MTI

Alternatív energiákat bemutató központ lesz Hárskúton

Alternatív energiaforrásokat bemutató oktatóközpont jöhetne létre a Veszprém megyei Hárskúton két éven belül, amennyiben a település mellett szélparkot tervező beruházó cég megkapja a szükséges környezetvédelmi engedélyt, mondta Radzik Károly, a Hárskúti Megújuló Energia Központ Kht. ügyvezetője az MTI-nek.

Az ügyvezető közölte, hogy a környezetbarát energiatermelő módszereket demonstráló, azok kutatását segítő központot a szélpark létrejöttétől függetlenül megépítik, legfeljebb évekkel később a jelenleg tervezetthez képest. Radzik Károly beszámolt arról, hogy a 76 hektáron létesülő központ környékén egy kis tavon vízgenerátort, egy biogazdálkodással foglalkozó farmon biogáztelepet, továbbá napkollektorokat, geotermikus fűtési megoldásokat, biodízel-üzemet és biomasszakazánokat lehet majd megtekinteni, illetve felhasználási lehetőségeiket megismerni.

A szélenergiával kapcsolatos ismereteket a több mint egy éve a falu határába tervezett szélparkban lehetne megszerezni, amelynek kivitelezéséhez már csak a környezetvédelmi hatóság jóváhagyására van szükség. "Az EETEK Hárskút Szélerőmű-park Kft. 13 milliárd forintos beruházása már 15 hónapja vár a szükséges kör­nye­zet­védelmi engedélyre, amellyel végre nekikezdhetne a 16-30 darab szélkerék felállításának" - mond­ta Radzik Károly. Hozzátette, a 45 megawatt tel­je­sít­mé­nyű szélpark mintegy 60 ezer háztartás ellátá­sára elegendő környe­zetbarát energiát termelne, munkahelyeket biztosítva a megvalósítás, illetve az üzemeltetés során.

Az ügyevezető kitért arra, hogy a 700-800 millió forintos költségű központ felépítéséhez a kht. próbálkozott már európai uniós és egyéb pályázatokon, ám eddig sikertelenül. Az ügyvezető számítása szerint a ráfordítások egy részét lehet majd fedezni a bemutatott megújuló energiaforrások gyártóinak támogatásával is.

A projekt részeként 30 millió forintból a kht. már felújított egy parasztházat, amelynek áramellátását a tetőre szerelt kis szélkerekek, a fűtését pedig faapríték eltüzelése, azaz biomassza biztosítja. Melegvízhez a háznál ugyancsak a tetőre szerelt napelemek segítségével lehet jutni. A parasztháznál bioétrenden tartott kecskék biogázhoz szükséges trágyát adnak, amellyel pedig egy traktort hajtanak meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noss #3
    Az alternatív energiaforrásoknak is csak úgy van értelmük, hogyha fizetsz értük. Manapság ez a világrend. :(
  • [HUN]PAStheLoD #2
    És akkor itt lesz kis fúziós erőmű is ? :]]
  • gz8 #1
    Ez szép és dicséretes, csak ha eddig saját magad állítottál fel szélkereket a portádon, akkor kemény szankciókat helyeztek kilátásba, amennyiben nem bontod le. Csecse...