SG.hu

Augusztusban irják ki a harmadik generációs mobilpályázatot

A Nemzeti Hírközlési Hatóság külső szakértői cég bevonásával augusztusban írja ki a harmadik generációs mobilszolgáltatás pályázatát.

A minisztérium két héttel ezelőtt már egyeztetett a tervekről a piac legfontosabb szereplőivel. A tárca négy frekvenciaengedély kiadását tervezi, azonban az európai tapasztalatok alapján elképzelhető, hogy a három, már működő hazai mobilcégtől érkeznek csak pályázatok. A kiírásnál Kovács Kálmán közlése szerint a szolgáltatás minősége és a lefedettség biztosítása lesz az elsődleges szempont.

Egy új, negyedik mobilcég a 3G pályázat győzteseként akkor indíthat szolgáltatást 900 és 1800 megahertzen is, ha kifizeti az erre vonatkozó koncessziós díjat. A 3G szolgáltatóknak hozzá kell járulniuk a harmadik generációs alapkutatásokhoz és tartalomfejlesztésekhez is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #9
    maradjunk annyiban hogy a 2.5G mint olyan csak a marketingesek fantazmagóriája, valahogyan a hülye felhasználóknak el kell magyarázni, hogy a GPRS és az EDGE fejlődés, és rá kell venni őket hogy vegyék meg az ezzel felszerelt telefonokat
  • Pheel #8
    Módosítok:

    Az EDGE ugye a GPRS utódja, de még mindig GSM hálózatokon. A 3G a WCDMA.

    Tehát akkor a GPRS a pre2.5, az EDGE meg a full2.5 :)

    -------

    GPRS represents the first packet-based technology for evolution from 2G GSM networks to 2.5G networks.

    Another GSM 2.5G packet technology, Enhanced Data rates for GSM Evolution (EDGE).
    link
  • Ratty #6
    Szerintem igen is jó, hogy fejlődik az egész:) Előfordulhatna az is mint angliában, hogy pályázik egy teljesen új szolgáltató aki csak 3G-t szolgáltat:) Ha ő leviszi az árakat a többieknek is muszály lesz:P Sztem mi is cask azért használjuk gyakorlatilag csak telefonálásra a telót, mert drága a többi cucc:( És ez lesz még a 3G szolgáltatás elején is:( Majd valami gazdag üzletfaxik megveszik, és ha nekik lesz piac akkor szépen lassan lemennek az árak, és nekünk is elérhető lesz:) Én például már várom, hogy mikor tudom felhívni a barátnőmet videotelefonon:))
    Jó lesz ez nekünk higyjétek el:) És hátha még az mms is ólcsóbb lesz, ja tényleg az előzőekhez (mármint az árcsökkenés) csak anyit, hogy gondoljatok vissza, hogy menyi volt először az mms ára:P
  • Pheel #5
    A GPRS nem 2.5G. Az EDGE az.
  • TZoli #4
    Igy van!
    Nagyon le vagyunk még maradva!
    (ui: nekem is gprs romhalmaz van) :(((
  • davos80 #3
    Internet telefonon.Ennek nincs értelem szerinted?
    Hozzáteszem, hogy GYORS internet (akár 256K.)
    Egy falun lakónak nem mindegy.