Gyurkity Péter

Nem szárnyaltak a grafikus kártyák 2020-ban

A kifejezetten jó év ellenére a GPU-eladások nem ugrottak meg, bár a kereslettel nem volt gond.

A tavalyi, pandémia által sújtott évvel kapcsolatban tudjuk, hogy az okostelefonok végül nem estek vissza annyival, mint azt korábban várták, eközben pedig a PC-piac csaknem 11 százalékkal növekedett. A grafikus kártyák területére vonatkozóan most tettek közzé egy részletes felmérést, ebből pedig kiderül, hogy a fenti tények ellenére itt nem látni szárnyalást.

A Jon Peddie által elkészített anyagban arról olvashatunk, hogy a tavalyi év utolsó negyedében, vagyis az ünnepi szezonban 20 százalék feletti növekedést láthattunk ezen a területen, ez viszont nem volt elég ahhoz, hogy az éves eredményt is kellő mértékben megdobja. A három nagy rivális adatai is felemás képet mutatnak, hiszen míg az Intel és az AMD növelni tudta saját teljesítményét, addig az nVidia esetében már visszaesést regisztráltak, amit elsősorban az okozott, hogy az integrált változatok húzták a piacot, miközben a különálló kártyákból nem tudtak elegendő darabot leszállítani – ez utóbbival kapcsolatban viszont érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt évekhez képest tovább nőttek a kereskedelmi árak, vagyis végül mind az AMD, mind pedig az nVidia komoly összeget söpörhetett be.

Az integrált megoldások révén természetesen továbbra is az Intel vezeti a piacot, mégpedig immár 69 százalékos részesedéssel, őket az AMD követi 17 százalékkal, az nVidia pedig kénytelen megelégedni 15 százalékkal. A különálló kártyákból mindössze 11 millió darab kelt el az utolsó negyedévben, ez nem tűnik jó eredménynek, viszont egyértelmű, hogy nem a kereslettel van gond, vagyis a magasabb árak ellenére ezen fejlesztéseket gyorsan elkapkodják. A teljes tavalyi évben 41,5 millió kártya kelt el (az asztali szegmensben), ez 3 millióval haladja meg a 2019-es számot, viszont alatta van a korábbi évek eredményének – az átlagos eladási ár eközben 360 dollár volt. Ezen a területen az nVidia vezet nagyjából 83 százalékkal, az AMD mindössze 17 százalékot mondhat magáénak, viszont mindkét cég alkatrészhiánnyal küzd.

Jól mutatja a két szegmens eltérő helyzetét, hogy az Intel és az AMD kettőse tavaly 274 millió chipet szállított le, ezek jó része pedig integrált GPU-t is tartalmazott. Ahogy említettük, a különálló kártyákból 41,5 millió kelt el, ez viszont a hiány mérséklődésével nagyot ugorhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ximix #33
    https://videocardz.com/newz/nvidia-geforce-470-05-driver-confirmed-to-remove-geforce-rtx-3060-eth-mining-limiter
  • Lapajka #32
    Gamer gépért nem sok. Pro gamer nem konzolozik...
    A legújabb Nvidia vga ymeg 500 ezer forint, ha nem tudtad volna... jó reggelt...
  • Sir Cryalot #31
    na szint vallott(ak):


    utolsó bekezdés: "igazából leszarom, de lenyomom a műsort mert annak már úgyis mindegy aki ezt nézi" :D
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.03.15. 16:23:32
  • Sir Cryalot #30
    "A bányászoknak meg: ,,||,,"

    Az kb az evente ketevente pc hw vasarlok kb fele, harmada. Ovatos becsles.
  • Andrevv #29
    Minek vegyek akkora videokártyát mint egy szekrény amikor akármelyik processzorba vagy alaplapra integrált chip is bőven elég Dosbox-hoz vagy NES/SNES-hez stb.? :)
    Annyi játék van, hogy PC-n soha nem fogok unatkozni. Felőlem leharaphatják egymás fülét a konzolosok és pécések. Egy igazi gamer megtalálja a módját, hogy olcsón játsszon. A bányászoknak meg: ,,||,,
  • Sir Cryalot #28
    Arról van szó, hogy ha valaki kitalál egy új típusú hardwaret, akkor mi legyen vele, dobja be a cápáknak a vérszagra gyűlő éji vadaknak pécére, vagy legyen az egy kezdete egy patinás cégnek mint a Nintendo. Hát érted, ez nem kérdés a PC jelenlegi állapotában.

    Ja és tegyük hozzá hogy amire eddig verték a mellüket, gpu patent, az a normálisabbja 5 éven belül lejár a lényegi 1-2, a realtime ray tracing meg lófaszt bizonyított.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.03.15. 10:34:45
  • zola2000 #27
    "De ha kiveszed a mobilt és nézed a PC vs Konzolt"

    Úgy lenne korrekt, ha nemcsak mobilnál de pcnél (és akár konzolnál is de ott kevésbé jellemző) is kivennénk a free2play gatcha címeket.

    Úgy értem gyakori hogy egy játékból a két (három? ) konzolon eladnak több tíz milliót, pcn még csak pár milliót
  • zola2000 #26
    300ezres pc?

    Eközben egy 112490 forintos konzol:
    https://youtu.be/nyIB2J8fVSk
  • Lapajka #25
    Aki PC-n kezdett 30 éve, és maradt PC-s (főleg ha ortodox gamer vénember már...), az már PC-nél is marad amíg él... ez a divat VGA rohanás nettó idiotizmus... NINCS SZÜKSÉG A LEGÚJABB MÉREGDRÁGA VASAKRA!!!! Ezt kéne felfogni! Sem 4k-ra+ Otthonra egy sima gamernek teljesen felesleges... értem hogy egyes speciális célokra és már ha van pénz is rá, akkor meg kell venni... de a gamerek 90%-a simán elvan teljesen jól 4k nélkül, RTX nélkül, dual monitor vagy tv nékül, dual vga nélkül milliós vas nélkül... bárkinek összerakok 300 ezerből (ami nem kevés még így sem, nem átlagemberi meg irodai alapgép ár ugyebár), olyan gamer konfigot bármikor bárkinek, AMIN MINDEN FOG JÓL FUTNI, az ésszerűség berkein belül, tehát nyilván nem 4k, mert megismétlem otthonra semmi szükség rá játékra (de amúgy filmre sem, mert nem látod abszolút filmnél sem a fullhd és a 4k közti különbséget, mivel nem ülsz 20 centire a tv-dtől...akárki akárhogy is hörög, meg ajvékol sznob önámító majom módon akkor is ez az igazság)... egy 80 centis fulld tb bőven elég egy gtx 980ti is elvisz mindent és úgy még olcsóbb... azt már 60-70 körül megkapni... a grafikát nem kell kimaxolni, hanem felső középre állítani, tehát nem ultra high, hanem very high bőven elég (főleg azért mert eleve nem is látszik a kettő között megintcsak SEMMI különbség az égvilágon), de ha meg 1080ti-t veszel, az 80-90 körül van, akkor meg minden mehet fel maxra, ha ettől áll fel... ilyen special Nvidia parasztvakítás effektek agy büdös OFF (mert ezek akasztanak ki általában mindent és irdatlan átverések, céljuk hogy zöld fejjel rohanj vga-t venni, semmi több)... megismétlem sima gamerekről beszélek, nem Esportos őrületről ahol 200 fps kell (bár ennek is legalább a fele ámítás de sebaj), sem nem spéci szimulátorosokról, akinek legalább három darab 30 colos kell, hogy oldalablakon is "Kilásson" (megjegyzem erre egy VR sisak ill szemüveg akkor már sokkal értelmesebb dolog)... aztán ott az alapvas.. NEM, nem kell top alapgép. Teljesen fölösleges pénzkidobás... simán elvisz egy kb 5 évvel ezelőtti top cpu és a hozzávalók egy mostani top vga-t is... és minden hasít rajta... ha van pénz egy 2xxx-es Nvidiára akkor már 4k-ban is ha ez a mániája valakinek... (elhiszem hogy van ahol és amikor tényleg kell, de nagyon ritka)... 3xxx meg nettó elmebeteg téboly... vegye a sok balek pénzeszsák, és nem használja ki otthon...
    szóval vissza a Földre... 300-ból (sőt ha ügyesek vagyunk még kevesebből is, használt de jó cuccokból olyan konfigot lehet építeni, hogy sok milliós "apuci vette ajiba" hardveres csiribiri ficsúr kretén pislog, mert még le is nyomja fps-ben mert a hülyegyerek be sem tudja magának normálisan konfigurálni... vízhűtés sem kell, tuning sem kell... (ezek mind olyan dolgok, hogy a versenyautódra teszel-e még hangosabb kipufogó véget, meg még nagyobb szárnyat hátulra... jó jó, de nem létszükséglet... aki jó nélkülük is megnyeri a ralit) nem teszt verseny a gaming, minden ellenkező híresztelés ellenére... nem kell kiakasztani a terhelési tesztekkel az is fölösleges... sok felső közép gamer konfig van (sőt szerintem a legtöbb), amit addig toszogatsz, míg lefekteted valamelyik kihajtó terhelő szoftverrel (simán akár tönkre is lehet tenni velük), csak a baj az, hogy játék közben az alap vas, jó ha max 40%-ra van terhelve... ha minden normálisan van beállítva és összeállítva... nem kell tesztekkel nyúzni órákig meg napokig, ha egy-két új játék megy órákon át és nincs akadás, nincs fagyás, nincs különösebb melegedés, kész is a teszt... Ha arra akarja valaki összeállítani a PC-jét hogy egész nap teszt eredményeket nézegessen, düllessze a mellét pár (játékban észre nem vehető sebesség különbséget adó) pluszpont miatt, meg hogy bírja a terheléses teszteket egész nap... akkor persze meg kell venni a milliós vasat, mi megfektethetetlen... aztán érdemes a kényszerzubbonyba is bebújnia... :D
    Tehát nem luxus a PC gaming és nem is lesz soha, csak ésszel kell csinálni... 300 ezret pár hónap alatt még egy közmunkás is összeszed...
  • Zsoltee_a_bator #24
    De ezzel most mit akarsz mondani / mi koze van ennek a platformhoz?

    Es mi az ami nem "degeneralt"? Nintendo vagy mac? (xbox meg ps is amd-s pc-k) Vagy minden degeneralt?
    Utoljára szerkesztette: Zsoltee_a_bator, 2021.03.14. 21:01:03