Szekeres Viktor

Amerika kommandó: Világrendőrség

A jó hír: a South Park készítőinek bábfilmes agymenését mégiscsak bemutatják itthon. A rossz hír: csak egyetlen budapesti moziban, napi négy előadásban láthatja a nép.

(Információ híján megerősíteni nem tudom, de persze lehetséges, hogy valamelyik vidéki moziba belopakodott -e egy-egy gerillakópia). Kár érte, bár az amerikai bukás (32 milliós költségvetés + 20-30 millió marketing és ezzel szemben csak 32 millió dollár bevétel), valamint a brutálisan gyenge német szereplés után várható volt, hogy a UIP International egy bábfilmet nem biztos, hogy erőltetni fog az európai piacon. Érdekes mód a hazai kirendeltség döntése teljesen abszurd politikai felhangokat keltett, ezért engedve a kvázi-nyomásnak, a nézők örömére így rendezte le a forgalmazó a film hazai vetítésének kérdését - innentől kezdve minden a nézőkön múlik.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A bábfilm, ahogyan a cím is sugallja az Amerikai Kommandóról szól, amely egyfajta globális políciaként a világ minden táján fellép a terroristák ellen, persze nem törődve az említett akció egyéb következményeivel. Ahogy lenni szokott, pár arab és egyéb származású terrorista likvidálása után feltűnik egy sokkal nagyobb fenyegetést hordozó személy. (Nem lövöm le kicsoda - megteszi helyettem majd az Amerika Kommandó, ha egyáltalán eljut a közelébe.)

A film két dolgot ígér. Először is non-stop poénhegyeket, másrészt kemény politikai kritikát, bár ezt elég burkoltan, mindkét oldalt ostorozva teszi. (Elég annyit mondani, hogy Michael Moore és Tim Robbins is fontos szereplője a filmnek.) Megkapják a magukét Trey Parker-től és Matt Stone-tól az amerikai össznépi demagógia jeles képviselői, de nem ússzák meg szárazon a békepártiak sem, így a kritikára érzékeny nézők biztos, hogy elégedetten hagyják el a termet (vagy pedig mindkét oldal székkarfát szorongatva vonul majd az utcára tüntetni - vérmérséklet kérdése.) Bár az is igaz, hogy a film inkább amerikai piacra készült, így sok utalás mibenléte az USA-n kívül is létező világ számára homályban marad, de sebaj, lehet azon röhögni, hogy egy fabábú orális szexben részesíti honfitársát.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Amerika Kommandó költséges, de felettébb érdekes vizuális kísérlet, a műfaj egyik gyöngyszeme. Tényleg kihasználja a bábokban rejlő minden lehetőséget, amivel sikerül tényleges embernek láttatni a szereplőket, amire rásegít az olykor szenzációsan sikerült bábdizájn. Egyes személyeket sikerült annyira jónak és emellett humorosnak ábrázolni, hogy az ember a bábok puszta kinézetétől beledől a mellett ülő ölébe. Szerencsére Stone-ék fontosnak tartották, hogy minél több ismert személyiség feltűnjön a filmben, a terroristák és vezéreik mellett sok színész (Helen Hunt, Sean Penn, Samuel L. Jackson és persze Matt Damon) is feltűnik.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Bár az alaphelyzetben rejlő, komikus szituációkat kínáló megoldások egyike sem marad kihasználatlan (elég csak a fekete párducokra gondolni), verbális szinten, a poénok szintjén már kihívásokkal küszködik a film. A rendszerkritikai áthallások ugyan kitűnőek, de egyéb poénok esetében az Amerika Kommandó - Világrendőrség nem tud továbblépni a South Park (egyébként magas) színvonalán. Sajnos sokszor felmerülhet a nézőben, hogy egyes mondatok a napjainkban 8. évadát taposó South Park forgatókönyv-vázlataiból kihúzott szakaszokból röppentek át a filmbe, sok a repetitív, akár a South Park-karakterek szájába is adható fricska.

Amiben nagyon erős a film, azok a dalok. Akárcsak a South Park-ból készül mozifilm, ez az alkotás is bőven tartalmaz káromkodásokkal és kellő öniróniával teli dallamokat, slágereket, amik várhatóan sokáig köztudatban maradnak, bár ellentétben a "Blame Canada"-val itt az "America, F
k Yeah" című dalt nem jelölték Oscar-díjra.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Összegzésképpen az Amerika Kommandó - Világrendőrség mindenféleképpen megnézhető film, de a South Park rajongóknak nem kell sokkal többre és másra számítani, úgyhogy tessék az idősebb generációt is vinni a moziba, nekik biztosan több eredeti poénnal szolgál majd a film. A fanatikus rajongóknak pedig még mindig ott van a rajzfilmsorozat és az ugyancsak Trey Parker és Matt Stone által jegyzett Én kicsi Bush-om (That's My Bush) című tévésorozat - mindkettő látható magyarországi kereskedelmi tévében.

Magyar feliratos filmelőzetes, mérete 8 Mbyte, formátuma .mov

Amerika kommandó: Világrendőrség
(Team America: World Police)
feliratos amerikai animációs film, 107 perc, 2004

Rendező: Trey Parker
Forgatókönyvíró: Trey Parker, Pam Brady
Zeneszerző: Harry Gregson-Williams
Operatőr: Bill Pope
Vágó: Tom Vogt

Szereplők:
Trey Parker (Joe/ Gary/ Kim Jong/Hans Blix hagjai)
Matt Stone (Chris hangja)
Kristen Miller (Lisa hangja)
Masasa (Sarah hangja)
Daran Norris (Spottswoode hangja)
Phil Hendrie (I.N.T.E.L.L.I.G.E.N.C.E. hangja)
Maurice LaMarche (Alec Baldwin hangja)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoli007 #45
    Totál haluz!
  • hnoemi #44
    Bezony, a legjobb mind közül. Családnak előadtam eccer, á, nem néztek komplett elmeroggyantnak, de megérte, azokat a pofákat......
  • xbox kid #43
    állatkirály egy film!
    ó baszki!:DDDD
  • Iori #42
    sztem a punci-fasz-segg elmélet sokkal jobban odabasz :D
  • akyyy #41
    amugy most néztem, nekem tetszett:D rókázós jelenet, pff:D:D:D
  • akyyy #40
    öcsém, persze a nemezist meg nem vetítették le egyetlen környékbeli moziba se, ezt meg igen???
  • mochee #39
    Szombaton még játsszák Budapesten valahol?
  • PLaci #38
    1 kis késés... az is valami??

    pl. a Star Trek - Nemesis -t nem is adták a magyar mozik!
  • Gyumika #37
    Egy kicsit levagyok maradva, de azért nem ájuldozok holmi "übermanshaft"-tol./még rajzfilmen sem.Az igaziakat is orrba ütötték egy párszor.
  • zolis #36
    Hi all!

    Magam részéről nagy Trey Parker és Matt Stone rajongó vagyok (South Park főleg), de sajna ez a film nem hiszem hogy megérte a fiuk faradozasat. Rengeteg benne az SP referencia :Matt Damon = Timyyy, a Durka-Durka-t pedig mar lelottek az SP 509-es epizodjaban, stb... Hianyzik belole a SP fele stilusossag is.