Franczy

A BMW begördült az online filmek világába

[CNet] A gépjárműipar egyik vezető német cége, a müncheni székhelyű BMW bemutatta első web-alapú reklámfilm sorozatát, melynek létrehozásában olyan nagy nevek működtek közre, mint például Ang Lee, John Frakenheimer, vagy az énekes Madonna, de természetesen a jellegzetes kék-fehér emblémával ellátott, veséket formázó hűtőráccsal rendelkező BMW autók sem hiányozhatnak a cég internetes reklámkampányából.

Az eddigiekben az online fimek, illetve reklámfilmek nem voltak túl nagy számban jelen a piacon, hiszen a különböző cégek marketingesei úgy találták, hogy az internetes reklámfilmek elég szűk közönséghez jutnának el, valamint eddig a reklámanyagok megfelelő minőségben való online "sugárzásához" szükséges technológiák sem álltak a készítők rendelkezésére. A BMW most bejelentett és bemutatott reklámanyaga azonban lehet, hogy megtörte a jeget, és a közeljövőben elképzelhető, hogy a BMW példáját követve egyre több nagyvállalat alkalmazza majd a hirdetés ezen fajtáját.

A BMW marketingesei szerint az új online reklámanyaggal sikerül majd elérniük céljukat, amire garanciát jelenthet, hogy a filmeket neves rendezőkkel és színészekkel készítette el a müncheni cég. A "The Hire" névre keresztelt öt részből álló reklámfilm sorozatban a brit származású Clive Owen a kulcsszereplő, aki egyébként mindig veszélyes helyzetekbe kerül. A készítők szerint figyelmes nézők a kisfilmekben akár rejtett történéseket is felfedezhetnek majd, a cég website-ján pedig még a filmekhez kapcsolódó több információt, valamint rendezői kommentárt is elhelyeztek a marketingesek, de természetesen a lényegről, vagyis a BMW autóiról is minden információ a felhasználók rendelkezésére áll.

A BMW "filmsorozatát" az a David Fincher készítette el, aki a rendkívül sikeres Fight Club (Harcosok klubja), valamint Seven (Hetedik) című hollywoodi filmeket rendezte. A rendezők között található még a nemrégiben Oscar díjjal jutalmazott Ang Lee (Crouching Tiger, Hidden Dragon), a veterán John Frankenheimer (Ronin, Grand Prix, The Manchurian Candidate), valamint a szakmában nemrég bemutatkozó Guy Ritchie (Snatch) is. A BMW által szponzorált filmekeben egyébként feltűnik Ritchie felesége, Madonna, valamint Mickey Rourke is, tehát hírességekből nem lesz hiány, az biztos.

Az online filmek hosszúságáról egyelőre nincs információnk, annyi azonban már ismert, hogy a produkciót a BMW észak-amerikai részlege készítette el a Los Angeles-i székhelyű Anonymus Content céggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AljasGetto #4
    wartburg rúúúlz!!!
  • silanor #1
    BMW RULZ!!!!!