Csabi

Feledékeny volt a Microsoft

A Code Red első verziója júniusban bukkant fel. Nem sokkal később a Microsoft elkészítette azokat a javítóállományait, amelyeket a Windows NT és a Windows 2000 operációs rendszerekre telepítve megszüntethető az Internet Information Server (IIS) biztonsági hibája, és ezáltal meggátolható a féreg terjedése. Nemrégen azonban a Code Red egy újabb verziója, a Code Red II is megjelent, amelyet sokan Code Red 3.0-ként is emlegetnek. A Microsoft által készített patch az új változat ellen is véd.

A Code Red és a Code Red II veszélyeire a nagyobb cégek és intézmények is felhívták a felhasználók és a rendszergazdák figyelmét. Mindent elkövettek azért, hogy a javítóállományok a lehető legtöbb Windows NT/2000 rendszerre felkerüljenek. Természetesen a Microsoft is jelentős szerepet vállalt a tájékoztatásban. Azonban a cég nagy igyekezetében néhány szerverére nem telepítette fel a saját javítóállományait. A Code Red II pedig nem törődve semmivel megfertőzte ezeket a számítógépeket.

A Code Red a hírek szerint két MSN Hotmail szervert támadott meg, így abba a Hotmail rendszerbe jutott be, amely több mint 100 millió felhasználót számlál. A Microsoft képviselője elmondta, hogy a fertőzött kiszolgáló számítógépek csak tesztfeladatokat láttak el. A szóvivő közleménye szerint az érintett szervereket a probléma felfedezése után azonnal eltávolították a Hotmail rendszerből. Ezt követően megfelelően telepítették a javítóállományokat. A cég képviselője hangsúlyozta, hogy mindent kijavítottak és a felhasználók ismét biztonságosan használhatják a Hotmail szolgáltatásokat.

A Microsoft történetében nem ez volt az első eset, hogy elfelejtett javítóállományokat telepíteni. Az elmúlt évben egy holland hacker például kétszer jutott be a Microsoft egyes webszervereire, ugyanis a cég nem installálta fel a saját biztonsági javítóállományait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #23
    KXL, habar nem jarok kozgaz egyetemre, ezekkel a dolgokkal tisztaban vagyok.

    En nem ipari cegeket neztem, hanem >> "The Forbes 500s universe of America's largest corporations" -500 legnagyobb céget. Es ha esetleg megis ugylenne, es nem irtak volna ki, akkor pl Citigroup, JP Morgan Chase & Co és Bank of America, miert van benne?

    Egybknt ez ahol en masodiknak mondtam 2001-be ms-t, az a reszvenyarfolyam alapjan szamitott ertek, egybknt uygtom, hogy forbes adott nap egy erteket veszi, mig a HVG egy egesz ev atlagat, mindenesetre abba, elso volt ms 2000-ben - es mint latod, a forbesen is ot van az elso helyen.
  • CAD #17
    Csabi: en nem hiszem hogy a legertekesebb, en most nem mendemondak alapjan mondom amit mondok, elottem van a 2000-s HVG 100 legnagyobb ceg evkonyve (ott MS bevetel szerint 100.) - tovabba szinten a HVG listaja alapjan mondtam, hoyg a legertekesebb... de a TE kedvedert utanna neztem az altalad is emlitete forbes listan:

    MS összesitett listan az ugynevezett "super rank" alapjan, amely a cegerteket, beveltet, profitot, dolgozok szamat stb. vesz alapul az ms a 22. 40 ezer dolgozojaval.

    Namost a market value lapjan a MS:

    rank name sales rank profits rank assets rank market val rank employees
    2 General Electric 5 3 6 1 312.0
    22 Microsoft 74 6 56 2 39.0
    3 Exxon Mobil 1 1 26 3 103.0

    2. - 2001-ben. DE! 2000ben elso volt, akarcask 99ben, 98ban..., igyhat sztem nezz eloszor utanna a dolgoknak.

    Ja es profit tekinteteben, is ott van az elso 10-ben!

    Es Bill Gates valoban a legazdagab ember, utanna a masodik kb feleannyival rendelkezik, mig a harmadik ismet MS (Paul A,) - es meg mindig van egy az elso 20ban MS-es...

    Csak hogy tisztan lassunk.

  • CAD #11
    MS arbevetel szerint 99ben 100. volt, a ceg erteke szerint pedig az elso. profit szerint meg az elso 10-20 kozott van... (bevetel szerint az Exxon/Mobil1 az elso) - intel ibm bevetel szerint elso 20 kozott van, sok massal egyut.

    MS mint mondtam a legnagyobb cegertek ma kicsiny kis bolygonkon, hozzateszem, messze a legertekesebb ceg, meg most is, az arzuhanasok mellet is.

    Szerintem a nehany szaz szerver picit keves, de lehet hogy tenyleg annyi, nemtudom.

    *Az elozo hozzaszolasoba azt irtam, hogy bizony tobb szaz ezer, ott a szazast elfelejthetitek, >> helyesen: "tobb ezer".
  • CAD #8
    Namost MS a vilag legnagyobb cege, jopar ezer, tizezer, szazezer (?) embert alkalmaz, es bizony nem 2 db szervere van (hanem bizony tobb szazezer) - szerintem ha nehanyra nem kerult fel a javitopatch, es nem tortent kezzelfoghato problema... akkor mi ertelem van ennek a hirnek, semmi - egyeduli ok hogy a hir megjelent, hogy ms-sel tortent valami, es semmi jo... ilyenkor sok ember jol leszidhatja az ms-t, es kielheti minden perverz oralis vagyat - kesz. (Ezutan eleg nagy flame kerekedik majd itt, de legalabb latogatjak a forumot :)).
  • ixyon #7
    hát nem fura? ha valami baj van a hotmail rendszerre, akkor mindíg "tesztrendszerekkel" esik a baj meg, azaz sosincs veszéj,,, meg csak lényegtelen gépek akadnak a HOTMAIL rendszerben, amik még FREEBSDvel műxenek... hát persze... a DNSekre amúgysincs szükség... meg sosem kerülnek ki adatok, azok, akik betörnek a rendszerbe, sosem jutnak adathoz,m ert annyira elvesztik az eszüket, mert a sok biztonsági rés közül nem könnyű választani::)
  • Lacc #2
    :D
  • Lord #1
    Gratula MS!

    Ennyit erről....