SG.hu·

Mégsem fizet büntetést a Blaster féreg készítője

Jeffrey Lee Parson, a hírhedt Blaster féreg tinédzserkorú készítője nem köteles megtéríteni a Microsoft által korábban követelt 500 ezer dolláros kártérítést, miután az óriáscég lemondott ezen igényéről.

A vállalat bejelentette, hogy a korábbi elgondolással ellentétben mégsem követelik a büntetés kifizetését, mivel úgy döntöttek, hogy pénzbüntetés helyett inkább közösségi munkára kötelezik a fiatalembert. A minnesotai Parson - akit 48 ezer számítógép megfertőzésével vádoltak és ítéltek el - az új követelés értelmében másfél évet tölt börtönben, amit 225 óra közmunka, majd a korábbi ítéletből származó további 100 óra közmunka követne.

A döntés joga Marsha Pechman bírónő kezében van, aki a napokban dönt arról, hogy ellátja-e kézjegyével az új dokumentumot. Ez egyben azt is jelentené, hogy Parson a büntetés letöltése után három évig fokozott ellenőrzés alatt áll.

A jelek szerint a Microsoft, amely a másik féllel kötött megállapodás részeként mondott le a jelentős kártérítésről, elégedett az ítélettel, és belegyezik az új feltételekbe. "Véleményünk szerint a közmunka nagyobb hatás fejt ki Parsonra, mint a pénzbüntetés" - írta körlevelében Tim Cranton, aki a szoftveróriást képviselte a tárgyalásokon.

A fiatalember még tavaly ismerte be tettét, és elmondta, hogy a 2003 közepén felbukkant vírus kifejezetten a Microsoft számítógépeit célozta meg. Az általa kibocsátott vírus a Blaster eredeti változatán alapult, amelynek módosításával Parson közel 50 számítógépet tört fel, ahonnan elindulhatott a nagyobb támadás. A vírus B vagy teekid változata végül több mint 48 ezer számítógépet fertőzött meg, amely ugyan eltörpül az eredeti változat által végbevitt pusztítás mellett, mégis jelentős bűncselekménynek számít.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DOT2005. 04. 06.. 09:30||#15
No és a "reklamációnak" szerinted korrekt módja, ha más vásárlók cuccait szétütöd ? A te példád sem kevésbé hülye.
© mrzool2005. 04. 01.. 12:47||#14
Az A-val sem volt semmi 'komoly' gond, eléggé szétcsapta a netet.

http://www.virushirado.hu/oldal.php?hid=6&aid=209
http://www.virushirado.hu/leiras.php?id=434
© Axon2005. 04. 01.. 09:31||#13
Nézd, hülye példákat persze sorolhatsz napestig, de azoknak vajmi köze van a konkrét ügyhöz.
Ha veszel egy hibás terméket a boltban, akkor azt visszaviheted és kicserélik. Hibás windózt persze nem lehet visszavinni kicserélni.
Tudtommal a Blaster féreg, fõleg az m$ szerverei ellen intézett támadást, a többi fertõzött gépet is a támadás kivitelezéséhez használta fel.
Fel lehet ezt fogni egyfajta vásárlói reklamációnak a hibás termékkel kapcsolatban, ami ráadásul pont a termék hibáját használja ki.
© Axon2005. 04. 01.. 09:23||#12
Tudtommal az A variáns hibás volt és a B variáns lett kijavítva, így már az azt csinálta mint ami az eredetinek kellett volna.
© archkoven2005. 04. 01.. 01:26||#11
"Nem hiszem, hogy némely kiváncsi és hiperaktív programozói zsenin kellene elverni a port egy ekkora mikroszoftos malõr miatt"
mond te tényleg ennyire hülye vagy????
Hibás szoftvert írni nem bûncselekmény, másokat károsítani a hibák kihasználásával viszont igen.

Ha fogok egy kanna benzint és rád gyújtom a házat akkor ki lesz a hibás? Az aki gyulladásveszélyes a benzint elõállította vagy az építész aki nem tervezte tûzállóra a házadat. Én nem lehetek, én csak egy kis hiperaktív, piromániás gyújtogatózseni vagyok.
© HuAn822005. 03. 31.. 22:33||#10
Zsírleszívás és megeteteném vele...
© Sityi2005. 03. 31.. 22:01||#9
És ezek után van pofájuk a p2p használókra legalább ugyanennyi pénzbüntit és kétszerekkora börtönt kiszabni...
© Ben32005. 03. 31.. 20:56||#8
Másfél év sitt rohadt sok. A közmunka hagyján. Nem tudok másik ügyrõl, ahol virusok szerzõit vagy terjesztõit leültették volna (lehet, hogy tájékozatlan vagyok). Szerintem a srác hülye, hogy beismerte, vagy csak fel akart tûnni. Illetve ebben az esetben is hülye, a börtön túl nagy ár.
© mrzool2005. 03. 31.. 19:00||#7
Ne felejtsd el, hogy nem ez a dagadék írta a Blastert, õ csak a B variánst terjesztette (azaz belegányolt az eredet Blaster forrásába, túl sok IQ nem kellett hozzá...)
© Zozo762005. 03. 31.. 17:12||#6
Ja, nem lesz ennyire dagi a pofija se. <#mf2>
A hulye <#mf2><#mf2><#mf2><#mf2><#mf2>