SG.hu·

Európa van a Facebook terveinek a középpontjában

Európa van a Facebook terveinek a közép­pontjában
A közösségi platform bizalmi válsággal küzd, ezért is fontos, hogy az internet következő generációján elsősorban Európában akar dolgozni.

Nemrég kiderült, hogy 10 000 munkahelyet akar létrehozni Európában a Facebook és az új alkalmazottak a Mark Zuckerberg által a nyáron említett "metaverzum" megalkotásán fognak dolgozni. A rendszer a jelenlegi mobilinternet utóda lesz, amelyben az online internetes interakciók még erősebbek lehetnek és az emberek nem csupán megnézik majd a tartalmakat, hanem a hálózat részeként olyan dolgokat élhetnek meg, amelyek 2D-ben nem feltétlenül lehetségesek: például a táncot vagy a fitnesz különböző formáit.

Angelika Gifford, a Facebook európai vezetője kifejtette, hogy a kontinenst akarják a terveik középpontjába állítani. Új munkahelyeket és ökorendszert akarnak létrehozni, mert nagyon jól hozzáférhetnek a tehetségekhez és egy nagyon erős belső piac létezik. Elsősorban fejlesztőmérnököket és termékmenedzsereket keresnek - különösen a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia területén.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol jönnek létre az új munkahelyek, de azok elvileg bárhol lehetnek majd, hiszen a hibrid modell és a távmunka miatt ott is munkába állíthatnak szakembereket, ahol nincsenek is irodáik. A Facebook jelenlegi legnépesebb kirendeltsége Londonban van, ott működik a társaság legnagyobb USA-n kívüli szoftverfejlesztési központja. 2020 elején arról volt szó, hogy az ottani dolgozók számát 4000-re növelik. Emellett Zürichben az Oculus virtuális és kiterjesztett valóság technológiákon dolgozik, amelyek elengedhetetlenek a "metaverzum" számára. Ott most 200-an dolgoznak, a számuk hamarosan 350-re emelkedhet.

Azt Gifford is elismerte, hogy jelenleg nem a legjobb a Facebook sajtója, de erőteljes innovációs motorjuk, őrülten inspiráló vezetőjük és fantasztikus termékfejlesztő csapatuk van, mely számos területen vezető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lammaer2021. 10. 22.. 08:57||#4
Ne hidd túl fontosnak magad, senki sem fog cenzúrázni vagy törölni 😊
© Yagami2021. 10. 21.. 22:17||#3
Ja. Közben Cuki-fiú nyaka körül szorul a hurok, beidézik megint és perbe fogják, aztán még annyira fosnak a Telegram-tól, hogy a brit képviselőházban terroristáknak lettünk kikiáltva nemrég. Végetek van, bármivel is próbálkoztok...innen is üzenjük 😉

(SG-ről meg mindjárt kiderül "melyik oldalon áll", ha hagyja a kommentemet. Akit érdekel, forrásokkal alátámasztom bármikor)
Utoljára szerkesztette: Yagami, 2021.10.21. 22:18:18
© lammaer2021. 10. 21.. 17:34||#2
aaaaa.. Zuckerberg tuti be van sértődve lölőre, mert múltkor ugye mondta hogy okosabb mint zuckerberg...
© Lapajka2021. 10. 21.. 15:54||#1

Utoljára szerkesztette: Lapajka, 2021.10.21. 15:55:55