MTI

Oroszország felkészült a világhálóról való lekapcsolására

Oroszország jogi és műszaki szempontból is felkészült a globális internetről való lekapcsolására, de egyelőre nincs előjele annak, hogy ez be fog következni - jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke egy ma több helyen megjelent interjúban.

"A technológia készen áll erre. A törvényhozás szintjén is megszületett már minden döntés, de ez nem lenne egyszerű és én nagyon nem szeretném. Én egyelőre, őszintén szólva, nem látom előjeleit ennek, mert ez kétélű fegyver" - nyilatkozott a volt elnök és ex-miniszterelnök. Álláspontját azzal indokolta, hogy egy ilyen lépés intézkedéseket váltana ki orosz részről is, emellett az ország valódi és idézőjeles barátai az internetet aktívan használják a saját nézeteik terjesztésére és aligha mondanának le erről az eszközről.

Medvegyev szerint Oroszországnak kész terve van arra az esetre, ha az Egyesült Államok lekapcsolná az orosz internetet. Emlékeztetett rá, hogy a világháló irányításához szükséges "kulcsjogok" amerikai kézben vannak. Példaként hozta fel, hogy régóta felmerült már Oroszországnak a SWIFT nemzetközi bankközi tranzakciós rendszerről való leválasztásának gondolata, ezért, erre az esetre felkészülve kénytelen volt egy saját informatikai rendszert kiépíteni. "Potenciálisan ugyanez megtörténhet az internettel és akkor nem lesz hozzáférésünk a háló fő csomópontjaihoz" - mondta.

Medvegyev elmondta, hogy Oroszország törvényt dolgozott ki annak érdekében, hogy szuverén módon irányíthassa saját szegmensét az interneten. Rámutatott, hogy az államigazgatás és rengeteg társadalmi funkció a világhálóra támaszkodik. Mint mondta a törvény szükség esetén lép életbe. Elismerte, hogy a hatályba lépése problémákat okoz majd, mert az átállítás időbe fog telni, de megfogalmazása szerint a Runet (az internet orosz szegmense) "működésének autonómiáját helyre lehet állítani, vagy létre lehet hozni".

Medvegyev azt mondta, hogy Oroszországban jelenleg az összes közösségi oldal blokkolás és forgalomlassítás nélkül működik, ám ha ezek magatartása barátságtalanná válik és elutasítják az orosz információk közlését, akkor Moszkvának van eszköze ahhoz, hogy hatást gyakoroljon rájuk. A hozzáférés megakadályozását "nagyon kemény, radikális" lépésnek nevezte, a lelassítást "potenciálisan működőképesnek", hozzátéve, hogy nem szeretné, ha ilyesmihez kellene folyamodni. Megjegyezte, hogy hasonló megoldásokon más országokban is gondolkodnak.

Valójában egyébként a Microsoft tulajdonában álló LinkedIn szakmai közösségi oldal 2016 óta nem érhető el Oroszországból, miután egy helyi bíróság szerint megsértette az adattárolásra vonatkozó, 2015-ben elfogadott törvényt, amelynek értelmében Oroszországon belül kell tárolni az orosz állampolgárokra vonatkozó összes adatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #10
    Nah az jó lesz... máris veszek pár láda sört és egy raklap chips-et... hisz hamar eljön ott e "nagy nap", aztán majd tessék megfigyelni, mi lesz ott... a törpegörényt Moszkva 100 pontján lehet majd megtalálni... egy időben... a cafatait...
  • tom_pika #9
    Lázálmokkal orvoshoz!
  • asgh #8
    "Mire nagyobb az esély, hogy a világ összes (!) hirpoltálja összefog a magyar média ellen, vagy az hogy az államilag kotrollált magyar média terjeszt hazugságot? :D"

    Nem kell a világ összes hírportálja, elég csak a jelentősebbek, amik a mainstream irányt meghatározzák, ezeket pedig egy viszonylag szűk réteg birtokolja.
    Ha rádszállnak, akkor akármit mondasz, az a lapoföldhívők rovatban köt ki, onnan meg a média cégek "fact checkerei" törlik.
    Ezen kívül a hírportálok és az NGO-k között is elég nyilvánvaló a körbe referenciázás. Pl. egy magánszemély publikál egy "kutatásnak" álcázott magánvéleményt egy ország politikai berendezkedéséről, erre hivatkozva egy NGO rangsorolja az országot, a rangsorra hivatkozva további NGO-k is hasonló minősítéseket adnak ki, amiket már kénytelenek figyelembe venni más országok politikai vezetői is, különben a média folyamatosan diktatórikus rezsimek támogatásával vádolja őket, szintén az NGO-k minősítéseire hivatkozva. Így lesz a privát véleményből közvélekedés.

    Nem új dolog ez, cégek minősítésével is régóta ez megy.
    Egy befektetési alap shortolni kezd egy céget, az általa felbérelt "szakértő" kedvezőtlen prognózist ad ki a valóság teljes ignorálásával, ez lenyomja a részvényárakat, a befektetési alap meg keres a shorton. Vagy sikeres céget shortolnak, az "elemző" a negyedéves beszámoló előtt teljesen irracionális elvárásokat fogalmaz meg a céggel szemben, majd amikor azokat nem teljesíti, akkor megzuhan az árfolyam, mert a cég "nem tett eleget a piaci várakozásoknak". És így tovább.
    A média már nagyon régóta nem megfigyel és tájékoztat, hanem manipulál.
    Akkor bukik a mutatvány, amikor a média bullshit szembe megy az emberek hétköznapi tapasztalataival. Ilyenkor szokott a nép "rosszra szavazni", aminek aztán éveken át tartó kampányállapot az eredménye, mint ahogy legutóbb pl. az USA-ban történt.
  • kvp #7
    " Nem bírják felmérni, hogy milyen hatása lesz ennek, én viszont biztosan tudom: a diktatúra gyors és csúnya végét jelenti..."

    Pont mint Kinaban. Ha ezzel el lehetne mozditani az orosz vezetest, a nyugati szolgaltatok mar levagtak volna oket evvekel ezelott. Az oroszoknal facebook helyett reges regen sajat alternativa van hasznalatban. Hatalmas elonye, hogy nem tiltogatjak le az oroszokat ha nem politikailag korrektek a beszolasaik. (nagyjabol barmit szabad csak a vezetest ne kritizaljak) Igy az allam tamogatoi facebook-os letiltasok helyett tudnak kommunikalni egymassal, az ellenzek meg a facebook-ot hasznalja, mar ha eppen tudja. Megis kinek lenne rossz ha levagnak oket a facebook-rol es a tobbi nyugati, oroszellenes oldalrol?

    A magyar vezetes sajnos nagyon keson lepett, csakugy mint az amerikai jobboldal. A facebook-rol allandoan kirugott emberek mar nagyon regota szeretnenek egy oldalt ahol nem kell politikailag korrekt, globalista, megfelelo gender-u, iszlam/bevandorlas barat, stb. nyelvezetet hasznalni ahhoz, hogy ne rugjak ki az embert. Talan azert nem olyan rossz a helyzet mint az oroszok eseten, mert magyar cenzor nincs eleg es a google translate nagyon rosszul kezeli a magyar nyelvet, igy a facebook es a google, jellemzoen irorszagban ulo, jellemzoen azsiai bevandorlo cenzorai nagyon nehezen tudnak a magyar hozzaszolasokkal es beszelgetesekkel foglalkozni, meg bejelentes eseten is. Ezert van meg annyi rasszista/feher/...-fob jobbolai magyar a facebook-on es a tobbi nyugati forumon. Azert ez valtozni fog a jovoben es akkor nagyon kelleni fog egy nemzetkozi nagytoketol fuggetlen kozossegi oldal. Akkor itthon is csak az ellenzeket erintene hatranyosan ha nem tudnanak kommunikalni. Az USA-ban mar eljutottak oda, hogy letiltottak az akkori aktualis elnokot es mindenkit aki vele ertett egyet. A nemeteket is megfenyegettek mar ugyanezzel ha nem ugy szavaznak ahogy az elvart es a magyarok eseten is ez varhato.

    Akarhogy is nezzuk a globalistaktol fuggetlen allamigazgatas es online kommunikacios felulet alapveto elvaras ha nem akarja az adott allam teljesen kiszolgaltatotta tenni magat a globalista donteshozoknak. (persze tudjuk, hogy a vilagkormany megoldana ezt, mert akkor a gazdasagi hatalom, a toke 99%-a es a poltikai dontesek es a valasztasok szavazatainak 99%-a is ugyanazon emberek kezeben lennenek, tehat nem lenne ertelmezheto ellenzekuk, lasd amerikai helyzet most, ahol latszolag mar kialakult az 1 dollar = 1 szavazat demokratikus elve)
  • Lapajka #6
    Jól teszik az idióták. Nem bírják felmérni, hogy milyen hatása lesz ennek, én viszont biztosan tudom: a diktatúra gyors és csúnya végét jelenti...
  • kvp #5
    "Mire nagyobb az esély, hogy a világ összes (!) hirpoltálja összefog a magyar média ellen, vagy az hogy az államilag kotrollált magyar média terjeszt hazugságot?"

    A volt amerikai elnok leiltasa utan, amikor mar a Times is leirja, hogy igen a media segitsegevel elcsaltak (megmentettek) az amerikai valasztast, akkor azt tudom mondani, hogy igen, ez tortenik mindenutt. Nem csak az USA-ban, de ugyanez volt a feheroroszoknal is. Ha az USA-ban meg lehet tenni, akkor barhol meg lehet tenni. Es ha megtettek ott, akkor miert ne tennek meg nallunk is? Ha az USA elnokerol az AP hirugynokseg dont es a legfelsobb birosag sem meri ezt felulbiralni, akkor a magyar miniszterelnokrol miert ne donthetnenek?

    Ez az 1 ember, 1 szavazat szabalya helyett az 1 dollar 1 szavazat torvenye. Az EU parlamentje is ezt tamogatja a stakeholder democracy rendszeren keresztul. Mivel a toke 99%-a jelenleg a lakossag 1%-anak a 0.1%-a kezeben van, ezert minden hatalom az ovek lenne. Ne felejtsuk el, hogy anno Julius Cezar is csak megmentette a demokraciat Romaban a nep altal valasztott rossz vezetoktol, igy az utanna (papiron) meg evszazadokig viragzott.
  • lammaer #4
    "Ertelmes kormanyok (khm... magyar???) ezt biztonsagi okokbol meg kellene, hogy valositsak. Elkerulheto vele, hogy egy valasztas soran hirtelen a nyugati sajto letiltson minden hivatalos forrast es bejelentse, hogy az allami szavazatszamlalas eredmenyetol fuggetlenul az o jeloltjuk nyert."

    Hát, én sokkal reálisabbnak tartom hogy egy "értelmes kormány" vágja el magát az internettől hogy a saját kamu dumáját nyomassa mint azt hogy a világ összes többi része összeáll ellene és hazugságot kezd el terjeszteni az "állami szavazatszámlálás eredményéről".

    Mire nagyobb az esély, hogy a világ összes (!) hirpoltálja összefog a magyar média ellen, vagy az hogy az államilag kotrollált magyar média terjeszt hazugságot? :D

    Ne felejtsd el az internet nem csak nyugati sajtóból áll...
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.02.07. 17:56:03
  • lammaer #3
    Én örülnék is neki ha a sok ruszki szuka bljaty játékos szépen eltűnne a nyugati online játékvilágból, azt nyomogassák egymást asaját szervereiken :D
  • mukkelek #2
    Kb. erről van szó, de igencsak kétélű fegyver lássuk be. Mert ha most nálunk ez a lehetőség technikailag állna, akkor 2022-ben meg is történne a leválasztás. Belűlről. Ez látszik a stílusokon. Már most rettegnek, pedig elnézve az mostani ellenzéket annyira nincs mitől.
    Utoljára szerkesztette: mukkelek, 2021.02.05. 07:25:13
  • kvp #1
    Jo pelda a parler esete. Ha a nagy tech cegek ugy dontenek, hogy egy szolgaltatast be akarnak tiltani, akkor azt le lehet tiltani 24 oran belul az internetnetrol. Miert? Mert az internet nem amerikai tulajdon, hanem nagy nemzetkozi cegek birtokoljak a halozatot, igy ok donthetnek uzleti vagy elvi alapon arrol, hogy ki fer hozza es mihez az egesz vilagon.

    Az oroszoknak nem az a bajuk, hogy le akarnak tiltani a nyugati szolgaltatasokat, hanem az, hogy a nyugati szolgaltatok le tudtak volna tiltani a sajat allami szolgaltatasaikat. A levalasztas csak azt jelenti, hogy ha az osszes orosz tulajdonu es mukodtetesu szolgaltatast letiltjak nyugaton, akkor Oroszorszagon belul mukodjon minden tovabbra is. Figyelembe veve, hogy ma mar a televizios adasok sem mukodnek ha nincs a studioknak net hozzaferesuk es a telefonbeszelgetesek is a neten mennek, ezert gyakorlatilag a katonai radios rendszerek kivetelevel minden kommunikacios rendszert meg lehet benitani egy orszagban, ha par nemzetkozi tech ceg ugy dont, hogy nem tetszik nekik valami.

    Ha az USA elnoket le lehet tiltani a netrok es ki lehet tiltani a tv adasokbok is, akkor az orosz vezetes is kicenzurazhato viszonylag egyszeruen. Ez a nyugati halozatokon tovabbra is igy van, de Oroszorszagon belul szeretnek ha minden mukodne tovabb akkor is ha a multik vezetoinek ez valamiert nem tetszik.

    ps: Az orosz es a kinai rendszer kozott az a kulonbseg, hogy a kinaiak tenylegesen le is valasztottak a sajat netjuket, de limitalt modon hozza lehet ferni a teljes nethez. Az orosz rendszer teljes hozzaferest biztosit a nethez, de ha nemzetkozi oldalrol letiltjak oket, akkor levalasztva is mukodokepes marad, viszont ok nem fogjak maguktol levalasztani. Ertelmes kormanyok (khm... magyar???) ezt biztonsagi okokbol meg kellene, hogy valositsak. Elkerulheto vele, hogy egy valasztas soran hirtelen a nyugati sajto letiltson minden hivatalos forrast es bejelentse, hogy az allami szavazatszamlalas eredmenyetol fuggetlenul az o jeloltjuk nyert.