Franczy

Nem lesz Windows NT 4.0 SP7

A napokban a Microsoft képviselői megerősítették azt a hírt, miszerint a cég fejlesztői abbahagyták a hetedik és egyben utolsó Microsoft Windows NT 4.0 Service Pack, vagyis javítócsomag fejlesztési munkálatait.

A fejlesztéseket azonban nem azért hagyták abba, mert már elkészültek velük, hanem azért mert a cégnél az egész projektet megszüntették. A Microsoft képviselői azt nyilatkozták az üggyel kapcsolatban, hogy a felhasználók visszajelzései miatt döntöttek úgy, hogy nem adják ki a Service Pack 7-et, mert szerintük a legutóbbi SP6a javítócsomag 1999. novemberi megjelenése óta kiadott kisebb hotfixek már annyira stabil és jó operációs rendszerré tették a Windows NT 4.0-t, hogy nem látták értelmét egy újabb nagyobb javítócsomag kiadásának.

"Az SP6a javítócsomag óta számos kisebb hibát, valamint biztonsági rést kijavító hotfix-szel láttuk el felhasználóinkat. Ezen tevékenységünket továbbra is folytatni szeretnénk, így a jövőben is kiadunk majd különböző hotfixeket, amint igény lesz rájuk. A hetedik javítócsomagot azért nem adjuk mi, mert úgy gondoljuk, hogy az SP6a, valamint a számtalan kisebb hotfix az elmúlt időkben már szinte minden problémát megoldott a Windows NT 4.0 esetében. Eredeti terveink szerint a hetedik javítócsomag az elmúlt év végén, az SP6a megjelenése után nagyjából egy évvel jelent volna meg. A tavalyi év végén kiadtunk ugyan pár hotfixet, azonban úgy döntöttünk, hogy az SP7 megjelenését eltoljuk a 2001-es év harmadik negyedévére. Az elmúlt időkben azonban már olyan kevés és kisebb jelentőségű problémát orvosló hotfixet kellett kiadnunk, hogy nem látjuk értelmét egy újabb javítócsomag kiadásának." - áll a Microsoft hivatalos közleményében.

A Microsoft képviselői elmondták, hogy szerintük a legtöbb Windows NT 4.0 felhasználó rendszerén az SP5, vagy az SP6a van feltelepítve néhány hotfix-szel kiegészítve. A felhasználók egyébként három fontosabb újítást vártak a hetedik javítócsomagtól, mely ezek szerint nagyobb biztonságot jelentett volna, meghozta volna az NT 4.0 Active Directory (AD) klienst, valamint különböző úgynevezett High Encryption szolgáltatások is belekerültek volna az NT 4.0 nemzetközi változataiba. A két utóbbi újítást a Microsoft korábban külön-külön már elérhetővé tette, az operációs rendszer javítandó biztonságát illetően azonban nem kívántak nyilatkozni a cég képviselői.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • serivo #8
    "legutóbbi SP6a javítócsomag 1999. novemberi megjelenése óta kiadott kisebb hotfixek már annyira stabil és jó operációs rendszerré tették a Windows NT 4.0-t, hogy nem látták értelmét egy újabb nagyobb javítócsomag kiadásának."
    hahahahahahahahahhahahahahahahhahahahahahahahahahahahahahahhahahahahahahahahhahahahahahahahahhahahahahahahhahahahahahhahahahahahahahhaahhahahahahahahahhahahahahahahhahahahahhahahahahaaaa
    (könnyeit törölgeti)
  • Dikkma #3
    Nem :((
  • AnarchoiD #1
    csak en erzem ugy, vagy tenleg a w2k -es az XP -t probalja sulykolni az MS ? :)