Franczy

Terjed az internetfüggőség

Kétségtelen, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb technológiai újdonsága az információs szupersztráda, vagyis az internet volt. Az internetben rejlő lehetőségek száma szinte végtelen, nagyon sok hasznos és haszontalan dologra lehet alkalmazni ezt a világméretű hálózatot. Az internettel kapcsolatos egyik legnagyobb probléma az, hogy a konstruktív tartalmú oldalak mellett az erőszakot hírdető website-ok (pl.: náci, vagy pedofil site-ok) is virágzanak, de legalább ilyen méretű problémát jelent a főleg a fiatalabb korosztályok esetében kialakuló internetfüggőség, vagyis amikor az adott emberkék szinte már képtelenek meglenni a világháló nélkül, és napjaik nagy részét netezéssel töltik el.

Szakértők szerint az internetfüggőséget igenis nagyon komolyan kell venni, és mint egy betegséget kell kezelni, mert ha nem teszünk meg mindent az ilyen betegségben szenvedők kezelésének érdekében, akkor könnyen az öngyilkosságig is eljuthatnak. A legutóbbi világszintű felmérések szerint jelenleg Szingapúrban folyik a legkörültekintőbb internetfüggőség elleni védekezés, hiszen ebben az országban orvosok és pszichológusok százai járják végig az iskolákat és az otthonokat, és elmagyarázzák a gyerekek és a szülők számára is az internetfüggőség veszélyeit.

Az állami- és háziorvosok is elismerik, hogy a tizenévesek körében világszerte egyre nagyobb problémát jelent az internetfüggőség terjedése. Ismét egy szingapúri példát hozva, az ottani kormányzat az elmúlt pár évben évenként 20-30 ilyen esettel találkozott, míg a magánpraxisokban ez az adat már körülbelül évi 50 páciens.

"Az internetfüggőség kialakulása része annak a szerintem nagyon káros folyamatnak, miszerint a mai kisgyermekek körében a hagyományos játékok szerepét egyre jobban átveszik a modern technológiákat felvonultató elektronikus játékok és szórakozási formák. Mindenképpen tennünk kell valamit az internetfüggőség terjedésének meggátolása érdekében." - nyilatkozta John Carr, az NCH Action for Children cég internetes szakértője.

A szingapúri iskolalátogató pszichológusok szerint a fiatalok körében egyre gyakrabban találkoznak az internetfüggőség tüneteivel. Az orvosok szerint egyébként ez a betegség leginkább a drog-, vagy az alkoholfüggőséghez hasonlítható, és a betegek legtöbbje még családtagjaival sem nagyon kíván kommunikálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Att #23
    Szerintem, aki hajlamos egyébként is ezekre a dolgokra (pedofília, gyilkosság stb. ) az úgyis megteszi internet nélkül is, legfeljebb akkor a TVre fognák...Annakidején 200 éve meg a boszorkányságra...Valamire mindig fogni kell:-))))
  • Gab #18
    380 :-)))).. vagy csak nettel foglalkoztam volna?
  • Szilasz #14
    Szerintem F...ság az egész. Ha az ember tudatánál van a cselekedeteinek, s feltudja mérni mit miért tesz, akkor teljesen mindegy, hogy bambúlja a TV-t, netezik, könyvet olvas, festeget, vagy akármi. Ha elmerül az ember valamiben, s élvezi akkor addig foglalkozik vele, míg kedve van. Mert az ember egyszer mindenbe beleun, legyen az bármilyen jó dolog.. Igaz ezt hosszabíthatják a külső jó/rossz belső/külső körülmények, stb...
    Másszóval, ha az ember képes arra, hogy feldolgozza magában az érzéseit, meg a történéseket, akkor nem tud kialakúlni semmilyen függőség, s az öngyilkosság gondolata se jut az eszébe.
    Ez persze csak az én véleményem, melyet nem támaszt alá semmmiféle tudományos blabla. Az pedig tény, hogy a pszihómókusoknak a szakmai ártalma, az az, hogy túl dramatizálnak mindent, s néha elfelejtik: emberek vagyunk, s így nem lehet sablonosítani. Mindenki vegyes, más, és más... Imádom a filozófiát :))
  • Dikkma #8
    krisy, ez igaz, pl. én is függő vagyok ( de ha eltűnne a net, akkor le tudnék róla mondani.Ha előttem van, nem bírom megállni ) de amióta netezem, alig nézem a tv-t, és nem hiszem, hogy jobban el lennék szigetelve.
  • Dikkma #7
    :)
  • dewdew #4
    hogy miert? egyszeru!
    azert, mert a kurva draga az internet, es mar nem tudja szerencsetlen fizetni a villanyszamlat
  • dewdew #1
    Hoppa!
    Akkor most ongyilkos leszek, csak meg nem tudom?