Szekeres Viktor
Oscar-díjas rendező új, magyar filmje kapott remek előzetest
Az Egykutya lesz Deák Kristóf új filmje.
Megérkezett az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjének, az Egykutyának az első előzetese. A Betelt a pohár alcímet viselő komédia főszereplői: Döbrösi Laura, Tóth Károly, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa. A forgatókönyvet Varga Lóránt és a Popup Produkció színműve alapján Vörös András írta.
A film hivatalos szinopszisa: "Patika nyolc év után váratlanul összehívja egyetemi évfolyamtársait egy kis kötetlen csevegésre nemrég örökölt lakásába. Az ok több mint különös: semmi.
Látszólag.
Patika jó házigazdaként vacsorával készül, és a kollégium egykori szívtiprója, Honda jóvoltából bor is kerül az asztalra.
Nagyon sok bor.
Miután – a kétgyerekes turbóanyává lett Vicával, a külföldről hazatért sikeres képzőművésszel, Nórával – teljessé válik a társaság, kiderül, hogy vendéglátójuknak mégis megvolt a maga nyomós oka rá, hogy elbeszélgessen a többiekkel.
Méghozzá nagyon nyomós oka.
Sorsok, nézetek, világnézetek csapnak össze, és ez az évszázad viharával súlyosbított alkony pont elég arra, hogy a négy egykori barát körül felrobbanjon az Univerzum, és ne is rendeződjék újra.
Pedig ezen az estén élet-halál kérdése, hogy megértsék egymást."