Szekeres Viktor

Az új Marvel-film fogja letarolni hétvégén Amerikát

Az Örökkévalók lesz a legnézettebb film hétvégén Amerikában.

Amerikában a pár hete nagyon leeresztett mozis jegybevételekbe, ahogy arra számítani lehetett, az Eternals című Marvel-film végre új életet lehelt, és meggyőző eredménnyel lesz a legnézettebb film a héten. A 4000 vásznon bemutatott alkotás a péntekre vonatkozó becslések szerint 30,7 millió dollár bevételt szerzett nyitónapján, ami nagyjából 70 milliós hétvégi nyitányt jelenthet a szombat csökkenés mértékétől függően.

Ez a kezdés erősebb, mint a Shang-Chi 29,5 millió dollárja, és utóbbi ugye az év legtöbb bevételt hozó filmjének számít Amerikában, azonban nagy hiba lenne azt gondolni, hogy akár a hétvége, akár összbevétel tekintetében az Örökkévalók felveheti a versenyt az előző MCU-projekttel, ugyanis a Shang-Chi sokkal jobb kritikákat és közönségvéleményeket kapott, így nem volt meglepő, hogy ekkora sikert ért el. Az Eternals esetében az is nagy szó lenne, ha a film a Fekete Özvegy szintjére elérne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #2
    Persze, fura lenne, ha nem lehetne tudni és egy stúdiónak hetekig vagy hónapokig kéne várnia arra, hogy lássa, hogy valami siker-e vagy nem. Erre elég egyetlen nap, sőt, mondhatni még az előzetes online jegyvásárlási adatok is. Hogy egy film milyen bevételt fog hozni péntektől vasárnapig Amerikában, azt előre lehet tudni abból, hogy mennyi bevételt hoz pénteken, sőt, általában abból is, hogy csütörtök este milyen bevételt hoz. És azt is jó közelítéssel előre lehet tudni az első hétvége bevételéből, hogy mennyi lesz egy filmnek az összbevétele, bár a pontosabb becsléshez jobb ha két hétvége adata van meg.
  • Lapajka #1
    Ezt előre lehet tudni?