Berta Sándor

EU-támogatás nélkül soha nem lesz európai csúcstechnológiás szektor

A cégek a pénzügyi kockázatok csökkentését várják az államoktól. Minderre Angela Merkel leköszönő német kancellár mutatott rá.

Az államfő a Német Ipar Napja alkalmából mondott beszédében kijelentette, hogy a következő esztendőkben hatalmas pénzeket kell majd invesztálni az Európai Unióban az olyan kiemelt területekbe, mint a mikrochipek, a mesterséges intelligencia és az akkumulátorok. Több céges beruházásnak kell irányulnia a csúcstechnológiák felé, és ezt a feladatot a vállalatoknak és az államnak közösen kell teljesíteniük.

Merkel hozzátette, hogy tudomásul kell venni, hogy nagyon sok olyan terület van, ahol állami pénzek nélkül nem lehet előrelépni. Az egyik ilyen piac például a mikrochipgyártásé, amely jelenleg Európában 40 százalékkal drágábban valósul meg, mint Ázsiában. Szintén kiemelt szerepű az akkumulátorgyártás, a kvantumtechnológia, a mesterséges intelligencia és a felhőkörnyezetek. Egy kvantumszámítógép megépítéséhez például nem olyan egyszerű ipari konzorciumot találni. A német ipar nagyon nagy segítséget vár el az államtól elsősorban azért, hogy kiküszöbölhetők legyenek a befektetésekkel kapcsolatos esetleges kockázatok.

A vállalatok szerint a legnagyobb problémát jelenleg a chip- és a nyersanyaghiány jelenti, ami veszélyezteti a koronavírus-járvány után a gazdaság újraindítását. Bár fejleszteni muszáj, de ugyanakkor ez a tevékenység jelenti az első számú kockázatot is. Merkel már tavaly októberben is arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaság szereplőinek a közeljövőben egyre inkább olyan jövőbeli technológiákba kellene invesztálniuk, mint a mesterséges intelligencia, a hidrogén(meghajtás) és a kvantumtechnológia. Nem csupán a koronavírus-járvány előtti időszak szintjét kellene minél gyorsabban elérni az iparban, hanem az időközben népszerűvé vált területeken is hosszútávú beruházásokra van szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #2
    EU:
    Szabotáljuk el a tech szektort!
    Csodálkozzunk rá, hogy nincs tech szektor!
    Osztogassunk pénzt a haveroknak kamu project-ekre!
    Megint csodálkozzunk rá, hogy nincs tech szektor!
    Ismételjük meg a fentieket!