Berta Sándor

Elektronikus kijelzők a jövő sírkövein?

Ausztriában a vorarlbergi fuerrot építészcsoport már a tavalyi esztendő óta készít olyan csúcstechnológiájú sírokat, amelyek programozható kijelzőkkel, napelemekkel és LED világítótestekkel vannak felszerelve.

Még a márvány- és a gránitsírok uralják a temetőket, ám a számítástechnika és az informatika hamarosan ebbe az eddig zárt világba is be fog törni. Az épitészcsoport termékének LCD kijelzője a napból nyeri a működéséhez szükséges energiát. A képernyőn különböző elgondolkoztató szövegeket lehet olvasni. Az új őrület már a tengerentúlon is hódít, hiszen az Egyesült Államokban is van már egy olyan feltálaló, aki benyújtotta az amerikai szabadalmi hivatalhoz az érintőképernyővel ellátott sírkő ötletét. Az érintőképernyőre az indoklás szerint azért van szükség, hogy megjelenhessenek rajta az elhunyt videoüzenetei.


Amennyiben pedig a kaliforniai feltalálón, Robert Barrowson múlik, akkor a jövőbeni sírkövekbe be lesz építve egy számítógép merevlemezzel és monitorral együtt. A működéshez szükséges energiát pedig a furcsa síremlékmű a temetők áramhálózatából nyeri majd. Barrows ugyanis úgy képzeli el a jövőbeni temetkezési szokásokat, hogy például az elhunyt még életében egy videokazettán adja majd át a végrendeletét az ügyvédjének.


Természetesen a kaliforniai úriember gondolt arra is, hogy találmánya ne zavarhassa meg a temetők csendjét, így a különleges készülékhez jár majd egy fejhallgató is, hogy a családtagok, rokonok, ismerősök csendben meghallgathassák a végrendeletet. Az Egyesült Államokban egyébként már létezik egy olyan sírkőmodell is, amely képes arra, hogy szinte diavetítés-szerűen megmutassa az elhunyt fotógyűjteményét. Egy olasz feltaláló pedig már 2001-ben bemutatta egy Piacenza-közeli kis temetőben a hasonló sírkövet, amely azonban nem fotókat, hanem videókat jelenít meg az elhunytról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • exac #43
    Látjátuk feleim szümtükhel,
    mik vogymuk: ISA, PCI es TFT
    vogymuk.
  • AtisH #42
    Szerintem a "dakoták" az elsők lesznek a sorban. Ha már 1x van 10 milla a "főnők" temetésére üvegtetejű koporsóval, akkor már vesznek ilyet is.
  • AtisH #41
    Ez már lassan művészet...
  • h4x0r #40
    Honnet veszi mindenki, hogy azokon a sirkoveken Win lesz? Sztem Funeral Express 2k3 Death Edition van rajtuk :-)
  • Piscator #39
    Porjaimat folyóba szórják.
  • FoxMulder #38
    A következő lépés az lesz, hogy a tetemet is bedigitalizálják, 3D-s moziban tekinthetik végig az érdeklődők a rothadás minden egyes mozzanatát. Extra szolgáltatásként a lélek felemelkedését is szemmel követhetik a tehetősebbek.
  • k0zi #37
    Az én síromra egy Obelisk of Light-ot tegyenek :D
    (aki anno C&C-zet tudja mekkora királyság az)
  • Tetsuo #36
    A temetésnek egyetlen lényege van: Ne legyenek szanaszéjjel a fertőző tetemek. Ennyi.
    Végtisztesség azmiaz?? :D Ha pl keresztény vagy, akkor tudnod kéne hogy a lélek halál után már nem a vacak porhüvelyedben van, hanem máshol.
    Ha ősi egyiptomi vallás híve vagy max akkor lehetne fontos számodra egy holttest.
    Én speciel nem vagyok vallásos és magasról szarom le h hogyan temetnek L.
    Az izléstelen/buta gazdagok, mindig is a giccsre hajtottak, nem meglepő ez a sírhelyek esetében sem. :) Teljesen mind1 hogyan szórják a pénzt, a szegénynek úgysem jut belőle. (Lásd: kapitalizmus..)
  • Piscator #35
    Ez olyan morbid.
    És ha kimegy a biztosító?
  • tajfun #34
    Vagy a duke nukem. Az a hosszu elet titka. :)