Berta Sándor

Még mindig tömegesen vásárolhatók lájkok és kommentárok

A nagy közösségi platformok ugyan jobban felismerik a csalási kísérleteket, de ez önmagában még nem elég.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) Stratégiai Kommunikációs Központjának (Stratcom) munkatársai tavaly május és augusztus között már tanulmányozták, hogy vajon a legnépszerűbb oldalakra felkerülő álhírek és -bejegyzések eltávolításra kerülnek-e. A szakembereknek már akkor is sikerült mindössze 300 euróért beszerezniük álkommentárokat, állájkokat, áloldallehívásokat és álkövetőket tartalmazó csomagot.

A Stratcom kutatói az idén is elvégezték a vizsgálatukat, amely azzal a végeredménnyel zárult, hogy a hamis interakciók üzlete továbbra is virágzik. A nagy közösségi portálok még mindig szinte védtelenek az álmegjegyzések és az állájkok megvásárlásával szemben, de ilyen szempontból a legrosszabb helyzetben a TikTok van.

A Social Media Manipuilation 2020 című dokumentum alapján az mindenképpen jó hír a tavalyi vizsgálathoz képest, hogy a nagy közösségi platformok jobban felismerik a manipulációs kísérleteket, a rossz viszont az, hogy ez még mindig túl kevés az előrelépéshez. A Stratcom munkatársai több szolgáltatónál vásároltak közösségi interakciókat. A kifizetett 300 dollárért cserébe kaptak összesen 1100 megjegyzést, közel 10 000 lájkot és több mint 320 000 megtekintést.

A csomag a YouTube esetében volt a legdrágább, a Twitternél 10,44, a Facebooknál pedig 8,41 euró. A legolcsóbb az Instagram és a TikTok esetében volt, 1,24, illetve 2,73 euró. A manipulációs árak 2018 óta körülbelül 20 százalékkal drágultak. A megszerzett hamis interakciók összesen 8000 felhasználói fiókból származtak, amelyeket részben automatizált módon készítettek és vezéreltek, részben pedig emberek hoztak azokat létre és szolgálták ki.

A központ szakemberei két politikust is bevontak a munkába, Chuck Grassley republikánus és Chris Murphy demokrata szenátort, akik számára hamis interakciókat vásároltak közvetlenül az amerikai választás előtt. A kutatók így akarták megtudni, hogy a közösségi fiókjaik mennyire védettek az ilyen akciókkal szemben.

Összesen 1000-1000 lájkot és 50-50 megjegyzést vettek a két politikusnak, mindegyik kommentár politikamentes volt és a Facebook, az Instagram és a Twitter rendszeréhez kapcsolódott. A Facebook esetében csak a megígért megjegyzések közel fele volt látható, míg a Twitter blokkolta a megrendelt lájkokhoz való hozzáférést. Ennek ellenére mind a három cég rendszerét lehetett manipulálni.

A Stratcom szakértői megállapították, hogy a jelenlegieknél sokkal nagyobb erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a felhasználói fiókokat meg lehessen védeni a manipulációkkal szemben és a bothálózatok felismerhetők legyenek. A Facebookon valamivel nehezebb álfiókokat létrehozni, a Twitter gyorsabban zárolja azokat és jobban felismeri az automatizált manipulációs kísérleteket. Az Instagram és a YouTube alig változtatott valamin, míg az ott zajló interakciók könnyedén hamisíthatók.

A legrosszabb a helyzet a TikTokon, amely számára már a legegyszerűbb manipulációs kísérletek eltávolítása is komoly problémákat jelent. A több héten át tartó vizsgálat alatt a TikTok egyetlen álfiókot sem zárolt és egyetlen hamis interakciót sem törölt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #8
    Legalább 3 ismerősöm dolgozott egyetem alatt egy ilyen magyar cégnek, akik bérkommentelnek és likeolgatnak. Minden reggel több tucat új profilt kellett kreálni/használni.
  • Palinko #7
    Linkeld hagy röhögjünk :D
  • Sydra #6
    Ne legyél ostoba! Nem az ízlésemről beszéltem, hanem arról, hogy eltűnik százezer dislike, meg megjelenik százezer like egyik pillanatról a másikra. Aztán ha nagy nyilvánosságot kap a dolog, akkor a youtube bejelenti, hogy csak felléptek a rosszindulatú review bombing ellen.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.12.25. 09:26:02
  • zola2000 #5
    Attól hogy még valami neked nem tetszik még nem biztos hogy másnak sem tetszhet.

    (persze mondhatjuk úgy is, hogy szépen működik a feminista agymosás)
  • monk00 #4
    Az Instagram is tele van hamis lájkokkal. meg kommentekkel. Ismerek én is egy lányt, aki így vezeti félre az embereket. Már akit tud. És a legrosszabb az mikor a fejét oda retusálja másnak a testére. És nagyon nehezen lehet észre venni a csalást. Még az instagram sem képes kiszűrni, sajnos. De én észre veszem. Undorító az ilyen. És hiába akarod jelenteni, mert nincs is ilyen választási lehetőség hogy hamis lájkokat meg kommenteket gyűjt. És a hamisított képek ellen sem tesznek semmit, mert nem képes kiszűrni hogy a fej, és a test nem ugyanaz az emberé. Pedig lehet látni a kommentelők, és lájkolók profilján is hogy a 99%-a hamis. Utálom az ilyeneket. Ja, igen. És youtuben is csinálnak ilyet. Ismerek én is ilyen videóst, aki szép pénzt keres ezzel. Persze nem személyesen ismerem, de felismerem a hazugokat. Tele van hamis profilokkal, és magának írja az olyan kommenteket: hogy te vagy a legjobb videós, meg nincs még ilyen a világon, meg hasonló hülyeségeket. Meg természetesen ismerősök is írnak neki ilyen marhaságokat. Meg ők gondolom szintén pluszba írnak még hamis profilok mögül. Szóval, szinte semmi sem az aminek látszik. És ami a legidegesítőbb, hogy ezek az emberek rengeteg pénzt keresnek így, hogy mindenkit megtévesztenek. Én nem irigylem senkitől sem ha valaki sikeres. De ne csalással érje már azt el...
    Utoljára szerkesztette: monk00, 2020.12.25. 05:11:04
  • Wootan #3
    Ha csak egy szám lenne, senkit nem érdekelne. De a közösségi médiában elég szép pénzeket lehet csinálni a like-ok/követők számából. Szaros kispicsák dollár milliókat keresnek pl. tiktokon a tátogós/táncikálós "tartalmukkal". Ha jól tudom a top1 kispicsának több mint 100 millió követője van, ami elég szép reklám felület neki. Más kérdés, hogy ki a fasz hiszi el, hogy az a 100 millió tényleg 100 millió valós embert jelent.
  • peterx #2
    Azért az kemény h már ez a világ legnagyobb problémája.. :D
  • Sydra #1
    Youtube-tól is lehet like-okat vásárolni. Persze nem hivatalosan. De a nagy filmstúdiók videói meg a feminista propaganda anyagok alatt gyakran kézzel átírják a like-okat ha túl sok dislike-ot kapnak.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.12.24. 16:14:31