SG.hu·

Év végére 400 millió kínai mobilos lesz

A kínai IT-minisztérium szerint a 2005-ös évben az ország 58 millió új emobiltelefon- előfizetővel gazdagodik, amivel már 30%-ra emelkedik a gyorsan fejlődő ország mobil penetrációs rátája.

Kína továbbá 45 millió további vezetékes előfizetéssel is számol ebben az évben, ami a mobilhoz képest alacsonyabb, 27,6%-os vezetékes telefon penetrációt jelentene, mondta Wang Xudong, az előbb említett minisztérium szóvivője. A minisztérium hivatalos riportjára hivatkozva a Xinhua hírügynökség azt jelentette, hogy a mobilosok száma kínában 2004 végére elérte a 334 milliót, viszont ez a vezetékes vonalak számára nem tér ki.

Az internet felhasználók arányairól viszont van adat: összesen 95 millió netező van az 1,3 milliárd lelket számláló országban, ebből viszont 25 millióan már szélessávon érhetik el a szigorúan szűrt tartalmakat. A változások drasztikusak, mint ahogy minden gazdasági tényező robbanásszerűen növekszik Kínában. 2003 végén még csak 268 millió mobil és 263 millió vezetékes előfizetés volt, ehhez képest 2-3 év alatt megduplázódhat a számuk. Kína ezáltal a világ legnagyobb mobilpiacává is vált. Erre reagálva a legnagyobb telekommunikációs cégek, mint a Motorola, Nokia mindent megtettek a piaci részesedésük növeléséért. Ezt sikerrel is tették, természetesen a helyi gyártók kárára.

Az analízisek szerint a külföldi cégek a megfelelő lépéseket tették meg azzal, hogy sokkal szélesebb árkategóriákban több fajta készüléket hoztak forgalomba. Korábban a helyi gyártók csak olcsó modelleket nyújtottak tömegesen amivel sikeresen tudták felvenni a versenyt, de ez ebben az évben már nem volt elegendő. Kína telekommunikációs piaca négy állami szolgáltató kezében van. Ezekből kettő, a China Telecom Group és a China Netcom Group vezetékes szolgáltatók, míg a másik kettő, a China Mobile Communications Corp. és a China United Telecommunications Corp. mobil szolgáltatók.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pemga2005. 01. 17.. 13:26||#5
Szigorúan szûrt tartalmak? LOL Már csak olvasni kéne megtanulni...
© Tetsuo2005. 01. 17.. 00:55||#4
Hát igen, Mo-n 10 év alatt az Audiban 5000es a létszám és stagnál, Kínában 3 év alatt 30000 és nõ mint állat.
© David22005. 01. 16.. 18:20||#3
ezért cserébe a kínaiak is nyomulnak mifelénk<#gonosz3>
© muerte22005. 01. 16.. 13:40||#2
Nem véletlenül orientálódik minden nagyobb cég az utóbbi 3évben Kína felé, és nem csak a mobil cégek. Mindenféle területen nagyot lehet ott kaszálni a köv pár évben és aki idõben kapcsol azok megsoxorozzák a pénzüket. Kínában nyomul a Mercedes, BMW, és még sorolhatnám ha kiférne a topicba.
© NEXUS62005. 01. 15.. 21:24||#1
A szigorúan szürt tartalmak között azért akad némi politikailag korrekt warez is😉))