SG.hu·

Új szerzői jogi törvény készül Norvégiában

A skandináv ország kormányának pénteken benyújtott javaslata értelmében a felhasználók másolatot készíthetnek megvásárolt CD-lemezekről, de a dallamokat nem másolhatják hordozható lejátszókra.

A javaslat - amelynek célja, hogy norvég jogszabály jobban harmonizáljon az Európai Unió hasonló előírásaival - azonnal elnyerte a zene- és filmipar képviselőinek támogatását, míg a másik oldalon heves tiltakozást váltott ki. Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot, a szerzői jogi törvény megszegőit pénzbüntetéssel, valamint legfeljebb három év börtönnel sújthatják. A kiegészítés többek között tiltja a DVD- és CD-lemezek másolásvédelmének feltörését, illetve az ezt lehetővé tévő szoftverek előállítását és terjesztését. Ez alól egyetlen kivétel van: az állampolgárok biztonsági másolatot készíthetnek a megvásárolt lemezekről, még abban az esetben is, ha ehhez el kell távolítaniuk a másolást akadályozó védelmet.

"A másolásvédelemmel ellátott lemezeket csak ugyanolyan formátumban használhatjuk. Egy CD-lemez esetében ez azt jelenti, hogy a másolatot meghallgathatjuk autónk CD-lejátszójában, de a dallamokat nem másolhatjuk fel egy mp3-lejátszóra, mivel ebben az esetben megváltozna a formátum" - áll a norvég sajtónak elküldött közleményben.

A javaslat a kormány minden igyekezete ellenére egyes körökben nagy ellenkezést váltott ki. Gisle Hannemyr, az Oslói Egyetem Informatikai Karának meghívott előadója szerint a javaslat homályos és ebben a formában kivitelezhetetlen. "Amennyiben a javaslatot keresztülerőltetik, törvénysértők országa leszünk" - jelentette ki Hannemyr az NRK rádiónak adott interjújában. Hozzátette, hogy ő maga is lemásolt bizonyos dallamokat mp3-lejátszójára, így sok honfitársával egyetemben ő is bajba kerülhet. A tervek szerint a norvég parlament a tavaszi időszakban vitatja meg a javaslatot, ami legkorábban július elején léphet életbe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© aDannyBoy2005. 02. 21.. 10:28||#29
Az igazi kérdés az nem az, hogy fizetni kell e még egyszer az mp3makért, hanem hogy az iTunes féle mp3ak megvásárlása után ezek szerint azt már nem írhatom ki audióra sem, tehát ahol nincs mp3-as discman/hifi/pc ott szopott a becsületes mp3mazó..
© dez2005. 02. 20.. 16:36||#28
Ez nekem szól? Mert akkor nem sikerült megértened.. <#bee1>
© HUmanEmber41st2005. 02. 15.. 21:08||#27
Lejebb pont erre utaltam:
fekete egyenruha, halálfejes jelvénnyel
© pemga2005. 02. 15.. 11:48||#26
A zenelejátszásért mint olyan is kell fizetni annak is, akinek ez nem profilja: egy kis kávézóban, cukrászdában, étteremben az Artisjunak kell átalánydíjat csengetni, ha valami cd-rõl jövõ akármit beraksz, mint háttérzene. Akármilyen gaggyer minõségben is adod elõ mindezt 😊. A telefonközpontos csingi-lingirõl ne is beszéljünk, ami úgyszintén Artisjus hatáskör. Márcsak az kell, hogy az utcán grasszáljanak és a polifonik csengõhangok hallatán csekkeket osztogassanak 😊.
© Tetsuo2005. 02. 15.. 00:55||#25
Ez nem így van. Egy DJ élõben azt csinál a számokkal, amit akar. Átalányjogdíjat fizet (a klub), a lejátszásért, de az élõ elõadás az õ szabadsága. Azt rögzítheti, saját magának, amit másnak nem adhat kölcsön.
Tehát egy mixlemez kiadásához v egy szám remixéhez meg kell egyezni külön külön az elõadókkal (v kiadóikkal).
Amit asszem Mo-n nem mindig tartanak be..
© Mice2005. 02. 14.. 15:56||#24
persze meg majd ha kifizetek pár ezret egy zenei cd-re akkor majd kidobom a grabprogramot és másodjára is perkálok az mp3akért

<#mf3><#boxer>
© pemga2005. 02. 14.. 15:26||#23
arty, ha lenormalizálod a wav-ot, az törvényellenes, ugyanis tartalmat a szerzõ engedélye nélkül megváltoztattad. (a dj-k elvileg meg kell, hogy állapodjanak a szerzõ kiadójával, ha remixelni akarnak). mondjuk azon még el lehet gondolkozni, hogy ha equalizert használsz a cd-s hifiden, az vajon legális-e v. sem? sõt, le minden volume potméterrel 😊))
© HerrKiss2005. 02. 14.. 10:23||#22
Ezek nem normálisak. Irtani kellene az ilyet. A 3300-somra a 256-os memóriakártyára AAC formátumban felmásoltam néhány CD-t. Megérhetem, hogy ezért éveket kaphatok? Ezek hülyék. Ahogy egy kolleganõm szokták mondani: olyanok mint a SOM! (Mint a F*SOM!) :-)
Szabad Warezt mindenkinek!!!
© atlagember2005. 02. 14.. 09:02||#21
Ez egy akkora káosz, hogy borzalom. Sokszor saját maguknak mondanak ellen. Egyedül az ügyvédek járnak jól az egésszel, mert a szerzõk nem az tuti, hiszen a jogvédõktõl csak az összeg töredékét kapják meg.
© Sityi2005. 02. 13.. 22:02||#20
Figyeljétek meg: rosszabb lesz a megítélésünk, mint a drogdílereké. Õk csak embereket tesznek tönkre, mi kiadókat. Blöeeeeeeeeeee Éljen a kiberfasizmus, amivel a szerzõi jogvesztõk terrorizálják az amúgy derék és becsületes átlagembereket!