SG.hu·

Biztonsági cég vette fel a Sasser vírus íróját

A hírek szerint egy internetes biztonsággal foglalkozó cég kereste meg ajánlatával és vette fel azt a német fiatalembert, akit a Sasser vírus megírásával vádolnak.

A mindössze 18 éves Sven Jaschan ügye még le sem zárult, de a Securepoint nevű cég közleménye szerint máris tűzfalak írására oktatják. "A fiatalember rendelkezik bizonyos előképzettséggel ezen a területen" - jelentette ki a vállalat szóvivője, amivel egyértelműen a korábban elkészített vírusra utalt. Jaschant a Sasser ügyében bizalmas adatok manipulálásával és közüzemi szolgáltatások megzavarásával vádolják a német hatóságok.

A Sasser május első napján bukkant fel, és kevesebb mint egy hét alatt vállalati hálózatok ezreit, és világszerte mintegy 18 millió számítógépet fertőzött meg. Számos vállalat kénytelen volt lekapcsolni rendszerét a világhálóról, hogy mielőbb eltávolíthassák a kártevőt. Lutz Hausmann, a Securepoint igazgatója elmondta, hogy az állásinterjú során Sven kijelentette, hogy csak akkor ébredt rá az akció következményeire, amikor már túl késő volt.

"A fiú megérdemel egy esélyt" - jelentette ki az igazgató az újságírók kérdéseire válaszolva. A hatóságok szerint ugyanakkor a fiú bűnös, és valószínűleg ő felel egy másik hasonlóan veszélyes vírus, a NetSky felbukkanásáért is, ami még februárban kezdte meg működését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tajfun2004. 09. 22.. 21:24||#5
Rablobol lesz a legjobb pandur...
© [HUN]PAStheLoD2004. 09. 21.. 14:16||#4
jaja .. ez jó ;]
© Cleawer2004. 09. 21.. 12:59||#3
-De biró úr ,mi az a Tsibo?
-A legtöbb mi adható...

sok mindenkivel megtörtént ez ...
© Mice2004. 09. 20.. 17:31||#2
brr... szakértelem v sem én nem adnám a gépem egy általa írt tûzfal kezei közé
© Dr DeViLKiNG2004. 09. 20.. 15:12||#1
klasszikus...
- 5 év??
- KÖTÉL!!!