyétek már észre, hgoy ez egy robot. 4 éve cserélték ki, azóta a robot helyettesíti... :)
  • Flashy #29
    jó ez a 6 slide, semmit nem lehet megtudni belőle, csak azt hogy ez a windows mobile 5.0 ez nagyon kelljen nekem és hülyevagyok ha enélkül élek :)
  • quentit #28
    Vicces, de én is ezt vettem észre először, hogy hogy megöregedett... Hát igen. De magának csinálta a bajt... Semmit sem tett ellene, pedig 50 milliárd dollár már sok mindenre elég lenne...
  • asysoft #27
    Attól függ. Lesz olyan gép, amire nem is jön ki (pl HP-k java), lesz olyan, amire fizetősen, illetve olyan is, amire ingyen lehet leszedni-utóbbiból lesz a legkevesebb.
  • Inquisitor #26
    Pedig ez tényleg így volt, a gépbe akartak kevesebbet rakni ... láttam olyan PC-t, amiben csak 256K vagy 512 volt, és utólag beépített bővítőkártyára volt szüksége a 640 vagy 1024Kbyet-hoz!
  • Inquisitor #25
    "Mit vártok? 50 éves lesz idén! :-))"
    Ja, de amcsiknál így a 70 évesek néznek ki, nálunk ilyenek az 50 évesek.
    Azérd nézd meg a Bruce Willis fejét, vagy Arni bácsit ...
  • Mr. Perfect #24
    Ez most ingyenes upgrade lesz? Vagy fizetős?
  • BlackRose #23
    http://www.usnews.com/usnews/biztech/gatesivu.htm


    "Q. Did you ever say, as has been widely circulated on the Internet, "640K [of RAM] ought to be enough for anybody?"

    No! That makes me so mad I can't believe it! Do you realize the pain the industry went through while the IBM PC was limited to 640K? The machine was going to be 512K at one point, and we kept pushing it up. I never said that statement–I said the opposite of that."

    érdekes...